A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-09-18 / 38. szám
OZSVALD ÁRPÁD A motorosvonat utolsót szuszogva megáll a csinos, gondozott állomás előtt. Az állomás zöldre festett, piroshegyű, apró kerítésével, virágaival, alma- és körtefáival, tiszta környezetével mesébe illő, az ember szinte szeretné az egészet összecsomagolni és óriási batyuban elvinni délebbre, a poros állomások helyére. Sokszoknyás asszonyok ráérően lépegetnek le előttem a vonatból. Van idő. A vonat innen nem mehet tovább. Végállomás. A sínek hosszú fehér fonala pár méter után megszakad. Mecenzéf, ősi település, falu és város keveréke, hagymatetős későbarokk templomtornya, tyúkanyóként gyűjti maga köré a házakat. Az ügyeskezű vaskovácsok városa. Lakói többségükben németek, mánták, akik kb. a XII. század elején vándoroltak a vasércben gazdag vidékre. Anyanyelvűket, kultúrájukat mind a mai napig megőrizték. Nemrég ünnepelték a mecenzéfi kovácsipar fennállásának 600 éves évfordulóját. A vízben gazdag mecenzéfi völgy rendkívül kedvezett a vízi hámorok építésénél, még a felszabadulás után is működött vagy 30, most csak egyben dolgoznak, a többi elkallódott, köveit, deszkáit széthordták. Az utolsó működő hámort keressük. Útba igazítanak. A várostól kicsit távolabb, egy domb oldalában búvik meg. A csörgedező patak és a kalapács monoton, tompa hangja, jó iránymutató. Az udvar két drótszállal körülkerített füves térség. Farkaskutya figyeli érkezésünket nyugodt méltósággal, majd eltűnik. Kicsit szorongó érzéssel megyünk tovább, egész a hámor ajtajához. Bentről egyre erősödik a zaj. Az ajtón semmiféle kilincset nem találunk. Régi közmondás jut eszembe: szabónak rongyos a ruhája, cipésznek lyukas a cipője stb., úgy látszik, a kovácsoknak meg nem jut vas kilincsre. Tanakodás közben megnyomjuk kicsit az ajtót. Enged. A nyíláson nagy farkaskutya dugja ki fejét, minden harapós szándék nélkül, széles kutyamosollyal üdvözöl. A hámor belseje régi falusi kovácsműhely mása, nyitott tűzhely, fújtató, üllő, azzal a különbséggel, hogy a hatalmas kalapácsot (pörölyt) áttétellel mozgatja a vizikerék. A félhomályban három ember dolgozik. Az izzó vasdarabrói fénybogarak szállnak szerte szét, ahogy a kalapács pontos ütésekkel lapáttá alakítja az anyagot. Nem szólnak. Csak intenek, hogy kerüljünk beljebb, a kutya nem harap A hatalmas, dübörgés úgyis elnyelné a hangot. A lyukas zsindelytető nyílásain fénynyalábok szűrődnek a döngölt vasporos talajra. A kész lapátok lilapirosan füstölögnek egy rakáson.- Brösztl János vagyok - mutatkozik be egy sovány szemüveges ember, mikor a kalapács pillanatra elhallgat. A hámor tulajdonosa, 66 éves, nyugdíjas, fia, Rudolf is itt dolgozik. Átmegyünk a mohos, vizcseppektől síkos pallón. A pataktól körülölelt szigeten öreg diófa, alatt gyalúlatlan deszkából két pad és széles asztal.- Mi a patak neve?- Aranypatak. Valamikor, állítólag aranyrögöt találtak a medrében. A kis völgy is ezt a nevet viseli: Aranyvölgy...-Maga még nem talált aranyat? Elmosolyodik. - Nem. Nem is kerestem. Nekem a vas jelentette az aranyat, az apámnak, a nagyapámnak is ... Vaskovácsok voltak valamennyien.- Hány éves lehet a hámor?- Nem tudom. Gyermekkoromban is ilyen kopott volt, mint most. Nézze - mutat egy földbe nyomódott, súlyos vasdarabra, mely már alig látszik ki a fő közül. — Ezt a kalapácsot még az apám kovácsolta, egy darabból I Sokkal nagyobb volt, mint a mostani.- Honnan hozták a vasat?- Korompáról, szekérrel. Most traktor hozza, többet bír el egyszerre és nem olyan drága a fuvar, mint valamikor.- Kinek adták el az árút?- A vaskereskedőknek. Sokat szállítottunk Pozsony környékére is. Modrára, Pezinokra szőlőkapákat. Olyan széles, nagy kapákat csináltunk, hogy a víz tetején is fennmaradtl írja meg, hogy most is tudnánk még nekik ilyet készíteni, csak rendeljenek. Két rozsdás kapát hoz ki mutatóba. Ezek még megmaradtak emlőnek. A hámor sokáig állott elhagyottan. Ez év áprilisában újították fel benne a munkát. Most a HNB mellett működik, mint mellékiparági üzem.- Amennyi darabot elkészítünk, aszerint fizetnek.- Maga mennyi kapát, ásót csinált életében? Elgondolkozik, fekete eres ökleire néz: - Jómagas dombot lehetne belőle összerakni... Tudja, a mánták már kapával születnek - teszi hozzá mosolyogva. • • • ■ A város szélén hatalmas üzem terjeszkedik: Tatrasmalt. Május 1-én kapták meg a Munkaérdemrendet. Itt dolgoznak a régi hámorkovácsok unokái. Az új gyár 1962-ben épült,
