A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1966-10-23 / 43. szám

Alsósztregovai jegyzetek Fftszerknsztrt Major Ágoston Postafiók C .»HU. tnlníon 533 (14 Terjeszti a Posta Hírlapszolgála ta, előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levelkézhesítö. Szerkesztőség: Bratislava, Jesen ského 9. Külföldre szóló előfizetéseket el intéz: PNS ÍJstredna expedíció tlaée.. Bratislava, Gottwaldovo nám. 48- VI í. Nyomja a PRAVDA nyomriaválla lat, Bratislava, Stárova 4. Előfizetési díj negyed évre 19,50 Kos, fél évre 39. Kés, egész év re 78, Kés. Kéziratokat nem őrziink meg és nem küldünk visz SZ8 K 07*01240 Régebben, sihederkorunkban, ami­kor még jobban győztük tüdővel és lelkesedéssel, biciklin érkeztünk Alsósztregovára. Akkor is ősszel jöt­tünk, holott még nem tartottuk szá­mon a Madách-évfordulót - egy­szerűen csak a kerékpározáshoz al­kalmasabb az enyhe időjárás, s han­gulatunkhoz is jobban illett az őszi levéihullás, a sárgult lombok meg­döbbentő mélabúja. Szeptember végén, vagy október elején, leginkább vasárnap reggel, felpattantunk kedves „csikónkra" s elindultunk észak felé. Négy kilo­méter után Szklabonyán voltunk s a kerítésre könyökölve sokáig néztük a Mikszáth-emléktáblát, melyet már ezerszer láttunk, szövegét betéve tudtuk, ismertünk rajta minden kar­colást, minden kőszemcsét. Aztán irány: Alsósztregova... I Később itt feküdtünk a dombon, a síremlék előtt, fűszálat rágcsál­tunk s tekintetünket nem tudtuk le­venni a karcsú bronzszoborról, amely akkor koszorútlanul, testén golyó­ütötte sebekkel, mint valami har­sány kiáltás vágódott belé a maku­látlanul kék égboltba. A kis akác­erdő néha-néha megrázta magát s zizegő, aranyos érmeket szórt ránk. „A célt, tudom, még sokszor el nem érem", dünnyögtük halkan. Ak­koriban havonta egyszer elolvastuk a Tragédiát. A felét se értettük, mé­gis mint a varázsigét, idézgettük sú­lyos mondatait, birkóztunk velük, há­tunk borzongott belé. Szerzőjét tar­tottuk a világ első varázslójának. Tizenhat évesek voltunk. Jóska la­katosinas, én hatodikos gimnazista. Madách még nem volt egyikünk számára sem tananyag. Több volt: barátságunk katalizátora. II. Most ismét itt fekszem a dombon, a síremlék előtt s egy fűszálat rág­csálok. A gyerekek - losonci és fü­lek! gimnazisták - furcsa, gyanak­vó szemmel néznek rám, de még a felnőttek szeméből Is hideg értet­lenség süt felém, nyilván tisztelet­lenséget látnak a dologban. Azért jöttünk: ide, hogy megkoszorúzzuk a síremléket, hogy hódoljunk a gé­niusznak s Íme valaki itt heverészik az őszi verőfényben, tiszteletlenül füvet legel s még mormog is hoz­zá... I Szeretnék szólni és mentegetni magam, de az még nagyobb illet­lenség lenne most, az ünnepi beszéd kellős-közepén. Feltápászkodom hát, ruhámról leverem a hervadt leve­leket s megkerülöm a síremléket Újra megállapítom, hogy Adám testén behegedtek a. sebek, hogy a nagy háború emlékét már csak a forradások őrzik, s hogy ebben a pillanatban az emlékmű előtt mint­egy kétszáz fiatal, éptestű Adám és Éva hallgatja az ünnepi beszédet. Lehetnétek itt többen is, gondo­lom kissé elégedetlenül, itt lehet­nének a zsélyi, ipolybalogi, nényei, bússal kisdiákok, eljöhettek volna o leszenyei, kővári, csábi, múlyadi fia­talok is. No és o felnőttek? Oe aztán újra eszembe jutnak azok o régi őszök, amikor a fényes dombra ketten baktattunk tel Jós­kával, verejtékező homlokkal s épp­ily piros arccal, mint a tiétek, hol­ott ti már autóbuszon jöttetek. A különbség, hogy ti már leg­alább kétszázan vagytok. „A célt tudom, még sokszor..." stb. III. Megértem ám szemrehányó pil­lantásotokat Ti valóban nem he­­verészni, tűnődni, ábrándozni jöt­tök ide. Hiszen már harmadik nap­ja tartanak Losoncon, Füleken és itt az ünnepségek: a Madách-napok. Irodalmi összejövetelek, az irodalmi színpad bemutatója, képkiállitás s most ez a koszorúzás. Szerény ke­retek között, az igaz, mégis lát­szik, hogy ti már többen vagytok, többet mertek és tudtok. Ha csak Szabó Gyula kiállításá­ra gondolok a losonci városházán, elégedett lehetek veletek. A ti kez­deményezésetekre jött létre. Szabó Gyula európai rangú művész. A meg­szállott művészeknek abból a faj­tájából, akik közé Madách is tar­tozott Akik számára egyetlen meg­formálásra méltó téma létezik: a küzdő, élniakaró, életreitélt Ember. S most eszembe jut az a beszél­getés, amit tegnap este folytattam Szabó Gyulával. „Mi érdekeljen még engem az emberen kívül - kérdezte - talán a kozmosz, a bajaink és örömeink, egyszóval az életünk iránt hátbor­zongatóan közömbös kozmosz? Nem. Csak az ember, csak az ember éle­te. Minden művész legfőbb feladata: minden reménytelenség, kétségbe­esés ellenére sugározni a hitet, hogy: „Ember küzdj és bízva bízzálI" Szabó Gyula első losonci kiállí­tása is ezt a hitet szuggerálja a lá­togatóba. fgy szinte jobban és szeb­ben illusztrálja a Madách-napokat, a madáchi mondanivalót, mint, ahogy a rendezők elképzelték. S mindezért nektek is köszönet jár, kedves, losonci fiatalok. ZS. NAGY LAJOS

Next

/
Thumbnails
Contents