A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-12-11 / 50. szám
Újra megvilágították a párt álláspontját a lakosságcsere kérdésében. A reszlovakizációt illetően azonban a párt egyelőre ragaszkodott ezen akció eredményeihez. Siroky a magyar nemzetiségű lakosság új helyzetéről szóló beszámolójában azzal érvelt, hogy a magyar kérdés megoldását Csehszlovákiában a Kassai Kormányprogram alapján lakosságcsere útján akarták megvalósítani, az indítóok tehát nem a nacionalizmus volt, hanem „a kisebbségi kérdés kiküszöbölésére“ irányuló törekvés, mert ez a kérdés nemzetközi bonyodalmak oka lehetett volna. Közben azonban teljesen megváltoztak a feltételek, amelvek között a párt szorgalmazta a lakosságcserét. Magyarországon a szocialista tábor részévé vált. Ezért Magyarországgal szemben folytatott politikánk fő irányvonala a két ország közötti kapcsolatok olyan rendezése lett, amely megszilárdítja a békét és a szocialista frontot.... Nem vitás, hogy Magyarország végérvényesen és eltökélten a szocializmus útjára lépett, hogy az egykori uralkodó körök, a burzsoázia és a feudális urak, vagyis a csebszlovákellenes revízión izmus és Irredentizmus, valamint a „szentistváni“ reakciós ideológia szószólói eltűntek a történelem süllyesztőjében. A szlovák nemzet és a Csehszlovák Köztársaság elleni folytonos uszítás tehát a múlté. A belpolitikai okok mellett ezek a fő külső körülmények teszik lehetővé a csehszlovákiai magyar nemzetiségű lakosság polgári és politikai helyzetének olyan rendezését, hogy a nemzetiségük miatti hátrányos megkülönböztetést megszüntetve, polgári és politikai jogokban részesüljenek ... Az ülésen elfogadott határozat a szlovákiai magyar lakosság helyzetének rendezéséről úgy szólt, hogy mindazok a magyarok, akik nem vétettek az állam ellen, „megkapják a csehszlovák állampolgárságot, minden polgári, politikai és demokratikus jogukat, és lehetővé teszik nekik a teljes nemzeti, gazdasági és kulturális fejlődést“. JURAJ ZVARA: a MAGYaR iMZETiscGi K érdés MEGOLDÁSA -A határozat 3. ponja meghagyta valamennyi pártszervezetnek, hogy az említett elvek megvalósításakor Igyekezzenek eloszlatni a bizalmatlanságot és az előítéleteket a szlovák és magyar dolgozók között, harcoljanak a sovinizmus és nacionalizmus ellen, szilárdítsák meg a szlovák és magyar dolgozók testvéri együttműködését. Ami a csehszlovákiai magyar lakosság 1945—1948 között kialakult helyzetét illeti, nem szabad kizárólag negativ oldalait látni. A szocialista átalakulás, amely abban az időszakban a CSKP vezetésével Szlovákiában megvalósult, végeredményben a magyar dolgozók javát is szolgálta. A magyar nemzetiségű lakosság, noha nem voltak politikai jogai, kivette részét a szocialista átalakulás folyamatából. Részt vett a háborús károk helyrehozásában, az új üzemek építésében, a dél-szlovákiai állami gazdaságok szervezésében, és teljesítette a mezőgazdasági termékek beszolgáltatását. A magyar nemzetiségű munkások egy része tagja volt a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalomnak (FSZM) a dolgozók tömegszervezetének, amely jelentős szerepet játszott a burzsoázia feletti februári győzelemben. Már 1945 augusztusában működtek szakszervezetek a galántai, verebélyi és később más járások területén. A magyar dolgozók — noha az adott viszonyok között korlátozott mértékben — részt vettek azoknak a feltételeknek a megteremtésében, amelyek megszilárdították a CSKP vezető szerepét és a munkásosztály hatalmát. A munkásosztály növekvő hatalma az 1945—1948 közötti években megszabadította a magyar nemzetiségű dolgozókat a kizsákmányolóiktól, a földbirtokosoktól, és a burzsoáziától. A cseh és szlovák reakciós burzsoázia veresége után hozzá lehetett látni a csehszlovákiai magyar lakosság helyzetének új rendezéséhez. Ha összefoglaljuk az elmondottakat, arra a megállapításra jutunk, hogy az 1948 utáni új kapcsolatokat a Csehszlovák Köztársaság és a Magyar Népköztársaság között, valamint Csehszlovákia szlovák és magyar dolgozói között a következő körülmények tették lehetővé: 1. A Szovjetuniónak a második világháborúban a német fasizmus feletti győzelme, amely megteremtette a Délkelet- és Közép-Európa államai közötti kapcsolatok új rendezésének feltételeit. 2. Csehszlovákia és Magyarország dolgozói az 1945 utáni időszakban végérvényesen leszámoltak burzsoáziájukkal. 3. Ennek eredményeként mindkét állam a szocializmus útjára lépett, s így az uralkodó munkásosztály teljesen kibontakoztathatta és most már állami ideológiaként alkalmazhatta a proletár nemzetköziséget a két állam közötti politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatokban; a proletár nemzetköziséget ezenkívül magasabb színvonalra, a szocialista nemzetköziség színvonalára emelhette. 4. Mindkét ország a Szocialista tábor tagja lett; közös politikai, gazdasági ék kulturális célok kötik őket össze. Szlovákiában azonban 1948 után további lépéseket kellett tenni, hogy a kölcsönös kapcsolatok Csehszlovákia és a Magyar-Népköztársaság között, valamint egyrészt a cseh és szlovák, másrészt a csehszlovákiai magyar dolgozók között véglegesen baráti szellemben rendeződjenek. El kellett vetni az ún. reszlovakizáltakkal szemben elfoglalt álláspontot, vagyis azt az igyekezetét, hogy megtartsák őket „szlovákoknak“. Meg kellett érteni azt is, hogy a Magyar Népköztársaságban élő szlovák lakosság kérdése a Magyar Népköztársaság belső ügye, és ugyanúgy a Csehszlovákiában élő magyar lakosság kérdése Csehszlovákia belső ügye. Egész sor intézkedést kellett tenni, hogy megvalósuljon a magyar lakosság teljes egyenjogúsága a szocializmus szellemében. Következetesebb harcot kellett folytatni a kispolgári nacionalizmus megnyilvánulásai ellen a dél-szlovákiai szlovák és magyar lakosság körében, de a pártszervezetekben is. Sajnos. Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának 1948. szeptember 27—29-1 ülésén is kifejezésre jutott a vita során, hogy egyes eivtársak nem tanúsítanak megértést a magyar nemzetiségű lakosság teljes egyenjogúsítása iránt, különösképpen, ami az iskolaügyet és Dél- Szlovákiában a magyar nyelv egyenjogú használatát Illeti. Főleg a reszlovakizáltakkal és a reszlovakizációval kapcsolatban nyilvánultak meg helytelen nézetek. Egyesek szerint kizárólag az állami és közigazgatási szervek, valamint a párt politikájától, a tömeg- és kulturális szervezetek magatartásától függ, hogy a reszlovakizáltak visszatérnek-e a magyarság soraiba. Ez a felfogás egyes helyeken nacionalista gyakorlathoz vezetett. A reszlovakizáltak között (értsd: olyan magyarok között, akik a reszlovakizálás idején a kitelepítéstől vagy lakosságcserétől való félelmükben szlovákoknak vallották magukat), gátolni igyekeztek a magyar sajtótermékek (Űj Szó stb.J, terjesztését, a reszlovakizáltaknak lehetetlenné kívánták tenni a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesületében (CSEMADOKJ való tevékenységet. Sor került a szlovák nacionalizmus egyéb szélsőséges megnyilvánulásaira is. Az SZLKP Központi Bizottságának különbizottsága 1948. június ltí-án az SZLKP KB elnöksége számára javaslatot dolgozott ki a szlovákiai magyar kérdés megoldására. A javaslatban ajánlotta: a) szüntessék meg a magyar lakossággal szembeni hátrányos megkülönböztetést és adják meg neki a teljes polgári jogokat, b) biztosítsák a magyar lakosok egyenjogúságát a dolgozók tömegszervezeteiben, c) szabályozzák a magyar dolgozók felvételét a pártba, d) alakítsanak kulturális egyesületet, amely a magyar lakosság körében tevékenykedne adjanak ki magyar nyelvű folyóiratokat, és létesítsenek alsóbb fokú magyar tanítási nyelvű iskolákat. Másrészt azonban a javaslat ajánlotta: a) a Csehszlovák Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közötti lakosságcsere folytatását; ezzel kapcsolatban a bizottság megjegyezte, hogy a részleges lakosságcsere után Magyarországon még mindig 430 000 szlovák maradt, Szlovákiában j>edig csak 190 000 magyar; b) Csehszlovákia egyezzen meg a Magyar Népköztársaság kormányával, hogy a jövőben Is mindkét részről lehetővé teszik az önkéntes áttelepülést a másik országba; c) akadályozzák meg, hogy a szlovákiai reszlovakizáltakra ismét hasson „a magyar befolyás, propaganda és nevelés“, továbbá intézkedéseket foganatosítsanak a hivatalokban, templomokban, iskolákban stb., hogy a reszlovákizáltak környezetében mielőbb eltávolítsák a magyar jelleget; d) telei, pítsenek továbbra is szlovákokat Dél-Szlovákiának azokra a területeire, ahol még túlsúlyban van a magyarság; e) ügyeljenek arra, hogy a magyar lakosság egyenjogúsításának címén ne támadjon igény elkobzott vagyonok visszatérítésére; f) tartsák fenn a magyar lakosság munkakötelezettségét a cseh határvidékeken. A javaslat továbbá propagandatevékenységet ajánlott a Magyar Népköztársaság ellen a „magyarországi szlovák kisebbség rossz helyzete miatt“ és a viszonossági elv érvényesítését a kisebbségeknek nyújtandó jogok tekintetében. A bizottság javaslatát terjedelmes demográfiai anyaggal, tudományos elemzésekkel és egyéb dokumentációval támasztotta alá, amelyek nagyrészt nacionalista szempontokat tükröztek. Az SZLKP KB elnöksége számára készült 11 oldalnyi jelentés teljes 5 oldalon közli a magyarországi szlovák lakosság szlovák anyanyelvű Istentiszteleteinek kimutatását, és a bizottság nézete szerint a méltányosság kedvéért számukat növelni kell. Persze a magyarországi szlovák lakosság számára nem a szlovák istentiszteletek száma volt lényeges, hanem a tényleges politikai, gazdasági és kulturális egyenjogúság. Ennek biztosítása pedig nyilvánvalóan a Magyar Népköztársaság kormányának feladata volt. Közöljük a javaslat tartalmát annak szemléltetésére, hogy milyen tisztázatlan nézetek és problémák vetődtek fel a magyar lakosság kérdésével kapcsolatban magában Szlovákia Kommunista Pártjában. Az SZLKP- nak állandóan bírálnia kellett a helytelen nézeteket. A Központi Bizottság 1948. évi szeptemberi, majd az 1951. évi januári ülésén sok kérdést a marxizmus—leninlzmus szellemében tisztázott. A reszlovakizáltak kérdése azonban egészen 1954-ig tisztázatlan maradt. Az SZLKP KB 1954. évi áprilisi ülésén újra rámutatott, hogy a reszlovakizációt minden vonatkozásban semmisnek kell tekinteni. A dél-szlovákiai szlovák és magyar lakosságnak a proletár nemzetköziségen alapuló kölcsönös kapcsolatai főleg azután bontakoztak ki, amikor a párt fokozatosan jóváhagyta az erre vonatkozó elméleti és gyakorlati elvek egész komplexumát. Ezeknek az elveknek az alapján hozta meg a kormány és a Megbízottak Testületé a magyar lakosság nemzetiségi jogairól szóló határozatait. A párt áttért a nacionalizmus és a nemzeti érzékenység eltúlozása elleni harc pozitív formáira, kiküszöbölte a nacionalista csökevények okait. Erről azonban még szó esik a következő fejezetekben. III. fejezet A CSKP harca a magyar nemzetiségű dolgozók politikai, gazdasági és kulturális felemelkedéséért az 1948—1960 közötti években 1948 februárjában győzelemmel ért véget Csehszlovákiában a proletárdiktatúráért folytatott harc, szabad lett az út a szocializmus építéséhez. A CSKP stratégiájának fő feladata lett hogy a köztársaság dolgozóit megnyerje, szervezze, nevelje e cél elérésére. 1948 februárja után meg kellett szilárdítani a Nemzeti Frontot, elsősorban vezető erejét, a CSKP-t, úgyszintén a munkásosztály, a nép egységét, a munkások és parasztok szövetségét, valamint Csehszlovákia nemzeteinek és nemzetiségeinek összefogását. (Folytatjuk) 1
