A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-01 / 1. szám

16. a szlovák és a magyar dolgozókat a pórtsajtó útján rendszeresen a proletár nemzetköziség szellemében neveljék, leplezzék le a sovinizmust és a nacionalizmust; 17. készítsék el a magyar nemzetiségű lakosság körében végzett propagandatevékenység megjavítására irányuló javaslatot; 18. a Pravda, Práca, Tatran, C5EMADOK kiadóvá I la la fok útján gondos­kodjanak a magyar nyelvű irodalom szélesebb körű kiadásáról, valamint arról, hogy a filmeket magyar fejiratto! lássák el. Az SZLKP KB elnökségének egyes határozatait később, 1951. április 19-én a Belügyi Megbízotti Hivatal külön utasításban részletezte. Ezek az utasítá­sok főképp a dél-szlovákiai nemzeti bizottságok munkáját szabályozták, melyeknek a következő feladatokra kellett összpontosítaniuk figyelmüket: a) a magyar lakosság állampolgárságának rendezésére; b) a dél-szlová­kiai foglalkoztatási viszonyok módosítására, a magyar nemzetiségű lakosság bekapcsolására a munkába, a teljes egyenjogúság szellemében; c) a ma­gyar nemzetiségű lakossággal kapcsolatos káderpolitika szüntelen elmélyí­tésére, funkcionáriusok kiválasztására stb; d) a magyar nemzetiségű lakos­ság megsegítésére kulturális-népművelési és politikai vonatkozásban; e) a magyar nemzetiségű lakosságnak a nemzeti bizottságokba való bevo­nására; f) a nemzeti bizottságok határozatainak magyar nyelven való kia­dására; g) a szövetkezeti nagyüzemi termelés megszervezésére Dél-Szlová­­k iában. A határozatot azért ismertetjük részletesen, hogy az olvasónak legalább részben elképzelése legyen az 1948 után Dél-Szlovákiában uralkodó viszo­nyok bonyolultságáról. Az új nemzeti kapcsolatok kialakításakor Dél-Szlovákiában a párt a hely­zet objektív elemzéséből indult ki. Szem előtt tartotta, hogy a szlovák lakos­ság egy része az 1945—1948 közötti években „megszokta" kiváltságos hely­zetét és a magyar nemzetiségű lakosság egyenjogúságának hiányát. Ezért aCSKP főképp a szlovák lakosság közötti tevékenységre, a párt Dél-Szlo­vákiában követett nemzetiségi politikája elveinek megmagyarázására összpontosította figyelmét. JURAJ ZVARA: «■»MAGYAR N emzetiségi Kérdés i MEGOLDÁSA -A nemzetiségi viszonyok rendezésekor nehézségeket okozott a reszlovaki­­záltak kérdése. A párt ugyanis akkoriban még ragaszkodott a reszlovakizáció eredményeihez. Az SZLKP Központi Bizottsága elnökségének 1948. évi de­cemberi határozata szerint a reszlovakizáltakra szlovák szellemben kellett hatnia, kívül kellett tartani őket a magyar iskolák, a magyar sajtó, és a magyar dolgozók kultúregyesületének hatókörén. Ámbár az SZLKP KB elnökségének 1950. évi határozataiban már bizo­nyos fordulat mutatkozik - például megengedhetőnek tartják, hogy a reszlo­­vakizáltak a CSEMADOK-ban működjenek, gyermekeiket magyar tannyelvű iskolába küldhessék, és az 1950. évi népszámláláskor szabadon szlovák vagy magyar nemzetiségűnek vallhassák magukat —, a reszlovakizációt még mindig nem ítélték el. Mindez hatással volt az 1950. évi népszámlálás dél-szlovákiai eredményeire. A párt számos jelentést kapott, melyek szerint a reszlovakizáltakat akadályozták abban, hogy magyar nemzetiségűnek vallhassák magukat. Noha az SZLKP elnökségének egyes tagjai kívánták, a párt nem nyilat­kozott az 1945—1948 között elkövetett hibákról, a reszlovakizáció és a cseh ország részekbe való toborzás kérdéséről. Ennek egyik célja az volt, hogy a dolgozókban ne idézzék fel a múltat és azokat az égető problémákat, amelyeket teljes egészében nem lehetett azonnal megoldani, hanem ehe­lyett figyelmüket a szocialista építés időszerű feladataira összpontosítsák. Másrészt azonban ez a magatartás megnehezítette a szlovák és magyar dolgozóknak a proletár nemzetköziség szellemébe^való nevelését. Számos ^lél-szlovákiai szlovák dolgozó és funkcionárius kitartott meggyőződése mellett, hogy a reszlovakizálás helyes intézkedés volt, gondolkodásukban és a gyakorlatban tehát nehezen szabadultak meg a magyarellenes intéz­kedések szellemétől, csak fokozatosan barátkoztak meg a párt és az állam új nemzetiségi politikájával. Az akkori bratislavai kerület déli járásaiban 1951-ben három szakaszban folyt le a népi. közigazgatás újjászervezése. Az újjászervezés feladata többi között a biztosok és a közigazgatási bizottságok tevékenységének megszün­tetése, valamint a nemzeti bizottságok nem megfelelő tagjainak leváltása volt. Mindez természetesen a csehszlovákiai népi közigazgatás általános újjászervezésének keretében történt. Például 1949. november 1-én Szlovákia 3341 községe közül csupán 1136 községben működött nemzeti bizottság. 679 községben helyi közigazgatási bizottság, 1375 községben ideiglenes helyi közigazgatási bizottság, 133 községben pedig csak közigazgatási biztos vezette a község ügyeit. A meglévő nemzeti bizottságokban is csekély képviselete volt a munkás­­osztálynak. Az SZLKP KB 1949. évi szeptemberi ülése után a népi közigazgatást gyors ütemben átszervezték, legelőbb azokban a községekben, ahol csak biztosak voltak, később ott, ahol helyi közigazgatási bizottságok vagy ideiglenes köz­­igazgatási bizottságok működtek, végül pedig azokban a községekben, ahol nemzeti bizottságok voltak. Nem egyszerűen a népi közigazgatás gépies átszervezése volt a cél, hanem a nemzeti bizottságok feladatainak széles körű megvilágítása annak érdekében, hogy a nép legrátermettebb képvi­selői kerüljenek be a nemzeti bizottságokba. A népi közigazgatás újjászervezése a lakosság tömeges részvételével folyt. amely beleszólhatott a jelöltek kiválasztásába. A volt nyitnai kerület déli járásaiban az újjászervezés öt szakaszban valósult meg. Az SZLKP nyitrai kerületi bizottsága 1950. március 5-én külön határozatot hozott arról, hogy a helyi nemzeti bizottságokban a magyar nemzetiségű lakosság is arányos képviseletet kapjon. Hasonló határozatot hozott az SZLKP bratislavai kerü­leti bizottsága is. A magyar nemzetiségű lakosság bevonását a nemzeti bizottságok mun­kájába egy ideig fékezte az a gyakorlat, amely az államgépezet és a nem­zeti bizottságok munkáját a párt tevékenységével akarta helyettesíteni. S így aztán gyakran csak kommunistákat javasoltak nemzeti bizottsági tag­nak. Tehát azokat a magyar nemzetiségű lakosokat, akik korábban nem­zetiségük miatt nem léphettek be a pártba, vagy még nem újították fel párttagságukat, részben megakadályozták, hogy nemzeti bizottsági tagok legyenek. E visszásságot azok a változások küszöbölték ki, amelyek a párt­munkában az „Arccal a tömegek felé" jelszó szellemében valósultak meg. A magyar nemzetiségű párttagok csekély száma egy ideig megnehezítette Dél-Szlovákiában a párt vezető szerepének megszilárdítását és természe­tesen a nemzeti bizottságok, az állami gazdaságok, a gép- és traktorállo­­mások tevékenységét is. 1952. áprilisában a volt bratislavai kerület párt­tagságának csak 1,3 %-a volt magyar nemzetiségű. „Ebben leli magyará­zatát, miért okoz olyan nehézségeket a munkaerő és a káderek elosztása az egységes földművesszövetkezetekben, a nemzeti bizottságokban és a pártapparátusban. Kimondottan visszás helyzetről van szó... Arra mutat, hogy a járási pártbizottságok és az alapszervezetek funkcionáriusai a ve­gyes nemzetiségű területeken nem értették meg és nem ismerték fel, hogy a párt határozott érdeke . .. magához vonni a magyar elvtársakat." A volt nyitrai kerületben 1952. október 1-én a párttagoknak csupán 6 %-a volt magyar nemzetiségű. Csak nagyon kevés magyar nemzetiségű kommu­nista viselt funkciót, hiányoztak a tömegszervezetekben is. A komáromi hajógyárban és a novákyi szénbányákban a magyar elvtársaknak hosszú ideig nem adtak semminemű funkciót. A dél-szlovákiai viszonyok konszolidálása szempontjából nagy jelentő­ségük volt a párt olyan irányú intézkedéseinek, hogy gyorsabban intéz­zék el azoknak a magyar munkásoknak és parasztoknak belépését a pártba, akiknek bensőséges viszonyuk volt a párthoz, és tevékenyen részt vettek a szocialista átalakulás végrehajtásában. Hiszen elsősorban a magyar nemzetiségű kommunisták szilárdíthatták meg sikeresen a kapcsolatokat a magyar dolgozó tömegekkel, szervezhették őket az építő feladatok teljesítésére, harcolhattak sikeresen a sovinizmus ellen. 1953 második felében csupán a dunaszerdahelyi járásban 100 magyar nemzetiségű tagjelöltet vettek fel a pártba. Hasonló volt a helyzet a ga­­lántai, somorjai, komáromi, nagymegyeri (Calovo), ipolysági és a többi járásban. A párt utasította a pártszervezeteket, hogy főképp a magyar nemzetiségű kis- és középparasztok soraiból vegyenek fel tagjelölteket, mert így kívánta a déli járások mezőgazdasági jellege. Ez az álláspont — későbben még részletesebben rámutatunk — nagyon kedvezően nyilvá­nult meg a magyar lakosságú községekben a kollektivizálás gyors ki­bontakozásában. A magyar nemzetiségű kommunista párttagok száma 1964-ben majdnem 25 000-re rúgott, és ez jelentősen megszilárdította a CSKP vezető szerepét a magyar nemzetiségű lakosság körében. A nyu­gat-szlovákiai .kerületben a magyar nemzetiségű kommunisták részará­nya 13 százalék, szlovákiai viszonylatban pedig 6,5 százalék volt. A magyar dolgozók lelkesen bekapcsolódtak a politikai és a közélet­be, s aktivitásuk értékes hozzájárulást jelentett. Jól beváltak a nemzeti bizottságok és a mellettük működő albizottságok tagjaiként is. Ezért a plénumok és a tanácsok magyar nemzetiségű tagjainak száma — főképp a helyi nemzeti bizottságokban — gyorsan növekedett. 1952- szeptember 1-én a volt bratislavai kerület Bratislava-vidéki, nagymegyeri (Calovo], dunaszerdahelyi, galántai és somorjai járásban a helyi nemzeti bizottságok plénumái több mint 50 százalékban magyar nemzetiségű tagokból állottak. A dunaszerdahelyi járásban a HNB-k plé­numának 674 tagja közül 548 volt magyar nemzetiségű, a nagymegyeri járásban 515 plénumtag közül 414. A helyi nemzeti bizottságok 1059 ta­nácstagja közül 542, vagyis több mint 50 százalék magyar nemzetiségű volt. Egyelőre nem volt arányos a magyar lakosság képviselete a járási nemzeti bizottságokban és a kerületi nemzeti bizottságokban. Az említett járásokban a járási nemzeti bizottságok 165 plénum-tagja közül csupán 49 volt magyar nemzetiségű. Hasonló volt a helyzet a nyitrai kerület ógyallai (Hurbanovo), komá­romi, lévai, nyitrai, érsekújvári, vágsellyei, párkányi (Štúrovo), nagy­­surányi, verebélyi és zselízi járásában is. Ezekben a járásokban a járási nemzeti bizottságok tanácstagjai közül csak 18, a járási plénum tagjai közül pedig csupán 55 volt magyar nemzetiségű. A helyi nemzeti bizott­ságok plénum- és tanácstagjai azonban több mint 42 százalékban ma­gyar nemzetiségűek voltak. Ogyszintén a volt besztercebányai kerület ipolysági, losonci, füleki, rimaszombati, tornaijai (Šafárikovo) és kékkői járásában is gyorsan növekedett a helyi nemzeti bizottságok magyar nemzetiségű tagjainak száma. Ezekben a járásokban a helyi nemzeti bi­zottságok 5180 plénum-tagja közül 2380, tehát 45 százalék volt magyar nemzetiségű, a járási nemzeti bizottságok 167 plénum-tagja közül pedig 44. A nyitrai kerületben a nöbizottságok tagjainak majdnem fele volt ma­gyar nemzetiségű, a besztercebányai kerületben pedig 20 százaléka. A magyar lakosság képviseleti aránya a helyi és járási nemzeti bizott­ságokban valószínűleg még nagyobb volt, mert a helyi nemzeti bizott­ságok számos reszlovakizált tagja szlovák nemzetiségűek vallotta ma­gát. Még mindig elégtelen volt a magyar lakosság képviselete a helyi és a járási nemzeti bizottságok apparátusában. 1952-ig végleg megoldották a magyar nemzetiségű lakosság állampol­gárságának minden részletkérdését (a München előtti Csehszlovákia kormánya 20 év alatt sem volt képes erre). Megoldást nyert a hadköte­lezettség kérdése is, aminek nagy jelentősége volt nemcsak a magyar ifjúság honvédelmi és hazafias nevelése, hanem a szakképzettség növe­lése szempontjából is, mivel a katonai szolgálat alatt különféle szak­­tanfolyamok valósultak meg; az 1945—1950 közötti években a magyar nemzetiségűek ennek előnyeit sem élvezhették. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents