A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-02-19 / 8. szám
M e tM m a to m h é!tö tvárakozás*«). A szabad idővel kapcsolatos kutatások során azonban sok mindenre lány derült. Bács 800 000 alkalmazott|a csapán a munkába való utazás tolytán 700 000 árát vasalt naponta. Ez azt jelenti, bogy minden dolgozó kőzal egy árát veszít el ilymádon naponta. A szakemberek szerint majd ilyen nagy problémája a városi lakosságnak a rekreáció utáni utazás. A villamoson ás troiejbuszokon, az uszodába, a szabadba menet, a családi kertekbe, mozikba, mulatókba való ót, mérsékelt becslés szerint is heti négy órájába kerül egy felnőtt bécsinek. S ehhez még számítsuk bőssé a feleslegesen elpazarolt perceket; a borbélynál tíz, a drogériában Bt, a lift előtt egy, Így lassan összegyűl belőlük egy jó negyedóra. Ha összeszámolnánk a kivételesebb, kevésbé gyakori, tehát szokatlan ás alkalomszerű várakozási Időket, könnyen túlzásba eshetnénk. Hatvan perc várakozás a fogorvosnál, negyven perc az ebédnél a vendéglőben, fái napi utánajárás egy Íratnak a hivatalokban, három óra, amenynylvel később jön a szerelő, mint Ígérte, mindezek tudatunkban örökkévalóságnak tűnnek, ám a várakozás átlagos idejéhez nem adnak többet tizenöt percnél. Ez a figyelemre méltó mennyiségű, átlagos „várakozási Idő“ napi két órás veszteségnek könyvelhető el. Napi két óra hétszáz órát jelent évente. 47 év alatt, tehát tizennyolc évtől a nyugdíjba menés idejéig összegyűlik Így 32 800 óra. 45 munkaórás béttel fejezve ki ezt a menynyiséget, 14 munkaévet Jelent. Ennek a várakozásnak egy része természetesen szükségszerű. De a várakozási idő nagyobb részét ésszerű tervezéssel meg lehetne takarítani. A tervezők és szakemberek azt mondják: a várakozást felére lehetne csökkenteni, ha a munkahely közelebb lenne a lakáshoz, ba nem késnének n közlekedési eszközök és nem lenne annyi üzemzavar, ha ... stb. De emögöit a „ha“ mögött életünk hét éve rejtőzik. Hét elvesztett év. Ez olyan tény, amely kényszerít, hogy elgondolkozzunk rajta. Arbeiter Zeitung, Bécs De ugyanez a helyzet a vonatokkal gépkocsikkal és repülőgépekkel. S emellett a közlekedési eszközök a technika vívmányai, melyek megkímélnek bizonyos munkáktól és nehézségektől. Ilymódon a technika nemcsak perceket, de egész életeket takarít meg az ember számára. Az Ipari országok felhalmozott termelőerőiben az egyén számára olyan tartalékok rejlenek, melyek több tucat — s a legfejlettebb ország-cfktoan több száz — dolgozó rabszolgát takarítanak meg. Ilyen értelemben hát a technika megszézszorozza életünket. De valóban feltehetjük Így a kérdést: igazán több életet élünk? A probléma lényege az, hogy a kétféle Időt — mely az új - technikai vívmányok, az utazás hallatlan lehetőségei folytán nyereségként könyvelhető el, és azt, amelyet a közlekedési üzemzavarok, a rossz szervezés stb. elvesz tölünk — elvből nem lehet összehasonlítani. Ez a második, az elveszett ldö ugyanis az esetek legnagyobb részében a szabad Idő rovására, az embernek a saját magára fordítható Ideje rovására megy. Míg a másik fajta Idő életünk olyan szakasza, melyet „termelő Időnek" nevezhetnénk, Valamikor az embereknek nagyon kevés valóban szabad idejük volt, nem volt szabadságuk és alig volt a magánéletre Idejük, amikor mindenki úgy élhetett volna, ahogy akart. Még az ünnepeket Is szokások és társadalmi erkölcsi törvények szerint „ünnepelték“. De munka közben, a kézművesek és földművesek munkájában sokkal több volt a „szabad pillanat“, mint az a modern társadalom munkájában lehetséges. A sok, evésre és ivásra szolgáló szünet, álldcgálás munka közben, a munkahely és alkalom változtatása eltörölte a határt a „termelő idő“ és a sző szoros értelmében vstt, egyéni életre szolgáló szabad idő között. Ma ez az ellentét sokkal nagyobb. Egyik oldalon áll a munkaidő, azok az órák, melyek az élethez szükséges anyagi javak megszerzésére szolgálnak, a másik oldalon pedig a szabad Idő, az egyéniség fejlesztésére és kiteljesítésére való órák állanak. S míg az egyén számára a szabad Idő sokkal többet Jelent, mint a munkaidő, a technikai ás termelő aparátus, illetve a társadalom a termeléssel eltöltött percekre fekteti « föhangsúlyt. S a kétféle érdek és követelmény között ott áll az ember, problémáival, nehézségeivel, klsebb-nagyobb bosszúságaival és neurózisával, melyért részben a haszontalanul eltöltött percek Is felelősek. A várakozás humora? Ilyen is van? Kineveti az ember bosszankodó önmagát? Az élet sokoldalú, végtelen sok esetet kínál, amelyből tanulni, vagy amelyen mulatni lehat. S egy kicsit az egészséges életfilozófiához tartozik, hogy mosolyogni tudjunk dolgokon, melyeken lényegében bosszankodni Is lehetne. Nézzünk néhány történetet! Tagbaszakadt, bőrkabátos ember áll a Mihálykapu alatt. Mire várhat? Itt nem árulnak semmit. Megszólítom. — Mire oárkozlk, kollega? Tüzetesen szemügyre vesz. — Menfen Innen a búsba, Jó?! De engem se tud Ilyen könnyen lerázni. — Mégis hát: mire vár Ilyen mérgesen? Vállon ragad. — Várom, hogy rámdőljön a Mlhálytorony. Brit? Ezt megértem, természetesen. Annál Is Inkább, mivel tudom, hogy a Fekete Macska borozó Itt von a közelben. Fogorvost rendelő. Idős, kalapos, harcsabajszú ember érkezik s leül a sarokba. A szálára tarka zsebkendőt szorít. Nagyokat söhalt, fúl, Iáidul közben. Ketten várakoznak előtte, két szőke slheder, ■mindkettőnek dagadt a képe, de amikor a nővér kitekint,. mind a ketten előre engedik az öreget. — Nos, ml a bal, bácslkdm?érdeklődik az orvos. — Fogat akarok húzatnl — Iáidul fel az öreg — már két éjfél nem aludtam egy szemet sem. Az orvos leülteti öt. — Mutassa háti Az Idős páciens ellátja a száját. Az orvos füttyent. EjhaI Melyiket húzzam ki? hét
