A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1966-09-18 / 38. szám

csempészte őt Alexandriába, majd mint ajándékot, a szőnyeget Cae­­sárhoz vitte. Az akkor már Öregedő Caesar nagyon meglepődött, amikor a sző­nyegből egy fiatal, huszonkét éves lány mászott elő. Milyen volt Kleopátra A történészeknek csak nagyon kevés olyan adat áll rendelkezé­sükre, melyek alapján pontosan meg lehetne állapítani azt, hogy valóban olyan szép volt-e Kleopát­ra, mint ahogyan azt egyes antik történetírók állították. „Ragyogóan elragadó szépnek“ — írták le az egyiptomi királynőt, de Kleopát­rát személyesen sohasem láthatták, a szájhagyományok alapján hallot­takat Írták róla. Vannak azonban olyan pénzérmék, melyeken Kleo­pátra profilja látható, és a római ásatások során találtak egy mész­kőből faragott fejet, mely állító­lag a királynőt ábrázolja. (A szo­bor a londoni British Museumban látható). Az ásatások során előkerült szo­bor és az érmeken látható kis dom­bormű vek alapján érzéki, szép aj­kú kissé sasorrfi nő volt Kleopátra. A legtalálóbban azonban talán Plu­­tarkhosz görög történetíró jellemzi Kleopátrát, aki az egyiptomi király­nő háziorvosának a szavait idézve — így Ír róla: „Kleopátra szépsége nem volt olyan rendkívüli, hogy mással ne lehetett volna összeha­sonlítani.“ Biztos azonban az, hogy Kleopát­ra nagyon okos és müveit nő volt. Hat nyelven beszélt, kitűnően is­merte a görög történelmet, irodal­mát és filozófiát és a hadművészet­ben is járatos volt. Bátorságával és rendkívüli műveltségével ejtette bámulatba Caesart. És Kleopátrát igaz szerelem fűzte a római imperátorhoz? Ez nehezen hihető. Julius Caesar huszonnyolc évvel volt nála idősebb, Kleopátra előtt már négy törvényes felesége és számtalan szeretője volt. Kato­nái a „kopasz házasságtörőnek“ ne­vezték és gúnydalokat énekeltek szerelmi kalandjairól, s arról, hogy a férjek mindenütt eldugták asz­­szonyaikat, ahová Caesar ékezett. Politikai házasság volt az egyiptomi királynő és a ró­mai imperátor frigye. Kleopátra szerelmével fizetett azért, hogy Caesar egyeduralkodóvá nevezte ki. Az egyiptomi királynő szenvedé­lyes szerelemmel hálálta meg azt, hogy Caesar lemondott eredeti ter­véről is, mely szerint Egyiptomot római tartománnyá, gyármattá akarta megtenni. Kleopátra fiúgyermekkel ajándé­kozta meg az élete őszén álló Cae­sart. Caesarionnal (görögül „kis Caesart“ jelent) az Imperátornak nagy tervei voltak. A Római Biro­dalmat és Egyiptomot egyesíteni akarta és annak élére gyermekét, Kleopátra fiát akarta tenni. Caesarion születése után Caesar a kis-ázsiai, majd az észak-afrikai hadműveleteket vezette. Egy év múltán Rómában találkozott újra szerelmével, akinek fényűzően be­rendezett kastélyt ajándékozott. Kleopátra mindenben befolyásol­ta Caesart. Egyiptomi csillagászo­kat hivatott, akik reformálták a ró­mai naptárt, Kleopátra tanácsadói dolgozták ki az új római adótervet és alexandriai pénzverők dolgoztak a római pénzverdékben is. Kleopát­ra hatalma korlátlan volt. Húsz hó­nappal Romába érkezése után 44. március 15-én a köztársaság kiki­áltásáért harcoló Brntus és Cassius megölték Caesart. Ojabb érdekházasság Kleopátra egy hónappal Caesar halála után Egyiptomba hajózott. Három évig türelmesen várt... Ar­ra várt, hogy tisztázódjon a Római Birodalom politikai helyzete. Mar­cus Antonius nagy harcok során legyőzte Masslus és Brutus seregeit. Kleopátra elérkezettnek látta az időt arra, hogy a győztessel, Mar­cus Antonlusszal találkozzon. Tar­­susban, egy nagy pompával beren­dezett hajón találkoztak. Kleopátra nagy bankettet rendezett a győztes tiszteletére, a győzelem megünnep­lésére, majd Antoniust meghívta Alexandriába. Marcus Antonius Tarzusból Rómába ment, ahol Oc­tavius húgát vette feleségül. A fia­tal hadvezér azonban nem tudta Kleopátrát elfelejteni. Három hó­nappal házassága után elhagyta Ró­mát és Alexandriába ment. Kleopátra mindent elkövetett, hogy a jóképű, de kicsapongó Mar­cus Antoniust meghódítsa. Tivor­nyák rendezésével el is érte célját, s hat hónappal Marcus Antonius elutazása után ikreket, egy fiút és egy lányt szült. Oj szerelme azon­ban négy évig távol volt, nem je­lentkezett .... Kleopátra közben megerősítette és átszervezte hadse­regét és új hatalmas hajóhadat is szervezett. Es Marcus Antoniusra várt... aki egy vesztett csata után nem Rómába ment, hanem hozzá, Alexandriába hajózott, a vesztett csatát szerelemmel akarta feled­tetni. Marcus Antonius is teljesen Kleo­pátra befolyása alá került. Gyer­mekeik részére a Római Birodalom területéből országrészt igényeltek. Emiatt Alexandria és Róma között háború tört ki, mely mindkettőjük életébe került. A vesztett csata után Antonius kardjával megölte magát, Kleopátra karjában halt meg, Az egyiptomi királynő pedig mérges kígyóval maratta meg ma­gát ... ő is meghalt. Ez a tragédia időszámításunk előtti 30. évben tör­tént. Egyiptom Kleopátra halála után a Római birodalom tartomá­nya lett. — Kit szeretett Igazán Kleopátra? Caesart, aki Egyiptom egyedural­kodójává nevezte ki őt, vagy Mar­cus Antoniust, a nagy jövő előtt ál­ló hadvezért, aki szerelméért életé­vel fizetett? Erre a kérdésre biz­tos választ senki sem adhat__Le­het, hogy mindkettőt szerette, de a legvalószínűbb az, hogy számítás­ból, uralkodnivágyásból szerette Caesart, majd Antoniust is. CAESAR /Sex Harrison) MARCUS ANTONIUS /Richard Burton) Es az amerikai szuperjtim két másik szereplője: Octavianus . ... Kleopátra öccse Ptalemalosz FEDERMAYER ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents