A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1966-09-11 / 37. szám

A huszita forradalom, melyet a vértanú, Húsz János tanai indítot­tak el, s európai jelentőségű feudalizmusellenes mozgalommá növekedett, mély gyökeret eresztett Gömör tájain is, ahol a 15. század derekán a huszita harcosok családtagjaikkal együtt letelepedtek. Ez a tény áldásos hatással volt egyrészt a mezőgazdaság és kézműves ipar kialakulására, másrészt a népnyelv fejlődésre és kulturális életre. A hu­szitáknak köszönhető, hogy a gömöri szlovákság megismerkedett a cseh nyelvű egyházi könyvekkel. Ennek a korszaknak emlékét máig is szá­mos helységnév és személynév, valamint több templom év várrom építke­zési stílusa őrzi. A prágai egyetem diákjainak a huszita időkből fennmaradt névsorá­ban megtaláljuk a tiszolci születésű Jakub Taxovin nevét. Szorosan összefügg a huszitizmussal a Rimaszombattól északra elterü­lő vidékek oktatástörténete is. Gömörben kötött békét Ján Jiskra Hunya­­dy Jánossal. Hunyady fia, Korvin Mátyás a legyőzött huszitákat besoroz­ta Fekete seregébe, s ezeknek a csapatoknak egy részét Erdélybe helyez­te át. A történelemnek ezzel az epizódjával „A szelistyei asszonyok“ című Mikszáth-műben találkozunk. A török hódoltság koráról számos gömöri szlovák népballada szól. A tö­rökök Szabadkán várkastélyt építettek, s többek közt erről az ozmán rablófészekről is dal született: „Na Sabatke Turek byva, na Pokoradz jest chodíva ...“ r cms A múzeumban őrzik azokat a bíbor tarsolyokat, melyekbe a lakosság az adót gyűjtötte a basának. A törökök portyázásai a szlovák és magyar községeket egyaránt sújtották. Miután a török elhagyta vidékünket, a nép­re még kínzóéban ránehezedett a nemes urak elnyomása. A protestáns főurak és a Habsburg-ház közötti háborúskodások szin­tén sokszor pusztítottak Rimaszombat környékén. Ilyen csapás volt példá­ul a Császári zsoldosoknak Bocskay fölött aratott győzelme (Osgyánban), a 17. század elején. Figyelemreméltó írásos anyagot hagyott hátra a környék népének éle­téről a 18. század egyik legjelentősebb tudósa, Matej Bél (Bél Mátyás). 'A Zólyom melletti Ocován született, s tudományos munkájáért nemesi rangra emelték. „Notitia Hungáriáé“ című művében hű képet festett az ország északi vármegyéiről. Többek közt a nép nyelvéről is ír, sőt szá­mos szlovák és magyar vonatkozású néprajzi érdekességgel is találko­zunk a könyv lapjain. E kornak a költőit főleg vallásos témák ihlették írásra, elsősorban a val­lás üldözöttéinek súlyos élménye, amint az Matej Bahil életrajzából is kilünik. A világi tárgyú irodalmi művek közül kiemelkedik Juraj Bahil „Elégia a pipámról“ című írása. A szerző még egy dologról nevezetes: nem kis mértékben neki volt köszönhető, hogy J. A. KomenskV „Orbis Pictus“ cí­mű híres műve 1728-ban megjelenhetett. A Bahil-fivérek protestáns hit­szónokok voltak Csehországban. Michal Miäovic, aki történelmi drámá­kat írt, ebben az időben Osgyánban élt. Ä 18. században a Rima völgyében több epikus mű született JánoSíkról és betyártársairól. A művek cselekménye Hrachovón (Ráh), Klenovecen (Klenőc) és Tiszolcon játszódott le. Fönnmaradtak és ismertek a betyár tárgyú népmesék is. A 18. század végétől a környék tanult embereinek körében lázasan folyt a néprajzi kincsek gyűjtése és feljegyzése. Így mentették át a ké­sőbbi nemzedékek számára oly fontos hagyományt. Juraj Palovic költő, a klasszikus versformák egyik szlovák művelője Rimavská Baűnán (Rimabányán) született. A szülőföld szeretetéről valló, mélyen átérzett versei már a költészet belső felszabadulásáról tanúskod­nak. A költő később a pozsonyi líceum tanára lett, s hetilapok, folyóira­tok és kalendáriumok kiadásával foglalkozott. Eudovit Stúr is Palkovíő diákja volt: feljegyezték, hogy gyakran helyettesítette oktatóját az elő­adásokon. A 18. század végén néhány ismert és jeles szlovák személyiség élt égy Ideig Osgyánban. Sámuel Reuss történész és régész, aki az osgyáni gim­názium diákja volt, később Weimarba került, és jó barátja lett J. W. Goet­hének. Tanárként működött, majd Revúcán (Nagyrőcén) telepedett le, ahol néprajzi kutatásoknak szentelte életét 1917—18-ban az osgyáni gimnáziumban tanított Ján Chalupka, az első Jelentős szlovák drámaíró. Chalupka magyar nyelven is írt színdarabo­kat, s a „Vén szerelmes“ című vígjátékával akadémiai .pályadíjat nyert. „Bendegúz“ című szatirikus regényét német nyelven jelentette meg; eb­ben a művében Don Quijote alakját helyezi bele az akkori gömör' éleibe. Figyelmet érdemelnek a főhősök — Bendegúz, Kolompos Gyula és Kur­fafi Pista — kalandjai, akik elindultak megkeresni a magyarok őshazá­ját, s Osgyánon, Szabadkán, Rimaszombaton (ahol jól elmulatoztak a hely­beli nyérspolgárokkal), Gortvakisfaludon és Várgedén keresztül eljutnak „egészen“ Miskolcig. A 19. század első felében gazdasági átalakuláson ment keresztül a Rima völgye, mely ebben az időben az ország vasiparának egyik központja lett. Sfúrnak, az irodalmi nyelv megújítójának hatása ezen a vidéken is érző­dött. Ekkor élt és alkotott Francisci költő, aki elsőként használta írásai­ban az új nyelvet. Ebben az időben járt-kelt tájainkon Matej Hrebenda világtalan népi költő is, a cseh és szlovák könyvek fáradhatatlan terjesz­tője. Francisci barátjaként ismerték Dániel Lichardot, August Skultétyt, Pavel Dobsinskyt s a jeles költőt és prózaírót: Eudovít Kubánvt. Ezek a toliforgatók lelkesen gyűjtötték a népmeséket és népdalokat. Sajnos, 1848-ban téves elképzelésektől vezettetve az általuk toborzott nemzeti gárdát a cári intervenciós sereg oldalára állították, melynek vezérkara egy ideig Rimaszombatban tartózkodott. A korszak jelentős további költője, Stefan M. Daxner, előbb Osgyánban, majd Rozsnyón diákoskodott. Budapesten dolgozott, ahol szoros kapcso­latba került Petőfivel és Jókaival. A három fiatal férfit összekötötte a forradalmi gondolkodás és a Habsburgok iránt érzett gyűlölet. Jankó Ma­­túska, a „Nad Tatrou sa blyska“ kezdetű himnusz szerzője néhány évig a tiszolci .gimnázium tanulója volt. Ján Botto, maradandó művek ismert alkotója, 1829-ben született Niitny Skálnikon. Művészetének kibontako­zására hatással voltak Petőfi forradalmi versei. Érdekes alkatú, jelentős tehetségű költő és prőzaíró volt a felsőhegy­­megi születésű Eudovít, Kubány, aki egy ideig Miskolcon volt diák, majd Osgyánban és Lőcsén tanult tovább. Főiskolára szegénysége miatt nem mehetett, hivatalnoki állást kellett vállalnia Rimaszombatban, majd Bát­­ka községben. Bátkai tartózkodása idején összebarátkozott Tompa Mihály­­lyal, aki ekkor már Hanván élt. A két költő gyakran találkozott, s ilyen­kor a két nép közös gondjairól beszélgettek. Ismertté vált Kubány „Val­­gata ‘ című regénye, mely a derencsényi vár huszita kapitányáról szól. A regény cselekménye Gömörben játszódik le, a 16. században. Művében a szlovák és magyar nép egymásra utaltságáról ír, s arra lelkesít, hogy a két nemzet hidalja át az ellentéteket, és vállvetve álljon ki a Habsburg elnyomás ellen. Rimavská Pílán lakott Eudovít Vansa zeneszerző, valamint rokona, Te­rézia Vansová, az ismert írónő. Vansová 20 évig élt a Rima mentén, s ez­alatt egy éven keresztül Rimaszombatban volt a lakása. Ennek az évnek az élményeit „Milkú dajú na edukáciu“ c. művében dolgozta fel. Prózai munkáin kívül színdarabokat is írt, melyekben a nők egyenjogúságáért' szállt síkra. Pofok községből származott és néhány évig Rimaszombátban dolgozott Jozef Skultéty irodalomtörténész. Századunk elejének egyik legkimagaslóbb költőegyénisége, Ivan Kras­ko, Lukovistia községben született. Már ifjúkori verseinek újszerűsége, szokatlan hangszerelése, modernsége nagy feltűnést keltett a kritikusok és olvasók körében. Csak két verskötetet adott ki, a „Nox et solitudo“-t és a „Versek“-et, melyek azonban fontos szerepet játszottak a szlovák líra fejlődésében. Későbbi verseiben gyermekkorára, anyja dalaira, szü­lőföldje népére, szerelmeire emlékezik. Lírája tiszta, kifejező és gazdag. Számos versében ír Gömör dolgozó népéről, s az új szelekről, amelyek megváltoztatják a világot. Kraskó lírája nagy hatással volt az utána kö­vetkező nemzedékre. A költő néhány éven át a rimaszombati gimnázium­ban tanult. Krasko kortársa volt Jankó Jesensk^ költő és prózaíró, akinek munkás­sága a századfordulótól 1945-ig terjed. Ö is a rimaszombati gimnázium­ban tanult, s az első Csehszlovák Köztársaság megalakulása után Gümör- Kishont vármegye főispánja lett. Érdemes megjegyezni, hogy ebben az időben megfordult pátriánkban a nagy cseh író, Alojz lirásek is, anyagot gyűjtött a huszita korban ját­szódó történelmi regényéhez. Rimaszombatban vonult be katonának az akkor még cseh költőként ismert Peter Jilemnickji. Később a kommunista párt tagjaként, kiváló szlovák prózaíróvá fejlődött. A barátja, Fr. Kráf, a Rimaszombat közelé­ben lévő Molnárka-pusztán tanítőskodott. Ablaktalan odúban lakott, egészségtelen, nyomorúságos tanteremben tanított. Rimaszombatba is gyakran bejárt. Erre „Za krajsí zivot“ című művében emlékezik vissza. A rimaszombati új gimnázium tanárai közül (a más cikkekben említet­teken kívül) Bernard Misecka és Jarmila Petrusková nevét említjük meg, akik sokat fáradoztak a városban az irodalom terjesztése terén, és a kul­turális élet más posztjain. A gimnázium szlovák és magyar pedagógusai teljes egyetértésben munkálkodtak a közös haza szellemi életének felvi­rágoztatásáért. A szép közös munkát és örvendetes kibontakozást 1938- ban a fasizmus szakította félbe. A -humanista eszméktől fűtött szlovák Ifjúság ebben az’ időben a ti­szolci iskola önképzőköre köré tömörült. Az egyesület 1942-ben megjelent almanachja a diákok és fiatalok forradalmi szelleméről tanúskodik. Az almanachban sok olyan fiatal nevével találkozunk, akik később jeles köl­tők, írók lettek (Stítnick^, Kraus, Minác, Brocko, Kasác stb.J. Ezek az ifjak nézeteik komolyságát tettekkel bizonyították a Szlovák Nemzeti Felkelés idején, amikor fegyvert ragadtak és önként a felkelők zászlaja alá álltak. Egyikük, Ján Brocko, fennkölt versekben énekelte meg a harcosok szenvedésíeit, hősiességét. Az erdőben szerzett betegségben halt meg, 1946-ban. Itt kell megemlítenünk a rimaszombati származású Libusa Mináíová nevét is, aki „Kvet v ohni“ című regényében szintén a felkelésben részt vett gömöri fiatalokról ír. Felsorolásunk korántsem teljes, sok nevet, számos eseményt említhet­tünk volna még meg. Célunk csupán az volt, hogy kiegészítsük a szít* vákok és magyarok lakta rimaszombati járás kulturális térképét. S érté­keltetni próbáltuk, hogy egyetlen járáson belül is sok olyan hagyomány­ra bukkanhatunk, mely a két népet összeköti. Ezeket az érintkezési felü­leteket kiindulási pontoknak, archimédeszi pontoknak, használhatjuk, ha azon fáradozunk, hogy ecvre közelebb kerültünk egymáshoz

Next

/
Thumbnails
Contents