A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1966-09-25 / 39. szám

Leányfej Anonymus Egy jubileumi kiállítás n^argójára IÍFF1ER szobrászművész Löffler szobrászművész 1906-ban született Kassán. A kassal reálgimná­ziumban 1927-ben fejezte be tanul­mányait, majd Bécstoe ment, ahol szobrászattal foglalkozott. 1932—1933- ig Budapesten tanult, majd 1936-ban Prágában, Velinsk? szobrászművésznél Ismerkedett meg a köszobrászat tech­nikájával. Az első önálló kiállítása Kassán 1937-ben, a Kelet-szlovákiai Múzeumban volt. Később tanulmány­útra ment Párizsba, Londonba és Olaszországba, 1938-ban II. Rákóczi Ferencet ábrázoló domborművével pá­­lyadljat nyert. 1934-töl 1944-ig mint a Kazinczy Képzőművészeti Társa­ság tagja kiállításokat rendezett Bu­dapesten, Debrecenben, Miskolcon és Dél-Szlovákia több városában. A második világháború után mint a „svojlny“ képzőművészeti kör tag­ja Szlovákia különböző városaiban rendez kiállításokat. Művészetét las­san az egész ország megismeri. A kas­sai Ismeretlen Katona tervezője és ki­vitelező művésze. 1950-től 1965-tg a szlovákiai képzőművészeti szövetség tagjaként vesz részt különböző tár­latokon, majd restaurátori tevékeny­séget folytat és plasztikai műveken dolgozik. 1956-ban tanulmányútra megy Ma­gyarországra és Lengyelországba. 1958-ban a Szovjetunióba és Görögor­szágba látogat el. 1959-ben Egyipto­mot, Libanont, Szíriát és a Német De­mokratikus Köztársaságot keresi fel. 1960-ban Prágában, a szocialista köz­társaságunk megalakulásának 15. év­fordulójára rendezett kiállításon a felszabadulás óta alkotott legjobb mű­velt mutatta be. A kiállításon első dí-Löffler szobrászművész jat nyert Lenin szobrával. 1961-ben 55. születésnapját ünnepelte, ez alka­lomból Kassán, Poprádon és Őtátra­­füreden rendezett kiállítást. A követ­kező évben Raőko szobrászművésszel dolgozott együtt a Nemzeti Színház makettjén. 1963-ban Prágában részt vett a korunk szobrászművészetét Is­mertető kiállításon, majd Bratislavá­­ban, a grafikai és kisplasztikái kiál­lításon. A múlt évben az Egyesült Ál­lamokban és Kanadában Járt tanul­mányúton. Ez évben a Kelet-szlovákiai Képzőművészeti Galéria a művész 60. születésnapja alkalmából Jubileumi kiállítást rendezett, melyen eddigi legszebb alkotásai sorakoznak fel.-Di­li Csemadok helyt szervezeteinek száma 76-ra, a Csemadok tagok száma pedta 4900-ra emelkedett. Kovács Zoltán, Rimaszombat. Megnyílt a Kelet-szlovákiai Galé­riában a „Grafika 63—66“ c. kiál­lítás, melyen a szlovák grafikus művészek munkáit láthatjuk. Ifjú színjátszók Az abosi CSISZ szervezet mű­kedvelő színjátszó köre nyáron sem pihen. E napokban a kultúr­­ház fennállásának tizedik évfordu­lója alkalmából sikerrel bemutat­ták A. Lysonek „Suplata Gyuri há­zassága" c. színmüvét. Mató Pál, Kassa. Augusztus 30-án örömtelt ese­mény színhelye volt a cakót kul­­túrház. Mintegy nyolcvanon jöt­tek össze ezen a napon a Csema­dok Helyt Szervezetének alakuló gyűlésén. Az új Csemadok alap­szervezet 44 taggal megalakult. Első elnökévé Baráth Istvánt vá­lasztották. A falu fiataljai színes műsorral szórakoztatták az alaku­ló gyűlés résztvevőit. A cakót alapszervezet megala­kulásával a rimaszombati járásban A Csemadok érsekújvárt tánccsoportja augusztus 27—28-án lépett fel Esztergomban. Ez alkalommal országos néptánccsoport találkozó volt, amelyről közvetítést adott a magyar televízió és rádió is. őszi I. rrm

Next

/
Thumbnails
Contents