A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-07-03 / 27. szám
SAKK ■ SAKK ■ SAKK ■ SAKK ■ SAKK Dr. Max Euwe Keresztrejtvény Nemrég ünnepelte 65. születésnapját a sakkjáték ötödik világbajnoka, a holland Dr. Max Euwe. Négy sakkzseni után lépett a trónra és világbajnoksága csak két évig tartó pünkösdi királyság volt, (jelentősége a sakkjáték fejlődése szempontjából azonban így is elismerésre méltó. A magas, korrekt számtantanár pályafutásában, elődeihez viszonyítva, nem volt semmi rendkívüli. Nem volt csodagye-, rek, első említést érdemlő eredményét 20 éves korában a holland bajnokság megnyerésével érte el. Mint amatőr sakkozó kezdetben csak az iskolai szünidőben versenyzett és lassan, szorgalmas munkával, feltűnés nélkül küzdötte fel magát a nemzetközi élvonal-* ba. Annak ellenére, hogy 1923-ban megnyerte a hastingsi karácsonyi tornát és 1928-ban első lett a hágai FIDE-versenyen, csak a harmincas években ismerték el nagymester! „klasszisnak“. 1930-ban és 1934-ben ugyanis megismételte hastingsi győzelmét, mindkétszer megelőzve Capablanca exvilágbajnokot, 1932-ben Bernben és 1934-ben Zürichben pedig csak a világbajnok Aljechin előzte meg. Már ekkor kitűnt módszeres megnyitáselméleti felkészültségével és stratégiailag jól megalapozott pozíciós játékával. A holland sakkszövetség ezért úgy határozót, hogy nyélbe üti mérkőzését Aljechinnel. A 30. játszmás világbajnoki párosmérkőzésre 1935-ben került sor és óriási meglepetést hozott: az esélytelennek tartott Euwe szoros küzdelem után +9—8 = 13 arányban legyőzte az índiszponáltan játszó világbajnokot. A visszavágó mérkőzésre két év múlva került sor és az újra nagy formában játszó Aljechin +10—4 = 10 arányú győzelmével visszahódította világelsőségét. A világháború alatt keveset játszott, de a háború után ismét a világbajnokjelöltek között találhatjuk. 1946-ban Londonban és Zaandamban az első, a nagyszabású groningenl versenyen pedig Botvinnyik mögött a második helyen végez. Az 1948-ban megrendezett világbajnoki ötöstorna azonban számára súlyos kudarccal végződik. Még néhány évig versenyez, de mérsékeltebb teljesítményei a visszavonulásra késztetik. Euwe a sakk népszerűsítésében, az elmélet fejlesztésében és az iro dalmi tevékenységben kivételes eredményeket ért el. Ő fektette le a megnyitáselmélet tanulmányozásának és feldolgozásának ma mát általánosan használt katalóg-rendszerét és az ő irányítása alatt kiadott „Schacharchiv“ minden mestererejű játékos számára a felkészülés elengedhetetlen kelléke. Kiváló elméleti felkészültségét, pozíciósán megalapozott játékát és taktikai érettségét dicséri a világbajnokjelöltek zürichi versenyén 1953-ban aratott látványos győzelme: GELLER — EUWE: 1. d4 Hf6 2. c4 e6 3. Hc3 Fb4 4. e3 c5 5. a3 Fc3: 6. bc3 b6 7. Fd3 Fb7 8. f3 Hc6 9. He2 0—0 10. 0—0 Ha5 11. e4 He8 12. Hg3 (A Geller által előszeretettel játszott éles Sämisch-rendszer ellen Euwe a legpontosabb védelmi felállást játszotta meg, ezért világos a gyenge c4 gyalog feláldozásával kíséreli meg a támadást.) 12. ... cd4 13. cd4 Bc8 14. Í4 Hc4: 15. f5 f6 16. Bf4 b5! [Sötét igen helyesen a passzív védekezés helyett aktív ellenjátékra törekszik a vezér b6-ra játszásával.) 17. Bh4 Vb6 18. e5! He5: 19. fe6 Hd3: 20. Vd3: Ve6: 21. Vh7:+ Kf7 22. FH6 (Látszólag világosnak lett igaza, az áldozott gyalogért heves támadáshoz jutott. Sötét következő gyönyörű bástyaáldozatával, mely elvonja a világos vezért a második vonal egyetlen behatolási pontjának védelmétől, viharos ellentámadást vezet be.) 22. ... Bh8! 23. Vh8: Bc2 24. Bel (Azonnal veszít. Az utólagos elemzések kimutatták, hogy 24. d5 Fd5: 25. Bdl Bg2:+ 26. Kfl gh6 27. Vh6: Hg7 után világos talán elkerülhette volna a vereséget.) 24. ...Bg2:+ 25. Kfl Vb3 26. Kel Vf3 világos feladta. Abraállásunk pályafutásának kezdetén, 1923-ben egy Rotterdamban játszott játszmájának záróakkordját örökíti meg. Az előző lépéspárban világos huszárjával ütötte ellenfele d4 gyalogját és sötét gyanútlanul elfogadta a tisztáldozatot. Az erre következő látványos kétlépéses matt nyilván igen nagy meglepetésként érte. EUWE — LOMAS A megfejtés beküldési határideje két hét. A 22. számban közölt Faragó-tanulmány megoldása: 1. a6! g3 2. h5 g2 3. glV 4. h7 döntetlen. Könyvjutalmas nyert: Thorsch József, Bratislava. KOZMA GYULA nemzetközi mester VÍZSZINTES: 1. Rejtvényünk első része, folytatva a függőleges 13. és 19. számú sorban. 13. Mázsái. 14. Főisten az ókori görög mitológiában. 15. Nagy tó Ohió állomtól (USA) északra. 16. Föléje-e? 17. Latin „és“. 18. Növény, fafajta. 20. Vino betői felcserélve. 22. Tér peremei. 23. Város Észak-Olaszországban. 24. Hiányos alak. 26. Szájvíz márka. 27. Téma közepe. 29. Római ötvenegy. 30. Izmos-e? 32. Ödön Oszkár. 33. Folyó Szibériában. 34. Női becenév. 36. Háztetőkészítők. 39. Terít mássalhangzói. 40. Afrikai állam. 41. Beszámolót tart. 42. Harmincnapi. 43. Kevert tóa. 45. Nem tőled. 46. Egyiptom utolsó királya. 47. Fél satu. 48. Viz — franciául. 50 S. T. G. 51. Labda a hálóban. 52. Fegyverét használja. 53. Orgona — szlovákul. 54. Fedél. 55. Ismeretlen adakozó névjele. 57. Európai nép. 58. Kevert tag. 60. Azonos mássalhangzók. 61. Római kilencvenkilenc. 62. Égtáj. 64. Vágja. 66. Mint — németül. 0*7. Kora. 68. ...Dietrich, német filmszínésznő. 71. Amin a vasat kalapálják. 72. Tenger — angolul. 74. Valamely közösség teljessége, végén névelővel. 76. Tudomány. 77. Bál kezdete és vége. 78. Gyulladás. 80. Gyötrelem. 81. E napi. 83. Asszony, leány. 84, A legenda szerinti mesterséges ember. 86. Folyó Németországban. 88. Folyó — spanyolul. 90. Híres lóversenytér Magyarországon. 92. Nem fel. 93. Gábor Sándor. 95. Mutatószó (ék. hiba). 97. Pénzt küldött. 100. ... a búzakalász, magyar népdal kezdete. FÜGGŐLEGES: 1. Fogadási öszszeg. 2. Cipészszerszám. 3. Számításban van! 4. Régebbi csehszlovák motorgépkocsi márka. 5. ...gazdag (nabob). 6. Régi római pénz. 7. Kecskehang. 8. Svájci kanton. 9. Szintvonal. 10. Keszkenők. 11. Ö í=* németül. 12. Akadály. 13. A vízszintes 1. folytatása. 18. Kérdőszó. 19. A függőleges 13. folyta* tása. 21. Űk! 24. A régi méterárus. 25. Csapat — névelővel. 28. Kérdő* sző. 30. Táplál. 31. I-betű pótlásá* val: sajtjáról ismert holland város. 33. Alattomosan. 35. Török katonai rang. 37. Betű kiejtve. 38. Régebbi hosszmérték. 39. Kopasz. 42. Ra* kás. 44. A legkisebb értékű kártya a tarokkjátékban. 46. Idom. 48, .... szamóca. 49. U. A. N. 51. Nagy áruház Moszkvában. 56. Ok* tat. 58. Névelő. 59. Amerikai űrhajós neve. 61. Elpárolog. 63. Becézett női név. 64. Hiányos csap. 65. INU. 66. Női hangnem. 69. Relék egyik típusú betűi. 70. Női név. 73. Nagy félsziget a Szovjetunióban, 75. Ák! 78. Igavonó állat. 79. ... ható időn belül. 82. Olasz névelő. 84. Ékezettel: Főnök alvilági (cigány) nyelven. 85. A játszma elvesztését jelentő helyzet a sakkban. 86. L-betű pótlásával: vízitündér. 87. Üreg betűi felcserélve. 89. Sírig közepe. 91. Azonos a függőleges 51-el. 92. Házikó. 94. Vágány, 96. A gondolkodás központja. 98. Varrunk vele. 99. Tamás Dénes. 100. Kötőszó. 101. Azonos mássalhangzók. (Segítség: vízsz.: 14. Zeus — 48 eau — 66. als — 72 sea — 84. Golem, függ.: 44. pagát — 51. GUM.): Beküldendő a vízszintes 1, függőleges 13 és 19. számú sorok megefjtése lapunk megjelenésétől száfejtése 6 napon belül. A helyes megfejtők közt könyveket sorsolunk ki. Az előző rejtvény helyes megfejtése: Csak egészséges, életképes és elégedett ember teljesítheti jól a társadalom által reá rótt feladatokat. Könyvet nyert: Szerepi Miklós, Karcag. 15