A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1966-07-24 / 30. szám

Sétálunk Las Vegas utcáin. Alhambra, Marokko, Stardust — vibrálnak a mulatóhelyek színes fényreklámai. Mesés látvány, mely az Ezeregy­éjszakát Is lepipálja. Ha már Itt vagyunk, Illik megnézni egy műsort. A Stardust mellett dön­tünk. 5 dollár a belépő, s ezért két pohár Italt Is kapunk tetszés szerint. Megváltjuk a Jegyeket. Lehet, hogy borravalót kellett volna adni az egyenruhás embernek, aki az asztalhoz kísér, akkor Jobb helyet kapunk? Ki tudja ... Két fehér és egy néger házaspár ül már az asztal mellett, ahová kísérnek bennünket, pedig a mulató még majdnem üres. Nem valami Jól látunk majd Innen, gondoljuk, de ki mer szólni? Sötét lesz, a terem mennyezetén kicsapódik négy ajtó s mindegyik­ből egy hinta ereszkedik le. Lehet, hogy rosszul látok? A hintázó nőkön nincs semmi. Kezdetnek nem Is rossz, gondolják a férfiak, és egyre Job­ban kipirul az arcuk. Káprázatos a műsor és érdekes, hogy a témát a jó öreg Európából hozták. Drglát látunk, félig, vagy még addig sem öltözött hölgyek táncolnak, szórakoznak, háttérben a Vezúv. Pompeji ipusztulása, a tűzhányó kitör, 3 az Izzó láva elnyeli az orgiát. Párizsi éjszaka a következő jelenet címe, majd Sankt Morltz-1 /akácló következik korcsolyabajnoknővel és sl­­jajnokkal. Technikailag minden csodálatos, kor­csolyapálya, ahol álllg felöltözött műkorcsolyá­zónő mutatja be művészetét, utána tó foglalja el a színpadot, nimfák táncolnak a vízparton, Jön a faun, és a lányok stkoltva rohannak a víz­be. Technikailag minden tökéletes, csak éppen a hölgyek ruhája túl kevés. Bár meg kell mon­dani, hogy a szólótáncosnők mind fel vannak öl­tözve, őket úgylátszik a művészetükért fizetik. Remek zenebohócok, zsonglőrök és tornászok az egyes képek között. Elégedetten távozom, ha az ember életében először és utoljára Las Vegasban jár, ezt sem szabad kihagyni. Hajnali félnégy, mire ágyba kerülünk. Sokáig nem tudok elaludni, dollárok és zsetonok röp­ködnek a szemem előtt, életem egyetlen nagy lehetősége mindörökre elmúlt... Reggel kilenckor, ahogy kilépek az utcára, egészen más világ fogad. Mintha egy fehérre meszelt és különböző színekkel kipingált kedves kisvárosban lennék. A fények kihunytak, s a jó­zan nappali világításban kicsit cirkuszi az egész. Ragyogó tiszta, de mégiscsak vásári. Mindenütt bazárok, emléktárgyakat árulnak borsos áron. Nem mondom, ha nyertünk volna, de Így csak a postát keressük meg, hogy néhány képeslapot feladhassunk. Hát akkor Induljunk reggelizni. „59 cent a reggeli, bármit választ“ hirdeti az egyik plakát. Bemegyünk és leülünk a fényűző­en berendezett étteremben, s máris jön a klszol­­gálónő. Sonkát, tojást, kolbászt, vajat, mézet és feketekávét kérek. Már tudom, hogy Ameriká­ban bögreszám Isszák a gyenge barnaszlnü lét, amit ők feketekávénak hívnak. Meghozzák a reg­gelit, valóban óriási adag, hitetlenül nézek kí­sérőimre, lehetséges, hogy mindez csak 59 centbe kerül? Várd ki a végét, mosolyognak. Aztán megyünk a pénztár felé, három reggeli 1 dollár 77 cent, plusz 7 cent a 4 %-os forgalmi adó. Hát ez valóban olcsó volt, mondom elége­detten. Igenám csakhogy a kijárat a játékter­men keresztül vezet, s itt estétől reggelig és reggeltől estéig folyik a játék. Házigazdám nem tudja megállni és egy tizdollárost dob az egyik asztalra. Egy pillanat és már el Is vesztette. „Nem fizettek rá a reggelimre — mondja ke­sernyésen —, az enyém 10 dollár 59 centbe került.“ . Újból kint állunk a kijózanító napsütésben. Még néhány felvételt csinálunk Las Vegas utcá­in, örök emlékül, hogy Itt is Jártunk, aztán In­dulás tovább. Még egy éjszakára már nem telik a mulatók városában. * „Ezeket a lidércnyomást)« jeleneteket nem holmi olcsó, a vietnami háborút megeleveníteni akaró filmből vettük át. Színhelyük a benning! klképzűtábor. Ohió államban, az USA kellős közepén. „A becsület mezeje“ büszke nevet viselő tábor lakói szenvedni tanulnak. Olyan helyzetekre készül­nek, amilyenekben állítólag részük lehet: foglyoknak kép­zik ki őket. A vietnami harctér leendő tisztjelt — a koreai háborúból hazakerült, tapasztalt parancsnokok vezetésével — különleges tortúrának vetik alá.“ Így kezdődik a Paris Match című francia folyóirat riportja az USA hadseregének egyik kiképző központjáról. A Vietnam­ba készülő amerikai tisztekbe mérhetetlen gyűlöletet oltanak a dél-vietnami fölszabadító seregek tagjai lránt. A vietna­miakat minden gaztettre elszánt barbároknak festik le. A tábor parancsnoksága ezt az elvet igyekszik a kiképzésben részesülők fejébe verni: A civilizáció nevében indultok a barbárok ellen, akik sem könyörületet, sem törvényt nem Ismernek. Csakhogy a folyóiratokban szerte a világon meg­jelenő, a besllalltást elénk táró hiteles fényképek másról tanúskodnak: a klnzottak nem az idegen betolakodók, ha­nem a bennszülött férfiak, nők és gyermekek, akiknek egyet len vétkük, hogy emberek módjára, szabadon akarnak élni. A kiképzőtábor módszereiről a Paris Match Így tájékoztat: A kiképzést egy 48 órás erőltetett menet vezeti be, amely közben a katonák csupán tartalék élelmiszeradagjukat fa­gyaszthatják. A menet után a százötven holtfáradt aspiráns mély álomba merül. A földön fekszenek. Éjjel rájuk tör az ellenség és brutálisan lefegyverzi őket. A fegyveren kívül elszedi a pénzüket és zsebkésüket Is, valamint egyéb sze­mélyi fölszerelésüket és emléktárgyaikat. Aztán vezényszó harsan: „Kezeket föll Indulj)“ A foglyok útrakelnek, vissza, a tábor felé. Hat kilométerre a tábortól csatlakoznak hoz­zájuk — vietnami öltözékben — a parancsnokaik, és a „fog­lyokat“ állandó fenyegetődzések és szidalmak közepette gó­lyafészekre emlékeztető barakkokhoz kísérik. Kezdetét veszi a fogolytábor élete. Semmiből sincs elég: a napi koszt-fejadag a létminimumra csökken. Szakadatlan folyik a „kommu­nista“ Iskoláztatás, miközben a „tanulók“ hiányos feleletei­ért durva büntetés jár. Bárminemű kihágás testi fenyítést von maga után. A delikvensnek például őrá hosszat kell dorongon térdelnie előre nyújtott karral. A „foglyoknak“ Jognk van megszökni. Am jaj annak, akit elfognak: keresztbe font lábbal, bilincsbe vert kézzel kötik karúhoz, s nem szabad leülnie, sem fölállnla. — A vietnamiak biztos emberségesebbek, mint a parancs­nokunk — jelentette ki az egyik aspiráns a kiképzés után.

Next

/
Thumbnails
Contents