A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-11-13 / 46. szám
Talán semmi más barátság nem olyan szilárd, mint amit hazájától távol, a messzi tengereken köt az ember. Ilyen barátságot kötöttünk néhány ezer kilométer távolságra a hazánktól és vendégeink hazájától — Alexandria kikötőjében, a messzi Egyiptomban. Megtörténik máskor is, hogy valamelyik ha- Jóról átrándulnak hozzánk filmet, pllzent sört vagy ezt-azt cserélni. Ezúttal azonban másról is volt szó a szokásos csencselésen kívül. Átjött hozzánk a Dnyeprogesz nevű szovjet hajó parancsnokának helyettese, hogy nem Játszanánk-e velük barátságos „nemzetközi“ labdarúgó-mérkőzést — Egyiptom földjén. Miért is ne? Természetes, hogy kapva kaptunk az ajánlaton, mindenkinek jól esett egy kissé megmozgatni a hosszú tengeri utazás alatt berozsdásodott csontjait, baráti társaságban eltölteni egy kis Időt. i A mérkőzésen nem volt annyi közönség, mint az nálunk szokásos, de azért mégis meccs volt, a javából. Az eredmény sovány volt ugyan, a mérkőzés 0:0 arányban eldöntetlenül végződött, utána azonban olyan „bankettet“ csaptunk, mitha legalábbis a Világkupa döntőjében játszottunk volna. Hajónk szalonjában terített asztalok várják újsütetű barátainkat. Este hét óra. Csodás fényözönben tündököl a kikötő. Halk neszezéssel csobog a hullámverés. Vendégeink pontosan érkeznek. Mindenki fogadja a másik hajó hasonló beosztású tengerészét: a parancsnok a parancsnokot, a fedélzetmester a fedélzetmestert:, a gépész a gépészt és így tovább. Az ünnepi beszéd sem maradhat el. Kapitányunk megemlékezik a csehszlovák—szovjet barátságról, a közös harcokról s a közös munkáról. Kellemesen pezseg a Jó pilzeni, iszunk egymás egészségére, zdrasztvujtye, zdrasztvujtye ... Aztán Nyikolájev válaszolt, a Dnyeprogesz parancsnoka. Elmondta, hogy sokan vannak az ő hajójukon, akik életükben most találkoznak először cshszlovákokkal. ö maga azonban már járt nálunk, részt vett a felszabadítást harcokban. Városokra emlékezik: Morva-Osztrava, Zlín, s az aranyos Prága, melyet sohasem fog elfe lejteni... De hát elég a beszédből, kezdődjék a tánc Bekapcsoljuk a magnót, s táncra perdülnek a tengeri medvék. A lányok sem hiányoznak, eljött a Dnyeprogesz öt stewardesse, elképzelhető, hogy alaposan megforgattuk őket. Akinek nem jut táncosnő, baráti beszélgetést folytat a szovjet hajóról jött vendégekkel. Mindenki nek van valmi érdekes élménye, hogy is ne, mikor mindannyian már nem egyszer hajóztuk körül a jő öreg földgolyót. Sajnos, semmi sem tart örökké. „Vége szakad a zenének, haza mennek a legények“ — mert vár ránk, nem, nem újabb kaland, hanem a kemény munka. Hajnali három órakor felhúzzuk a horgonyokat. A csendesen, békésen pihenő Dnyeprogesz mellett haladunk el. Ahogy megszólalnak hajókürtjeink, mintegy varázsütésre megelevenedik odaát a fedélzet. Ott áll a korlátnál a parancsnoktól kezdve a hajó egész személyzete, ki csak úgy borzasán, pizsamában, ahogy kiugrott az ágyból. A lányok kendőt lobogtatnak, ide hallani a hangjukat: Do szkorej sztrecsi, druzjal Do sztrecsi v Murmanszke. Szöveg és képek: Stefan Novák Ünnepélyes őrségváltás a spandauí börtön előtt Rudolf Hess, a hatszáz cellás börtön egyetlen lakója A világ legdrágább börtöne Szeptember 30-án letöltötte húszéves börtönbüntetését két náci föbűnös, Baldur von Schirach és Albert Speer, kettő a Nyuget-Berlin területén levő spandeui várbörtön utolsó három foglya közül. Társuk, Hess, aki életfogytiglani büntetését tölti, végképp egyedül maradt... Baldur von Shirach, a Hitlerjugend volt birodalmi vezetője, jelenleg 59 éves. Jövőbeli terveiről egyelőre nem tudni semmit. A ül éves Albert Speer, volt hadfelszerelési miniszter, eredetileg építész volt. Most régi hivatásának folytatására készül. A börtönben is megengedték neki, hogy rajzoljon és szakirodalmat tanulmányozzon. Obtóber 1-től a spandauí börtön egyetlen lakója tehát a 72 éves Rudolf Hess maradt, Hitler helyettese, aki életfogytiglani büntetését tölti. Jogi képviselője mindent elkövet, hogy védence, a náci birodalomban a „kettes", a spandaui börtönben a „hetes" szám szabadlábra kerüljön. Azzal érvel — amit már Hitler is világgá kürtőit, amikor értesült róla, hogy Hess békeközvetítés céljából Angliába szökött, hogy az egykori náci hatalmasság nem normális, nem épelméjű, eszelős, bolond. A nürnbergi törvényszék azonban annak idején alaposan megvizsgáltatta Hesst, aki az orvosok véleménye szerint egyáltalán nem elmebeteg, azt csak időnként megjátszotta. Már hosszabb idő óta felmerült a kérdés, vajon érdemes-e egyetlen fogoly kedvéért fenntartani ezt a hatalmas börtön-kolosszust. Vannak olyanok — elsősorban a régi náci főemberek, de külföldi jogászok és újságírók között is —-, akik kegyelmet szeretnének Hess számára. Van azonban a problémának egy sokkal súlyosabb — anyagi oldala is. A nyugatnémet kormány, a nyugat-berlini szenátus és néhány további politikai tényező felkérte a szövetségeseket, hogy mint illetékesek maguk oldják meg e problémát és október 1-től szüntessék meg a spandauí börtönt, Rudolf Hesst pedig helyezzék át valamely más büntetőintézetbe. Az okok elég nyomósak: a spandaui börtön fenntartása évi 800 000 nyugatnémet márkájába kerül a nyugat-berlini szenátusnak. Ismeretes, hogy a börtönfelügyeletet a négy győztes nagyhatalom: az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia és a Szovjetunió gyakorolja. Huszonöt amerikai, huszonöt francia, huszonöt angol és huszonöt szovjet katona őrzi felváltva havi turnusokban a spandaui várbörtönt, a hatszáz vastagfalű, rácsos ablakű cellát, melyek közül ma már csak egynek van lakója. Bonnban és Nyugat-Berlinben azt várták, hogy a három nyugati nagyhatalom támogatni fogja kérelmüket a Szovjetuniónál. Ez formálisan meg is történt. De Moszkva elutasította az NSZK-nak és a nyugat-berlini szenátusnak a három nyugati szövetséges hatalom által támogatott kérelmét. S így továbbra is felváltva száz katona őrzi a világ legdrágább börtönét és egyetlen foglyát. 19
