A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1966-07-17 / 29. szám

Dalnokverseny Lili Ivanova JCTK felv.) a Tannhäuser és wartburgl dalnoktársal örök álmukból felébredve megjelenné­nek városunkban, ugyancsak elcsodál­koznának, látván, hogy a kéW utódok Is dal­nokversenyt rendeznek. Június utolsó napjai­ban ugyanis a Kultúra és Pihenés Parkja hatal­mas előadótermében került sor a Nemzetközi Táncdalfesztlválra. A wartburgl dalnokok azon Is csodálkoznának, hogy a tét nem egy nemes hölgy keze, hanem az „Aranykulcs“. Az Inter­­vlzló nagydlja, az „Aranykulcs“, mely az év leg­jobb támcdalának és előadójának jár, nem más, mint a kottából jól Ismert vlolin-kulcs ötlete­sen stilizált szobor változata. Ezért a kulcsért mérték össze erejüket az ódon pozsonyi vár alján nyolc ország élvonalbeli énekesei és slá­gerszerzői. A versenyszabályok értelmében a résztvevő országok két-két dallal, Illetve énekkel nevez­hettek be. A külföldi országok már eleve csak két résztvevővel képviseltették magukat, míg a hazaiak között külön verseny folyt az első helyekéjrf. így hát a négy estére tervezett fesz­tivál első estjén hazai verseny zajlott le, ahol Is 24 — Hana Hegerová betegsége miatt ténylege­sen csak 23 — előadó lépett a közönség elé, egyenlő arányban képviselve Prágát és Pozsonyt. Ebben a nemes vetélkedésben az első helyet, a „Bratislava! arany lírát“ az ország első számú kedvence Karel Gott nyerte el a Matuáik— Jelinková szerzőpár „iMám rozprávkov? dom“ kezdetű hatásos dalával, mely lehetőséget nyúj­tott az előadó fényes tenorjának kiaknázására. Az ezüst lira a prágai Helena Vondráőkové — Marta KublSová kettős tulajdona lett, akik nagyon stílusosan tolmácsolták a néger spirituálékra emlékeztető „Oh baby, baiby ...“ kezdetű altatódalt, melynek zenéjét Bohuslav Ondráőek komponálta Jan Schneider szövegére. Persze az elhangzott további 21 dal között is akad számos olyan, mely elvitatha­­tatlanul „sláger“ lesz. Ezek között Is a prímet az „arany“ szerzőpár másik versenydala a „Mám ho rada“ boszanova viszi, mely a mezőny legigé­nyesebb, de első hallásra kevésbé hatásos műve volt. A dal előadója, H e rm é 1 y Gabi remekelt. A fesztivál harmadik estje már teljesen az „Aranykulcs“ Jegyében zajlott le. A hazaiakon kívül Magyarország, Bulgária, Finnország, Ju­goszlávia, a Szovjetunió, a Német Demokratikus Köztársaság és Lengyelország énekesei verse­nyeztek. A résztvevő országok szakembereiből álló nyolctagú zsűrinek nem volt könnyű dolga megállapítani a pontos sorrendet, mert bizony a nyertes művek között csupán csekély pontszám­­differenelák voltak. A nagyközönség a taps in­tenzitásából Ítélve nem egészen osztozott a zsűri nézetével és inkább Gottot szerette volna Ismét az első helyen látni. A döntés azonban mégis helyes volt, s nem érdemtelenül került az „Aranykulcs“ Bulgáriába. Az ápolónőből lett énekesnő, a fiatal Lili Ivanova harmadik­nak lépett a színre, s első dala, az „Adagio“ után sejteni lehetett, hogy előadóját még viszont látjuk az est folyamán. így Is lett, a dal és a ra­gyogó előadás megkapta az arany elismerést. Lili Ivanova fényesen szárnyaló hangja, szug­­gesztív előadása tökéletes egységgé olvadt az előadott mű karakterével. A „Kulcs“ ezüst és bronz változata itthon maradt a már említett két hazai győztes mű előadóinál és szerzőinél. A nagyon Ízléses színpadon a hatalmas aranykulcs-makett ragyogóan szimbolizálta a fesztivál központi eszméjét. A zenekart Karel V 1 a c h vezényelte. A külföldi művek előadá­sának autenticitását emelte, hogy több Jelenlévő szerző saját maga vezényelte művét. A fesztivál második és negyedik estjén szó rakoztató Jellegű bemutató volt az európai köny­­nyüzene neves képviselőinek felléptével. így hát személyesen megismerhettük a görög Niki K a m b a, az ölasz Wanna S c o 11 í, a francia Nicole Felix, az osztrák Udo Jürgens és további neves társaik művészetét. Kár, hogy a rendezőség által bedobott nagy nevek — Dalida, Rita Pavone, Bobby Solo — csupán csalogatók maradtak. Ha a fesztivál rendezésében és propagálásá­ban lehetett is hiányosságokat észlelni, a vég­eredmény mégis biztató. VARGA JÓZSEF Sikeres „Ki mit tud" A Csemadok rozsnyót járási bizottsága a CSKP XIII. kongresszusa tiszteletére a járás több helységében dal- és táncünnepélyt rende­zett. Krasznahorka Váralján „Ki mit tud“ cím alatt folyt le az ünnepély. A műsorban fellépték a járás legjobb tánc­együttesei, zenekarai, szólóénekeset és próza­mondót. A műsort még színvonalasabbá vará­zsolták a Magyarországról jött vendégművé­szek, Káli at J udtt, Utrt Anna és Palotás Tibor. Az előadás nagy sikert aratott, a műsor­számokat a közönség lelkes tapssal jutalmazta. A krasznahorkal ünnepély mind a szereplőknek, mind a nézőknek maradandó élményt jelentett. A felvételen Kállai Judit, a Magyar Rádió és Televízió vendégművésze látható. Molnár Béla Csemadok nap Várkonyon I A Csemadok várkonyt helyt szervezetének vezetősége, Méhes Pál elnökkel az élen, júntus 12-én műsorral és mulatsággal egybekötött Cse­madok napot rendezett a várkonyt erdőben. A műsort több mint ezer ember nézte meg, és lelkes tapssal jutalmazta a várkonyt, bőst, nagymagyari tánccsoportok táncszámait, vala­mint Stifter Margit tanítónő és Mtskovics László énekszámait. A szervezet elnöke, Méhes Pál minden eltsmerést megérdemel, mert Cstcsay Ferenccel és farábek Antallal együtt sokat tett a sikeres előadás szervezésében. Köszönet il­leti Strbka Jánost, az ÁG igazgatóját, valamint az EFSZ vezetőségét a segítségnyújtásért. Bökő Mária Hlozník Anyaság című műve, egy afrikai nőt ábrázoló rendkívül kifejező szobrocs­kával rrrm17

Next

/
Thumbnails
Contents