A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1966-08-21 / 34. szám

Egy korábbi felvétel, amely az ejtőernyő csomagolása közben készült. Balra Vladimír ZámeCnik, a szerencsés ejtőernyős.

s ha egy pillanat alatt lehetett várni, akkor elmondhatjuk, hogy ő várta a becsapódást, ami a következő pillanatban meg is történt. Majd fél percig tartó eszméletlen állapot következett, aztán jöttek a kollégák, a mentők és Vladimir ZámeCnik húsz percen belül már a prlvlgyel kórházban feküdt. Az orvosi kivizsgálás csupán — és itt kezdődik a hihetetlen, ami az embert meglepi — mindkét bokában törést és a csigolyacsontban gyönge hasadást állapított meg. Ennyibe került Vladimír Zámeőnlknak a 908. ugrás.

De ezzel még nem fejeződött be. Hozzá kell tenni, hogy a talaj, amelyre esett — az előző napi eső-KESZELI FERENC

A halál késve ért földet

Vladimír Zámecník — a szerencsés ejtőernyős 908. ugrása 2000 méteres magasságból • Az eset szinte hihetetlen • A 909. ugrást egy év múlva tervezi s az orvosok is valószínűnek tartják

A közelmúltban szinte hihetetlennek tűnő hír járta be Privlgye környékét, sőt az egész országot, hiszen az újságok is megírták, hogy Vladimír Zámeönlk, az ejtőernyős sport egyik lelkes hódolója és szakembere kétezer méter magasságból ugrott és nem nyílt ki az ejtőernyője.

Borongós idő volt azon a délelőttőn, hiszen előtte egy nappal szakadatlanul esett az eső. Vladimír Zámeönlk megreggelizett, búcsút vett családjától s elment hazulról, ugyanúgy, mintha csak munkába Indult volna. Akkor még ez a nap is olyan szürke volt, mint a többi. Zámeönlk azonban nem a munkahelyére, a bányamérnök! tanintézet hivatalába, hanem a privigyei gyakorló repülőtérre tartott, de ez nem jelentett különösebb eseményt. Gyakori látogatója volt a prlvlgyel repülőtérnek. Fél óra múlva már egy repülőgépben ült, a pilóta és a két gyakorló ejtőernyős társaságában. Mind a négy ember ernyőt csatolt a hátára; a pilóta csupán a biztonság kedvéért. A kőt gyakorló ugomi készült s az oktatójuk, Vladimír Zámeönlk, ugyancsak ugrást szándékozott végrehajtani. Elérték a kétezer méter magasságot, a gép még leírt egy kört a repülőtér felett a Zámeönlk utasítást adott az ugrásra. A repülőgép ajtaja kinyílt s a két ember kibillent a mélybe. Vladimír Zámeönlk még pár másodpercig nézett utánuk, majd ő is elhagyta a gépet. A két tanítvány és a mester közti távolság legalább hatszáz méter volt. Az alantlak pár pillanat múlva meghúzták a készülék nyltózslnórját s a hófehér selyememyők kecsesen klbamlottak. Mindez csupán rövid másodpercek eseménye volt s a közben felettük zuhanó oktató, az előzetes tervek szerint komplett mutatványokat hajtott végre. A föld közeledett És elérkezett az a távolság, amikor Vladimír Zámeőnlknak is meg kellett húzni az ejtőernyő

nyitózsinórját. Pontosan az előírások szerint meg is tette ezt, de a védőhüvelybe fűzött zsinóron korábban valamilyen úton-módon csomó keletkezett s a zsinór nem akart engedni. Már több ejtőernyős is került ilyen helyzetbe, de azoknak mindig sikerült hátranyúlnl s a fékező csomón túl meghúzni a nyltózsinórt. Vladimír Zámeőnlknak ez úgy látszik nem sikerült. A másodperc tizedrészel rohantak, a föld már veszélyesen közeledett, mert hiszen az első nyitási próbálkozás körülbelül hatszáz méterre történt a földtől. Mivelhogy a többszörös próbálkozás után mégsem sikerült kinyitni az ejtőernyőt, Vladimir Zámeönlk a mentőernyő nyitására szánta el magát.

Gréc elvtárs, egyik kollégája tévolságmérővel a földről figyelte a magasban lejátszódó eseményeket s látta, hogy a mentőernyő nyitásakor, Zámeönlk éppen horizontális helyzetben, arccal a föld felé zuhant. Ilyen helyzetben az egyszerű mentőernyő csak a véletlen folytán nyílhat ki, mivel a horizontális helyzetben zuhanó test felfogja a levegő felhajtó erejét s Így a légtömeg nem képes az ernyő öblébe hatolni s fékezni a zuhanó test sebességét. Ilyenkor azonnal ki kell nyújtani a kezeket s ennélfogva a test függőleges helyzetbe fordul, a nyitás lehetővé válik, az ernyőkupola megtelik levegővel. Vladimír Zámeönlk viszont úgy próbált segíteni önmagán, hogy kézzel megütötte a zsákot. Abból ugyan ki is futott a póternyő, de csupán oldalhelyzetbe. így viszont nehezen töltődik meg levegővel a kupola s ráadásul a test még forgásba is jött, a felerősítő hevederek és a zsinórok összegubancolódtak. A zuhanás sebessége valamivel ugyan csökkent, de az életveszély már szinte száz százalékosan fennállt. Ezekben a pillanatokban a test és a föld közötti távolság már ötven méter sem volt. Zámeönlk viszont nem veszítette el lélekjelenlétét s felkészült a legrosszabbra. Testét olyan helyzetbe hozta, mintha az ernyő normálisan működne, izmait megfeszítette

zés következtében felázott, tehát a becsapódási erő a testre bizonyos fokig csökkenve hatott. De... a legfőbb — amiről az olvasókat a lapok nem tájékoztatták, az volt, hogy a vizsgáló bizottság számításai szerint Zámeönlk az utolsó harminc, negyven métert 10—17 méter/másodpeie sebességgel tette meg s ezzel a sebességgel ért földet, ami természetesen bizonyos különbséget jelent a szabadesést sebességgel szemben. A nyitott ernyővel való leszállási sebesség 5 méter/tmásodperc gyorsaságú. A különbség tehát itt is megvan s ez a sebességbeli eltérés viszi szenzáció számba Vladimír Zámeönlk szerencsés manőverét. Hozzá kell tenni azt is, hogy megmenekülését saját magának, gyakorlottságának, szilárd lélekjelenlétének is köszönheti, mert a becsapódásra felkészült s Így átélte a kétezer méteres — csaknem szabadesésnek nevezhető zuhanást s a 16—17 méter/másodperces sebességgel történő becsapódást.

Mindezt maga Vladimír Zámeönlk mesélte el, az esemény után két héttel, mikor már a kórházból is hazakerült s azóta is otthon fekszik családja körében.

Beszélgetünk. Felesége megigazítja lába alatt a párnát. A két láb térdig gipszben van s remélhetőleg rövidesen rendbejön, de a csigolyacsont repedés sem olyan veszélyes.

— Ez minden különösebb orvosi kezelés nélkül rendbejön — mondja.

Az éjjeliszekrényen könyvek, folyóiratok hevernek. Fellapozok belőlük párat, kivétel nélkül szakkönyvek, szakfolyóiratok, amelyek a magasban közlekedő gépmadarakról írnak. Ikarosztól a holdrakétáig s még a repülő tányérokat is említik. Vladimír Zámeönlk tehát nem műkedvelő ejtőernyős.

— Feleségem már nem is szívesen megy ki az utcára, mert léptennyomon megállítják, érdeklődnek, valóban úgy igaz-e, ahogy beszélik, ahogy az újságok írták? Hát bizony így Igaz. Elejével Jómagam sem hittem, de hát tessék, itt vagyok.

— Éppen a szerencsétlenség — ha úgy nevezhetem — napján érkezett hozzánk az édesanyám Morvaországból. öt csak egy hét múlva engedték be hozzám a kórházba

Sí

s addig el sem hitte, hogy élek. Már gyászruhát akart viselni.

Az érdekesség kedvéért felolvasom JevgenylJ Vinokurov, élő szovjet költő — Ejtőernyős című versét:

„Há ernyőd nem nyílik s hiába téped a pőternyő selyemköteleit, (meglátod lent a lombtenger vidéket,) s ráébredsz, hogy már senki sem segít, / kapaszkodó már nem kerül utadba, / s megérted, hogy már csak pár perced maradt — / vesd szét karod s mint egy madár suhanva / hasítsd a semmit, engedd el magad. / Mert amikor már n'ncs vissza semerre, / egyszerű út, ami még hátra van: / zuhanni tárt karral a végtelenbe, / életedben először gondtalan /“

Meglepődik, látom, hogy hirtelen kinek adjon Igazat, a költői képzeletnek-e, vagy a megtörténteiknek, azaz önmagának. Aztán Így válaszol:

— Szeretem az Irodalmat és valóban szép ez a vers, de azért azt már csak mégsem kívánhatja tőlem, hogy megfogadjam a költői tanácsot — mondja és elneveti magát. — Hiszen ez érthető. A vers szép, nem mondom, dohát..,

Tervei felől érdeklődöm.

— Sokan kérdezik, ezt mostanában. Ha egészségi állapotom megengedi, újra ugorni fogok s szeretném, ezt a szándékomat mielőbb valóra váltani. Az orvosok biztatnak. Azt mondják, ha az autóbusz lépcsőjén törtem volna bokámat — mint bárki más — akkor sem lenne nagyobb bajom.

Ugyancsak korábbi felvétel Vladimír ZámeCnik egyik ugrásáról.

18