A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-01 / 1. szám

ságos világos szobában ül az asztalnál, nem is sejtheti, hogy homokkődomb oldalába vájt helyiség az, amit lát. Mellette a konyha, tűzhellyel — mert a köbe kályhacsövet, kivezető nyílást is véstek — meg kamra is látható, ahol a cserepes növények nagyszerűen kitelelnek. Most nincs fűtve, mégis kellemes a szoba levegője.

— Az a jó ebben — mondja a nagymama —, hogy télen át meleg, nem sok tüzelő kell, nyáron meg jó hús. De nehogy azt higyje, hogy nedves — teszi hozzá, mikor látja, hogy a falakat vizsgálgatom. —, húsvétig is megáll itt az alma a szekrény tetején, meg az éves befőttek is.

Következő állomásunk a Bácsik porta. Itt az az érdekes, hogy a sziklába vájt ház emeletes, és az emeleten még szép, majolikazöldre festett erkélyt is kiépítettek. Az egyiken éppen kimosott fehérnemű leng a kötélen. Fölötte vígan nőnek a domb bokrai, fái és még itt-ott zöldell a rőt bozót. Az egyik földszinti helyiségből kivezető csövön át vígan száll a füst, bekormozva a fölötte lévő kőerkély falát. Mielőtt Bácsik néni ide betessékel, körülmutat az udvaron.

— Látják-e, milyen takaros kutat faragtak itt a kőbe? Ki tudja, mióta áll már itt, de ennek a fenekén sincs főd, tiszta kő az ott is, csak valami fehér szemű homok borítja egy kevés, de olyan is a vize annak télen-nyáron, akár a harmat. Áradhat, olvadhat, aszály jöhet, kristályos és üdítő mindig. Van olyan hely is, ahol egyenesen a konyhában ásták le a kutat. Ez aztán a kényelem, még a vízvezetéket is pótolja. Becsüljük is ám ezt a sziklát a hátunk mögött, de megbecsülték még az őseink is. Én a nagyanyámtól hallottam, akinek a nagyanyja mesélte, hogy az ő nagyanyja... hát már nem tudom pontosan hányadik szépanyáig nyúl vissza a történet, de való, hogy sok gödör van idevájva a szikla oldalába, még azokból az időkből, mikor a népek a kutyafejü tatárok elől menekültek.

Csupa barlangos üreg ez a rész alul is — és botjával az udvar egyik sarkába mutat —, ott, ahol azok a libák állnak, van egy mély kút. Most be van födve, de az oldalából szűk folyosók nyíltak, ezek aztán tágas helyiségekbe torkollottak. Ott várták az idevalósiak, amíg eltisztult a vidékről a kutyafejű tatár. Azok meg rájöttek, hogy odalenn emberek rejtőznek, de sehogy sem tudtak hozzájuk férkőzni. Kipiszkálni sem lehetett őket, hát mézes-mázos kedveskedéssel lekiabáltak a kútba: Miska,

josko, gyertek elő, hírük sincs már a tatároknak errefelé. De a mieink nem hagyták rábeszélni magukat.

A sok szóbeszéd, monda, amely nem minden alap nélkül való, fel-felgyújtja a fiatalok fantáziáját: mit találnának vajon a föld alatti folyósokon, a szorongatott ősök menhelye vajon miről beszélne nekik?

Odabenn a szikla-szobában kellemes meleg fogad. Bácsik néni lánya tollat foszt éppen. Szól a rádióban a zene, az asztalra egy tál dolkát tesznek s kínálgatnak. Utána megkóstolom a sziklakút vizét. Valóban jó ízű.

A sarokban ágy, Bácsik bácsi fekhelye, akinek kedves tartózkodási helye ez a tágas szoba. Bácsik bácsi Budapestről származott ide, és elmesélte, hogy a háború alatt milyen jó bombabiztos fedezéket nyújtottak a lakosságnak ezek a sziklába mélyített helyiségek. Számon is tartották hivatalosan mindegyiket, azaz még ma is számon tartják, és a község lakói pontos beosztás szerint tudják, ki hol talál menedéket szükség esetén, hiszen a falu lakóinak csak elenyésző része rendelkezik ilyen udvarvégi sziklafallal.

Egyöntetűen azt óhajtottuk, hogy sose kelljen többé ilyenféle okból igénybe venni ezeket a félig természet, félig emberalkotta helyiségeket. Sokkal kedélyesebb meghitten, tollfosztás mellett beszélgetni bennük azokról a régirégi időkről.

ORDÖDY KATALIN

Délsarki

A Szovjet—Ukrajna fedélzete madártávlat

A Hét számára irta:

A. Ivancsenko (APN, Moszkva)

bálnavadászok

A Szovjet—Ukrajna nevű délsarki bálnavadász flotta a hatodik földrész partjainál befejezte mostani vállalkozását. Otja több hónapig tartott — a Szovjet—Ukrajna zászlóhajó és még húsz további bálnavadászhajó súlyos szél- és hóviharokban több mint 44 ezer mérföldet tett meg a tengeren. Mint az előző években, most ts nehezek voltak a halászati feltételek, de a bálnavadászait tervet teljesítették.

...Az óceán erősen hullámzik. Vihar. Metsző szél hasongatja az ember arcát, csípi a szemét. A látóhatár alig észrevehető vonalán világítótoronyként komor jéghegyek meredeznek.

A kis hajót csak úgy dobálja Ideoda az erős szél. A fedélzeten jeges hullámok csapnak át.

Így ment ez heteken át. Am bárhogy dühöngjön Is a vihar, a sztgonyosnak ki kell tartania őrhelyén. Nem könnyű szolgálat. Az árbóckosárban a hajó orr-vitorla csúcsánál látcsővel a kezében állt a figyelő tengerész, a nyttott parancsnoki hídon pedig a kapitány és a szolgálatos kormányos.

Alighogy elktáltotta magát a figyelő matróz: „Vtzsugarakat látokl", a hajó telles gőzzel sietett a bálnaraj felé.

... A bálnák egyre közelebb kerültek. A szlgonyos már kt ts sze melte célpontját. Bal kezével mu tatja a kormányosnak, merre trá nyítsa a hajót.

Lövés dörren. Bár türelmetlenül vártuk, mégis váratlanul hat. Gyorsan legömbölyödik a szigonyhoz erősített kapronkötél. Aztán tóm pa dörrenés — a felrobbant szigony üreges belsejében elhelyezett robbanótöltet a bálna testébe fúródik.

A hatalmas bálnatestet a fedélzet alá vontatják. A belül üres aoélkopja, üreges szigony és gumicső segítségével levegőt fújtatnak a bálna testébe, amely így fennmarad a vízen. Azután hegyes végű bambuszrudat szúrnak belé, s amíg tart a vadászat, az elejtett bálna „zászló" alatt úszkál. A rádióbója segítségével aztán megtalálják és összegyüfttk a zsákmányt.

A zászlóhajó olyan óriási úszómű, amelyen több száz ember tar tózkodtk: hajósok, mérnökök és gépészek, tengerészek, rádiós, orvosok, középiskolai tanárok, tudományos kutatók, pilóták. Úszó kombinát ez, számtalan üzemrészleggel, laboratóriummal és szolgálta fással a fedélzetén.

Kétszáztizenöt napot töltöttem a Szovjet—Ukrajna bálnavadász flottával. Itt készítettem a felvételeket ts. (APN)

fA szerző felv.j

A bálnavadászok kényelmesen elférnek a bálna szájában.