A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1967-04-23 / 17. szám

Eberstein báró azonnal sejtette, hogy Xenkes kapitánya követte el az emberrablást. Nyomban riadót fúvatott, személyesen vett részt régi ellenfele felkutatásában.

A vár fokán lévő ágyút a vásárra irányította.

— Ha felemelem a kardomat — adta ki a parancsot — durrantsatok a sokadalomba. Ha százan meghalnak, de köztük lesz, megéri!

Ez a parancs zsongott még a tűzmester fülében, amikor Eberstein báró megjelent katonáival a vásárban. De ott hiába keresték a kapitányt. Az ezredes hírt kapott, hogy Drávaszabolcs felé menekült az emberrabló.

— Utána! — harsogta kardját magasra emelve az ezredes, ahogy ez már a szabályzatban elő volt Írva.

A tűzmesternek sem kellett több. Látta a villanó kardot, rábillentette az égő kanócot a gyújtólyukra. Nagyot dörrent az ágyú. Féltucat labancot lesodort lábáról a golyó. Ebersteln ezredesnek azonban későbbre tartogatta sorsa a hálált.

Amáliát, az ezredes feleségét, Jakab még aznap lovon vitte majdnem a várkapuig. Ott, az őrök szeme előtt csúsztatta le a nyeregből, majd sarkantyút adott lovának. Veronika nem siránkozott azon, ami vele történt. Sejtette, hogy ezt a furcsa embert nem véletlenül hozta útjába a sors

— Meg kell tanulnod a fegyverrel bánni, az jó barát, segítő a bajban, — mondotta egyik reggel Máté Veronikának.

Először pisztollyal tanította célbalőnl Veronikát, majd néhány nap múlva újabb fegyvert: hajltótőrt adott a lány kezébe. Megtanította arra, hogyan kell megkeresni a tőr súlypontját és állandó gyakorlással miként sajátíthatja el a pontos célbadobást. Végül, amikor a tőr Is pontosan csapódott a célba, a kardforgatás alapelemeire kezdte tanítgatnl Veronikát a kapitány.

Veronika eltűnése legjobban Dudva Györgyöt bántotta. Kampóétól, az öreg kárhelytől tudta meg, hogy hol a lány.

— Megvannak a jómadarak — újságolta a korcsmárosnak a korhely — tudom a fészküket!

Dudva úr nagyon megörült a jóhírnek. Az ezredesnek meglepetést akart szerezni, Így hát előbb Pityik őrmesterrel tanácskozta meg a hírt. Azt várta, hogy az őrmester segítségével lecsaphat a kapitányra és akkor tálén még nemességet is szerez neki az ezredes.

Az őrmester is lázba jött a nagy hírre.

— Elfogjuk őket, még ma elfogjuk őket! — lelkendezett.

Gondosan kikérdezte a korhely Kampóst, hogy mikor és hol látta a

kapitányt meg Veronikát. Azután lóra pattant, legényeit is lóra parancsolta és sebes vágtával közeledtek a felfedezett rejtekhely felé.

Azon a délutánon éppen a bodonyiakkal beszélgetett a kapitány. Sorra járta a falvakat és a Siklósi bácsi által megbízhatónak mondott emberekkel a labancok elleni harc lehetőségeiről beszélgettek.

Veronika egyedüi volt, csak a hűséges Csukma kísérte gombaszedó körútjáról hazafelé.

(Folytatjuk