A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-01-23 / 4. szám
A mintegy 60 négyzetkilométer kiterjedésű és 17000 lakosú San Marino az öt európai törpeállam egyike. A kis ország egyben azzal Is bitszkélkedhettk, hogy a világ legrégibb köztársasága. Még a 3. században alapították, tehát több mint 1600 éves történelmi múltra tekinthet vissza. San Marino az olasz belföldről a „klasszikus“ útvonalon vonattal, Rlmintből gyönyörű többsávos, modern autósztrádán közelíthető meg. Rtmlnl az adriai tengerpart s egyben egész Olaszország legnagyobb fürdőhelye. A legtöbb üdülő azon a véleményen van, hogy ha már erre jár, okvetlenül meg kell néznie San Marinát ts, amely a gyönyörű szerpentin úton 26, légvonalban mindössze 14 km-re van Rlminttöl. A városka különben helikopterrel Is elérhető. A látogatók kényelmét szolgálja az egyik toronyba vezető drótkötélpálya is, amely 150 líráért felvlszt a turistát. Pár perc alatt többszáz évet „öregszik“ az ember, visszajutva az Igazi hamisítatlan középkorba. Az ódon vár meredeken emelkedik a környező vidék fölé, körülvéve zömök várfalakkal. Furcsán fest ebben a középkori környezetben a fehérruhás, trópust sisakos közlekedést rendőr, akt az óriási forgalmat Irányítja. Az ember el sem hinné, hogy ebben az ódon városkában kényelmes és összkomfortos szállókra ts találhat. A „várváros“ óriást turistaforgalma vetélkedhetik bármely európai fővároséval: évente több millió turista fordul meg San Martnában. Persze a legtöbben közülük csak kirándulást tesznek Ide, a törpeállamba, melynek határát csak üdvözlő feliratú kapuk jelzik. Habár nincs szükség átutazó vízumra, az élelmes San Martnó-tak száz líráért beütik a különlegességet kedvelő turisták útlevelébe a vízumot egy bélyeggel együtt, jómagam ts megfizettem a száz lírát, hogy egy pecséttel több legyen az útlevelemben. A rengeteg európai és tengerentúlt személygépkocsin kívül aránylag elég sok helybeli kocsi ts fut a városkában és annak környékén RSM táblával, ezzel is jelezve az ország szuverenitását. Állítólag 60 katonája is van az országnak, ezeket azonban nem Igen lehet látni. A rendőrlegénységet Olaszországban toborozzák. Mivel délfelé járt az Idő, beültem egy rtstorantéba (étterembe) és kíváncsian vártam a négy nyelven hirdetett magyar pörköltet, amit különben mindenütt „gulasch“-nak neveznek külföldön. Az aiag mennyiségileg és ízre ts megfelelt, burgonyával és salátával, csak a szaftot“ keveseltem, amit viszont kárpótolt a helybeli jóízű fehérbor, amiből ez a kis ország évente 15 000 hektolitert termel. A pörköltért, a külön salátáért s a menühöz tartozó fél liter borért együtt 850 lírát fizettem, ami mintegy másfél dollárnak felel megI A ristorante tulajdonosa családjával és rokonaival szintén ott ebédelt a szomszéd asztalnál, tipikus olasz hangoskodással. Ügy látszik, nem volt föplncérjük mert a „tulaj“ felesége ebéd közben az asztalától inkasszált oly módon, hogy a pikolóftúk odavitték a pénzt az asztalához, bemondták, hogy mit fogyasztott a vendég, a tulajdonos felesége kiállította a számlát, leszámolta a visszajáró pénzt, amit aztán a ptkolók visszavtttek a vendég asztalához. Igazi „déli“ kényelemI Az egész városka teltdestelt van üzletekkel, ahol emléktárgyakat, bort és főleg bélyeget árulnak. A bélyegkiadás képezi San Marino legfőbb bevételét, tulajdonképpen ebből él. Rengeteg a külföldi turista és, hogy ne legyen tolakodás, azért rengeteg az üzlethelyiség, egymás mellett minden házban. A trafikokban a dohányárukon kívül majdnem mindent lehet kapni, de ez így van egész Olaszországban. Az éttermek az olaszon kívül három nyelven hirdetik a „turista menüt“ amely 600 lírától 3000 líráig terjedő áron kapható. Ebben benne van a bor meg a százalék Is. Aki a várost meg akarja látogatni, belépődíjat fizet. Ez 200 líra, ami aránylag nem sok, mert Olaszországban általában egy műemlék épület megtekintése kerül ennyibe. A legnagyobb tömeget az Ufftzio Fllateltco Grovernativon, a hivatalos bélyegbörzén láttam, de mivel már esteledett, meg a Urának sem voltam túlságosan bőviben. lemondtam a sorbaállásról és visszatértem Riminibe. TATAY ZOLTÁN Posta és tévtré hivatal Városháza a szabadság szoborral Norilszkba nem olyan könnyű eljutni. Először motorcsónakon kell Dugyinka kikötőbe mennünk, onnan pedig vonaton Norilszkba. A vonat 80 kilométert a tundrán tesz meg. A tundra óriási mocsárra hasonlít: zöld dombok, barnás víz, rózsaszínű síkságok. Aztán feltűnnek a meredek, rozsdaszínű hegyek. Köztük néha lapos, hatalmas völgyek terülnek el. A hegyek mögül hirtelen kibukkan a tundrák városa. Széles ut- - cák, zajos terek, szép kőházak. Norilszkra gondolva eszembe jut German Tyitov egyik nyilatkozata. A szovjet űrhajós egyszerű kérdésekre válaszolt: — Aludt? — Igen, mégpedig nagyon mélyen. — Ivott? — Persze, de csak vizet. — Evett? — Méghozzá farkasétvággyal. Egyszerű kérdések, megszokott válaszok, de mégis érdekesek, mert az űrhajóból érkeztek. Nem akárhol, hanem a világűrben evett, ivott és aludt az ember. A földi dolgokra vonatkozó minden válasz szenzációnak bizonyult. Ugyanezt érzi az ember Noril zkban is. A városi végrehajtó bizottság elnökének nyilatkozata így hangozhatott volna: — Vannak házak a városban? — Természetesen. Emeletes kőházak. — Járnak itt autóbuszok? — El lehet ezt másképpen is képzelni? — Van a városban vízvezeték, rádió? — Norilszkot teljesen villamosítottuk. A városban automata telefonközpont működik. A lakásokban központi fűtés, meleg víz van. Norilszkban az egy főre jutó vízfogyasztás nagyobb, mint Londonban, vagy Párizsban. Talán feleslegesnek tűnik ez az interjú. Pedig a valóságban nagyon érdekes, mert Norilszk a sarkkörön túl, az északi szélesség 69. fokán fekszik. Ilyen földrajzi szélesség alatt másutt csak törpe fák és elvétett települések találhatók. Norilszk a Föld legészakibb nagyvárosa. A városnak 120 ezer lakosa és egy óriási kohókombinátja van. Kétszázötven napig hótakaró borítja a települést. A hőmérséklet száz napon át nem emelkedik a —30 °C fölé. A szél sebessége évente 90 napig meghaladja a másodpercenkénti 15 métert s eléri az orkán erejét. Ivan Szavcsukkal, a városi pártbizottság titkárával járom a várost. Megmutatja Norilszk első lakóházát; földszintes faépület, ferde tetővel. Úgy tűnik, mintha ezt a kunyhót nem 25, hanem 300 évvel előbb építették volna, mint a magas kőházakat. Azok az emberek, akik Norilszkba jöttek, hogy meghódítsák a vad északot, hadat üzentek a tundrának, az öröik fagynak. A nyáron felolvadt külszíni rétegekbe betonoszlopokat vertek, s ezekre építették a házakat. Úgy látszott, mintha az épületek a föld fölött lebegnének. Így védik a legfel-San Karin« Panoráma az 1. számú Artoronnyal
