A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-11-20 / 47. szám
Beszélő múlt Eperjes fekete tavasza Történelmi előzmények dióhéjbar Zrínyi Miklós költőnek a Mátyás király életerői való elmélkedésében és Az török áfium ellen való orvosság című munkáidban lefektetett vezérgondolata, hogy a három részre feldarabolt ország újraegyesítését és a békés élet helyreállítását csak egy központi hatalommal felruházott magyar királyság képes megvalósítani, akko: váh ismét időszerűvé, amikor a vesztfáliai békét követőleg a bécsi udvar bel- és külpolitikája főúri összeesküvésekhez vezetett. Részben árulás, részben a szervezetlenség és a tömegbázis hiánya a Wesselényi-féle összeesküvés leleplezését eredményezte, mire a bécsi udvar Magyarország rendi alkotmányának megszűntetését, és gazdasági érdekszférájába való beolvasztását vette tervbe. A magyarok rendi alkotmányát a jogeljátszás elmélete alapján felfüggesztették, az ország élére pedig Ampringen János gubernátor került. Az ország minden várában, Munkács kivételével, német őrséget vezényellek ki, a városokat zsoldosokkal rakták meg, eltartásukról a nemességnek kellett gondoskodnia, s a lakosság zöme pedig újra megismerkedett a fizetetten német katonák rablásával. 1672 nyárutóján az erdélyi határokról mintegy 800 főnyi sereg tört be az akkori Felső-Magyarországra. A hajdúvárosok, a falvak szlovák, magyar, kárpátukrán népe és a ll. Géza idejében telepített szászok, de a nemesség is melléjük állt. Enyickénél szétverték Spankau osztrák tábornok sereqét, és Kassáig övék lett az ország. Spankau veresége megdöbbentette a bécsi udvar hatalmasait. A támadás megszervezői nagyobbrészt azok a protestáns köznemesek voltak, akik a Wesselényi-féle összeesküvés leleplezése után Erdélybe menekültek, köztük Szepessy Pál, Petrőczi István és Szuhaj Mátyás. Sajnos, a bujdosók nem rendelkeztek sem fegyverzettel, sem pénzzel, élükön nem állt olyan vezető, akinek országos tekintélye a harcosok önbizalmát fokozhatta volna, de a nehézségek ellenére a lakosság rokonszenve feléjük fordult; Eperjes, Kisszeben, Bártfa, Késmárk és több város kapuit az együttérzés szerető keze nyitotta ki a bujdosók csapatai előtt. Később, 1678-ban, a felkelők egyik serege elfoglalta a Garam környéki bányavárosokat, s a kuruc portyák az örökös tartományokba is betörtek A sikerek a fiatal vezért, a 21 éves Thököly Imrét dicsérték, nevétől egész Európa visszhangzott, és a török ismét támogatta a magyarok Habsburgellenes mozgalmait. 1683-ban Kara Musztafa nagyvea zér új hódító hadjáratra indult, és ostrom alá fogta Bécs városát. Thököly az ostrom idején Pozsonynál táborozott, serege most azokkal a magyar főurakkal bővült, akik akkor csatlakoztak hozzá, amikor csalódva látták, hogy a császári csapatok sem a Rába, sem a Vág vonalán nem tettek kísérletet a török megállítására. A zsákmányéhes nagyvezért hotharingial Károly és Sobieski lengyel király megverte, és a török kitakarodása az országból megkezdődött. A háború viharhullámai szinte letarolták az országot, különösen a magyarság létszáma alaposan leapadt, és az egész ország gazdasági és társadalmi arculata az egyenetlen, ellentmondásos fejlődés összekuszált vonásait mutatta. A törökkel vívott, s visszafoglaló hadjárat körülményei nem az ország politikai helyzetének rendezését eredményezték, hanem éppen azokat a nemzeti és társadalmi mozgalmakat élesztették fel, amelyeket eredetileg éppen a törökkel tehetetlen császári balkezes politika táplált leginkább. Lipót már Buda visszafoglalása után érvényesíteni akarta azokat a jogokat, amelyek öt mint uralkodót immáron nemcsak örökösödés és választás, hanem a fegyver, a hódítás jogán is megillették. Az esetleges ellenállást Caraffa tábornok vérengzése tört meg. Caraffa Eperjesen 1687 tavaszán azon a címen, hogy az eperjesiek Munkács várának falai közé menekült felkelőkkel és magával a vár úrnőjével összeköttetést tartanak fenn, Caraffa számos polgárt és nemesembert vetett tömlöcbe. A bécsi udvar, különösen a nagyarfalű Strattmann, kapott az alkalmon, és rábeszélte a császárt, hogy gyökerestől tépje ki az esetleges magyarországi forradalom magvait. Lipát meghagyta Caraffának, hogy a régi bűnöket ne boszszúlja meg, mintán a háttérbe szorult Thököly párthíveinek megkegyelmezett, az amnesztia azonban nem vonatkozott azokra, akik újabb politikai bűncselekményekbe keveredtek. Caraffa alig melegedett meg új székhelyén, két tisztjét egy őrjárattal a város köztiszteletben álló polgára, Zimmermann Zsigmond elfo,gatására küldte ki. A család éppen ebédhez készült, amikor Zimmermannt a német katonák, mint valami közönséges gonosztevőt, bilincsbe verték és börtönbe zárták. Röviddel ezután az egyik tiszt Keczer András házában tette tiszteletét, és az öregurat felkérte, azonnal látogassa meg Caraffa tábornokot, mert fontos városi ügyeket kell megtanácskozni vele. Bár a tiszt viselkedése gyanús volt, Keczer előhozatta díszmagyarját, miközben belsejtelme annyira zavarba hozta, hogy minden ruhadarabot fordítva vett fel. A tiszt megunta a várakozást és Keczerre kiáltott. — Átkozott vén kutyája meddig várjak reád? Kisvártatva a katonák a szobába rontottak és Keczer Andrást Caraffához vezették, aki a gúny ördögi varázsától szinte reszketett: — Nevezd meg társaidat, gazember! — ordított a tábornok a meglepetéstől még mindig bódult ősz férfiúra, aki ártatlansága jeléül kezét esküre emelte. — Ismerünk jól, magyar medve! A te esküvésed annyit ér, ni! — verte markát ülepéhez Gortz, az eperjesi őrség parancsnoka — mi tudjuk, levelezel a munkácsiakkal! — Rágalom, én senkinek sem írtam Munkácsra! — gyűrte le Keczer András nyugtalanító szorongásait, és a német tisztet átható tekintetével mérte végig, tetőtől talpig. t — Nos kérdésemre kapok-e választ? — vetett Caraffa dühödt pillantást a fogolyra, miközben szájából kiköpte az olajbogyót, amit szokása szerint naphosszat fogai közt rágicsált. — Azonnal felelj, pártütő! — Esküre emelt kézzel feleltem, uram, méltatlan vagyok vádra és kérdésre nem tehetek másként ... — mondta Keczer az önmérséklet óvatosságával, ámbár az előjelek arra emlékeztették, hogy a veszély a közelben leskelődik. Caraffa. mint egy álmából felriasztott hiúz, a börzsőlyét ugrásszerű mozdulattal hagyta el, behívta a porkolábokat, akik a legsúlyosabb keresztvassal béklyózták be Keczer András kezét-lábát, és veje, Zimmermann Zsigmond cellája mellé csukták be. Ugyanazon a napon hasonló körülmények között Eperjes város tanácsosát, Baranyai Ferencet, Rauscher Gáspár kereskedőt és napnyugtával Wéber Frigyest hurcolták börönbe Caraffa pribékei. Bizonyítékokra volt szükség, hogy a vallatásnál az elfogottak bűnösségéhez kétség ne férjen. A feslettéletű Újhelyi Erzsébet és a krakéler Szentiványi László piszkos személyi érdekből készek voltak csalárd úton, hamis, költött levelekkel a bebörtönzöttek kapcsolatait Zrinyi Ilonával, a munkácsi vár legendáshírű űrnőjével igazolni. A hamis leveleken kívül még több politikai bűncselekménnyel vádolták a bebörtönzött kurucokat, agyafúrt módszerrel különösen a jómódú Zimmermann szerepét dolgozták ki, miszerint Zrínyi Ilonát és Thököly Imrét pénzeli. A vérszomjas tábornok elnökletével egy tizenkét tagból álló vérbíróságot állítottak össze, köztük a besúgó Szentiványi László, Görtz Márton, az eperjesi őrség parancsnoka, Bruggard Mátyás hadbíró, Pelsőczy György királyi ügyigazgató és többen mások szerepeltek. Elsőnek Zimmermannt hallgatták ki, akit azzal vádoltak, hogy Thököly részére pénzt gyűjtött, forradalmat szított, Eperjest a felkelők kezére játszotta, és levelezéssel állandó összeköttetést tart fenn Zrínyi Honával. Zimmermann tagadta a vádakat, a levelek, előmutatását kérte, amit Caraffának teljesíteni eszében sem volt: a vádlottat egy más terembe vitette, ahol kezdetét vette a kínvallatás. Erről K. Papp Miklós így ír: „Habozva nyúlok toliamhoz, hogy vajon elmondjam-e a maga irtózatosságában a vallatást, elmondjam-e, mint vonattak szét testrészei a kínpadon annyira, hogy hónalja s lábszárainak bőre megszakadozék, — elmondjam-e, hogy a kínokat két egész óráig szenvedteték vele: vagy csak azt említsem meg, hogy kínzák és ő mégsem vallott! Másnap Ziinmermann apósa, a 64 éves Keczer András került vallatás alá. A tanúk most is azok voltak, akik eddigi: Újhelyi Erzsébet és Szentiványi. — Ha múltamat tekintem — mondta Keczer a börtön nyirkos levegőjétől fátyolos hangon — nem tagadhatom, hogy én Thököllyel éreztem, párthívei közé tartoztam, velük harcoltam, de mindezért már Lipót császár őfelségétől kegyelemben részesültem. Ha azonban új vétkekkel vádolnak, én és mindnyájan ártatlanok vagyunk! Keczer is kínpadra került, s az öreg egyetlen jajszó nélkül tűrte a bestiális kínzásokat, izzó parazsat szórtak meztelen testére, ámde mindhiába, az eperjesi kuruc nem vallott. Hasonló sors érte Rauscher Gáspárt, Wéber Frigyest, Baranyai Ferenc városi tanácsost, aki annak idején Eperjest a császáriak ellen hősiesen védelmezte. A vértörvényszék halálos ítéletét Lipót császár jóváhagyta. A városháza tornácáról olvasták fel német nyelven az ítélet szövegét, mely szerint a vádlottak — Wéber Frigyes kivételével — felségsértés, lázadás és hűtlenség bűntette miatt összes ingó és ingatlan vagyonuk elkobzásán kívül jobb kezük előzetes elvágatása után a hóhér által lefejeztetnek, testeik felnégyeltetnek és Eperjes körül több helyen függesztetnek ki. Caraffa elrendelte, hogy szálláshelye előtt (ma a szentháromság szobra áll e téren) készítsék el a vesztőhelyet. Másnap nyolc órakor a tér három oldalát katonaság lepte el, a vérpadon segédeikkel megjelentek a hóhérok — számszerűit harmincán. Az első, akit a bakók a vérpadra hurcoltak, Zimmermann volt, levetkőztették, jobbját leláncolták, és egyetlen ütésre lemetszették testéről. Kisvártatva a kassal hóhér hátulról pallosával nyakához vágott, da rosszul érte, mert késsel kellett elvágni az áldozat torkát. Röviddel ezután sor került Keczer Andrásra* aki ujjáről gyűrűjét levette és a bakónak nyújtotta:
