A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-08 / 2. szám
ANTONÍN NOVOTNÍ köztársasági éhük újévi beszéde Antonin Novotný, köztársasági elnök idei hagyományos újévi rádió- és televízió-beszédében köszönetét fejezte ki azoknak az üzemeknek és munkakollektiváknak, melyek az év végén beküldött jelentéseikben beszámoltak munkájuk eredményeiről: az 1966. évi terv teljesítéséről. Ezután gazdasági kérdésekre tért ki. Megállapította, hogy az üzemek, a vállalatok és a központi irányító szervek sokat tettek az új gazdasági mechanizmus bevezetéséért. „Egyszersmint azonban az is megmutatkozott, hogy az üzemekben és a termelésben még nem minden vezető dolgozó és munkás értette meg teljes mértékben azokat az alapelveket, amelyekhez népgazdaságunk tevékenysége az elkövetkező időszakban majd igazodik.“ „Nem sok idő telt el azóta, hogy nálunk, Csehszlovákiában bevégeztük a szocializálást. Ez nem volt egyszerű dolog. Direktív irányításra s gazdaságunkban nagy anyagi befektetésre volt szükség, hogy elősegítsük a születőben levő szocialista társadalmi viszonyok kialakulását. A múltban számos intézkedést kellett foganatosítanunk köztársaságunk védelmének megerősítésére. Ismeretes, hogy az ötvenes évek kezdetén komoly háborús veszély fenyegette a világot. Köztudomású az Is, hogy ki kellett védenünk a kapitalista országok ellenünk irányuló számos intézkedését, a nyersanyagok, gépek embargóját és kivitelünk akadályozását.“ „A szocialista termelési viszonyok győzelme hazánkban, a nemzetközi feszültség enyhülése, a békés együttélés politikájának gyakorlati érvényesítése fokozatosan új helyzetet teremtett. Az új körülmények új lehetőségeket nyújtottak köztársaságunk életében a szocialista rendszer teljesebb kihasználására, társadalmunk to-A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kiillúrcgyesületcnek hetilapja. Megjelenik minden vasárnap. Főszerkesztő Major Ágoston Postafiók C 398, telefon 533 04 Terjeszti a Posta Hírlapszolgála la, előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Szerkesztőség: Bratislava, Jeseň ského 9. Külföldre szóló előfizetéseket el intéz: PNS — Ústredná expedícia tlače.. Bratislava, Gottwaldovo nám. 48 Vil. Nyomja a PRAVDA nyomdaválla lat, Bratislava, Štúrova 4. Előfizetési díj negyed évre 19,50 Kčs, fél évre 39,— Kčs, egész évre 78,— Kčs. Kéziratokat nem őrziink meg és nem küldünk via* sza. vábbi fejlesztésére.“ A köztársasági elnök ezután a népgazdaság új irányítási rendszerének bevezetésével foglalkozott. „Az új irányítási rendszer első célja az, hogy minden egyes emberben növelje a felelősségtudatot döntéseiért, elvégzett munkájáért. Rá kell ébresztenie mindenkit arra, hogy a saját munkájától kollektívája, műhelye, üzeme, vállalata, hivatala tevékenységének eredményeitől függ életszínvonalának alakulása. Sok változásra lesz szükség a bérrendszerben is. Teljes mértékben érvényesülnie kell a szakképzettségnek és a tudásnak, úgyszintén a felelősségtudatnak mind a munkásoknál, mind a műszaki és a gazdasági dolgozóknál. Az új irányítási rendszer lényege: az anyagi érdekeltségnek teljes mértékben érvényre kell jutnia a termelés eredményeiben, vagyis, hogy mindenki olyan jutalmat kapjon, ami megfelel a -társadalom érdekében végzett munkája mennyiségének és minőségének. Ennek az alapelvnek az érvényesítése nélkül az új irányítási rendszer nem teljesíthetné küldetését. A második alapelv, amit hangsúlyozni szeretnék: az új irányítási rendszer számol azzal, hogy a dolgozók, a kollektívák, főkénp pedig az üzemek vezetősége fokozottabb kezdeményezéssel keresi maid a minőségileg jobb és olcsóbb termelés lehetőségeit, s biztosítja termékei kelendőségét a hazai és a külföldi piacokon. Amennyiben erre nem lesznek képesek, az természetesen kihatással lesz az illető üzem és minden egyes dolgozója jövedelmére.“ Az elnök ezután kitért az ármódosításokra. A népgazdaság egészséges fejlődése megkívánja, hogy helyes viszonyt alakítsunk ki a kiskereskedelmi és a nagykereskedelmi árak, valamint a termelési költségek között. „Nyíltan beszélek erről azért, mert a gyűléseken sok szó esett ezzel kapcsolatban, s nem mindenki szólt ilyen világosan. Hangsúlyozom: nincs más kiút a számunkra, ha egészségesen akarunk gazdálkodni. Ugyanakkor a Központi Bizottság és a kormány nem engedi, és nem engedheti meg, hogy az árak módosítása csökkentse a lelkiismeretesen, becsületesen dolgozó emberek életszínvonalát." Az új irányítási rendszernek abban az irányban is hatást kell gyakorolnia, hogy a vállalatok gyorsabban reagáljanak a piac szükségleteire. Ugyanakkor a behozatal állandó fokozásával elejét vesszük az egyes üzemek által helytelenül értelmezett monopolhelyzetnek, és ezeket az üzemeket a termékek minőségének a javítására, a választék bővítésére és az árak csökkentésére késztetjük. „így kell tekintenünk Csehszlovákia Kommunista Pártjának politikájára, amely soha nem folytatott és nem folytathat a munkásosztály és a dolgozók túlnyomó többségének érdekeivel ellentétben álló politikát, amely — s ezt hangsúlyozom — politikai irányvonalának részeként megengedné az életszínvonal csökkenését.“ A köztársasági elnök ezután külpolitikai kérdések ismertetésére tért át. „1967-ben ünnepeljük a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulóját. E forradalom győzelmének, a Szovjetunió létezésének köszönhetjük a Csehszlovák Köztársaság megalakulását, 1945-ben történt felszabadulását. Ennek köszönhetjük szocialista életünk teljes kibontakozását és azt, hogy ma új utakat tűzünk ki s ezeken haladva elérjük azt a célt, melynek nevében az Októberi Szocialista Forradalom megvalósult. Október évfordulója ezért a haladó emberiségnek és hazánk népeinek ünnepe lesz:“ Antonín Novotný, köztársasági elnök ezután az Amerikai Egyesült Államok reakciós köreinek vietnami agressziójáról szólt. Kifejezte meggyőződését, hogy az USA a haditechnika túlerejével sem tudja megtűrni a hős vietnami nép ellenállását, sohase tudja legyőzni ezt népet. „Egyesíteni kell valamennyi szocialista ország, minden haladó, imperialistaellenes erő törekvését, ki kell használni a vietnami nép megsegítésének összes lehetőségét, hagy az amerikaiak távozni kényszerüljenek Vietnamból, s kénytelenek legyenek elismerni a vietnamiaknak azt a jogát, hogy saját maguk határozzanak sorsukról.“ Az elnök ezután rámutatott egy, a Csehszlovákiát nagyon közelről érintő nemzetközi kérdésre, a német helyzet alakulására. Beszélt a Német Szövetségi Köztársaságban működű revansisTta szervezetek tevékenységéről, az új koalíciós kormány programjáról. „Bennünket konkrétan a szövetségi kancellár kormánynyilatkozatának az a része érdekel, melyben arról beszélt, hogy már nem érvényes a fenyegetés és erőszak alapján létrejött müncheni egyezmény, és állást foglalt az országaink közti kapcsolatok megjavítása mellett. Mi azonban abból indulunk ki, hogy a müncheni egyezmény nemzetközi bűntett, a nemzetközi jog megsértése volt, és ezért kezdettől fogva érvénytelen. Látnunk kell, hogy az NSZK kormánynyilatkozatában sok a további nyitott kérdés.“ . ..Országunknak az európai államok többségéhez hasonlóan érdeke, hogy Európa a béke kontinense legyen. Külpolitikánk ezt a célt követi, ezért támogatunk minden olyan törekvést, mely az európai biztonság megerősítésére irányul, s valamennyi nemzetet a biztonság és a béke érzetével tölt el. „Amint már mondottam, a mi útunkat az határozza meg, hogy a szocialista közösségbe tartozunk, s a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal vállvetve fejlesztjük a szocialista rendszert, megvalósítjuk a béke politikáját, támogatjuk a nemzetek szabadságát és egyenjogúságát." „Tisztelt polgártársak, szavaimat azzal a kívánsággal fejezem be, hogy továbbra is jól folytassuk megkezdett utunkat, amelyen — s ez mindnyájunktól függ — elérjük országunk fejlődését, dolgozóink boldogabb életét, s tevékenységünkkel hozzájárulunk a szocializmus fejlődéséhez, a világbéke biztosításához. Kedves polgártársak, elvtársak, az 1967. évben munkájukban sok sikert, sok szerencsét életükben sok boldogságot kívánok.“