A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-01-23 / 4. szám
1 a környező tanyák, igen, és gyászruhát mindannyiunknak, tetőtől talpig. Azzal elküldte elsősziilött leányát, hozza elő az almáriumból a dédanyjátől örökölt drága csipkeabroszt, s takarja le vele a dísztelen koporsót. — Legfőbb ideje — jegyezte meg Marged csípősen —, hogy megmutassuk a környéknek, hogy tehetősek vagyunk. Sjó, ami szó, kell az új ruha mindnyájunknak — mondta Efa. — Táskát is szabad vennünk, feketét? Egyiküknek sem volt még soha kézitáskája, sem egyéb női csecsebecséje, és szórakozásban is ritkán volt részük. Mari világéletében fogához verte a garast. Gyermekkorukban pofonokkal nevelte lányait, később jellemüket, külsejüket ócsárolta, és isten háta mögötti tanyájukhoz láncolva óvta őket a hívságos világ veszélyeitől, így törte le a szarvukat. Ha vásárra bementek a városba, még most is hazakergette őket, mihelyt elintézték, afni a gazdaságnak kellett. Moziba, kávéházba sohasem jutottak el, sosem korzózhattak estefelé az utcán, ahol fiatalemberek fürge tekintete ide-oda jár, alkalmas menyasszonyt keresve. Ilyen rövid pórázon tartva ugyan hol is tehettek volna szert férjre? Efa sűrűbben hánytorgatta ezt fel, mint a nénjei. Marl Lloyd azt szokta ugyan mondogatni, s ebben volt némi igazság, hogy a házasulandó legények alighanem rossz szemmel nézik azt a családot, mely fölött ilyen árnyék lebeg. Saját, derékba tört házassága — mely, igaz, öt leánygyermeket eredményezett, gyors egymásutánban — valóságos rögeszmévé fejlesztette benne azt a törekvést, hogy lányait maga mellett tartsa a magános tanyán, amellett meg a munkájuk is oly igen jövedelmező tanújeleire nézve. De Mari állta a szavát, s abban az öt napban, mely férje kézhezvétele és elhantolása közt eltelt, bűnbánatát a pénzköltés valóságos orgiáiba fojtotta. Hatalmas autót béreltek, az vitte be Swansea-be az izgatott lányokat: az egész napot sötétedésig egy nagy áruházban töltötték, és este úgy tértek haza megrakodva, mint egy középkeleti karaván. Mindazt összeszedték, amivel egy szerető család kifejezheti gyászát, mindenből a legdrágábbat. Valami talán mégiscsak kisül ebből a nagy hajcihőböl? — szólt Efa a nénjeihez, miközben új kalapját próbálta a tükör előtt. — Egy két völegényjelölt talán mégis horogra kerül... A gyászjelentést megküldték minden tanyára meg a falubeli előkelőségeknek. Az özvegy két egész sonkát főzött. Cadi cukrásztortát sütött, Marged. többrendbéli cipót; Gwynneth dús pudingokat kotyvasztott, Ceiwen, mint a tapasztalt vadorzó pisztrángot fogott a tilalmas Miskin folyóból, és kocsonyába ágyazta; Efa pedig kerékpárra pattant, és bement a miskini „Vörös Oroszlán“ kocsmába whiskyt, sherryt meg portóit rendelni. A temetés előtt egy nappal gyönyörű tölgyfakoporsó érkezett, és a temetkezési vállalat emberei bezárkóztak a tiszta szobába, hogy annak rendje s módja szerint átágyazzák a tetemet az ötguineás ládából a harmincguineás dísztartályba. Amikor elmentek, Mari, aki egész nap furcsán, kábán viselkedett, elrendelte: — Vigyétek azt a bolondkoporsót a disznóólba. Alkalmas vályú lesz belőle a hízóknak. Cadi tiltakozóan felkiáltott, és különös, mennyire hasonlított most az anyjához: — De hiszen azt írták a levélben, hogy öt guineaba kerül! — Az ólba vele! — ismételte Mari, tovább ; VV* il BBrof \ s § r Kosik József rajza volt, pénz lévén az egyetlen igazi biztonság forrása e földön. De a lányok fölcseperedtek, mégis garas nélkül senyvedeztek, lelkűkben lázadást tápláltak, s lesték anyjukban a hanyatlás jeleit. Vajon elérkezett-e végre? Mart Lloyd nem válaszolt a /táskára vonatkozó kérdésre, erősen nekilendült, ahogy ezt fösvényeknél látni, ha végre elhatározták, hogy egyszeri alkalomra megoldják a bugyellárist. Olyan sírkövet állíttatok neki, amilyen a királynak sincs! Még holnap, kimegyek a temetőbe, veszek egy akkora sírhelyet, hogy valamennyien elférjünk benne. — Megengedték-e vajon, hogy végrendelkezzék? — mormolta a megboldogult John Lloyd legkisebb, legcsinosabb lánya. Születése után nem sokkal történt, hogy apja végképp uieghibbant s a ház mögötti egyik szilfán találták meg, miután ott kucorgott egy nap, egy éjjel, és már a miskini rendőrt is értesítették eltűnéséről. — Csak ez a tanyája volt — jelentette ki Mari. Ennek pedig most én lettem az egyetlen törvényes tulajdonosa. Mars ki, dolgozni, lányok! — Még két teljes óra munkaidő volt hátra sötétedésig. — Fekete moaré-ruhát veszek — locsogott Ceinwen kifelé indultában. — Olyan szépen suhog járás közben. Cadi a csukott koporsóra borította a csipketerítőt. és rejtélvesen megjegyezte: — Nyitva kellett volna hagyni, emlékeztetőül. Mind attól féltek, hogy az első megrendülés elmúltával anyjuk majd megmásítja szándékát a gyászruhára meg a hitvesi ragaszkodás elmulasztásáért érzett lelkiismeretfurdalás egyéb hintette kenyérmorzsával a sódárokat, és elrendelte, hogy lányai a koporsó födelét vigyék ki a pajtába, jó lesz becsinálni azt a lyukat a falban, amin befúj a szél. Soha még ilyen temetést Miskin határában! John Lloyd özvegye nemcsak hogy jóvátette férje elrontott életét, hanem egy csapással meghazudtolta abbeli rossz hírét, hogy szűkmarkú asszony, és lányait elzárja a világban való tündökléstől. A temetés napján déli tizenkét órakor tömegestül gyülekeztek a szomszéd gazdák, tojásdad fekete kalapba, molyirtó szagú finom lámaszőr-posztóba öltözve. Ezek a gazdaemberek nagyra becsülték Mari Lloydot, a gazdasszonyt, aki úgy alkudott a vásáron, mint öt cigány, s napszámost csinált az öt lányából, méghozzá olyan napszámost, akinek édes lánya lévén, nem kell kifizetni a szakszervezet megállapította bért; becsülték, tisztelték — de most hüledezve, megbotránkozva tekintettek a virágüzletből rendelt hat óriási koszorúra. A sokmérföldes út a temetőbe három falun vitt keresztül, és mindenütt kisereglett a nép a kapu elé, hogy megbámulja a menetet, a környék előkelőségeit szállító nyolc hatalmas autót, majd a halottaskocsi mögött a limuzint, amelyben a divatosan öltözött gyászoló család foglalt helyet. Mari méltóságteljes és szoborszerű volt, talpig királynő, aki megadással viseli a sors csapásait. Ö állt az érdeklődés gyűjtőpontjában. Amikor a temetés után hazaérkeztek, még Efa is morgolódott, az örök optimista — Csupa öreg meg házasemberi Egyetlen ügves legényt sem láttam, aki értünk epekednék, egyetlenegyet sei — Akár legény, akár nem — toldotta meg Ceinwen panaszosan —, a férfi esze nem áll az effélére temetéskor. — Űrá szálltak valamennyien, mint legyek a cukorra — zsörtölődött Marged. — Hiába, övé a pénz! A házban az effajta események után szokásos nyomott hangulat uralkodott. Még végrendelet sem volt, amelynek felolvasása elszórakoztatná a kedélyeket, mert hiszen John Lloydnak, mint elmebetegnek, nem volt törvényes joga, hogy végrendeletet készítsen. A lányok nagy jelenése elmúlt, öt órára elfogyott a sonka, a pisztráng, az édesség meg az ital s a részvevő vendégek eltávoztak. Utolsónak Shinkin Parry ment el, számos. Miskin környéki zsíros hold tulajdonosa. Mari sokáig pusmogott vele a tiszta szobában. Mikor elment, Mari benézett a nappaliba, ahol a lányok még ünnepi gyászban üldögéltek, és rájuk szólt, vegyék föl mindennapi gúnyájákat: meg kell etetni a baromfit, a .hízókat, és a három tehén fejetlen, ott panaszkodik az istálló ajtajában. Ö maga már átöltözött holmi ócska fekete szoknyát, blúzt rángatott elő a múltból. — Beszédem volt Shinkin Parryval <— közölte. Bérbe veszem tőle a Melan-féle parcellát. Felszántjuk, árpát vetünk bele. A lányok méltatlankodva kiáltottak fel. A Melan-parcellát! Hisz óriások ereje kell hozzá, hogy kiirtsa onnét a tüskebokrot meg a követ. Nem verejtékeznek eleget anélkül ts? Megint a régi nóta! Anyjukat lám. nem rendítette meg igazán a bűntudat, a lelkifurdalás. — A mai nap temérdek pénzünkbe került <=* monda Mari. — Ki tudja, lesz-e valaha is férjetek, aki eltartson? A ti jövőtökre gondolok, magamra ugyan nem költök! Szegény apátok síremléke- száz fontba kerül. Márványoszlopot rendeltem, megfelelő méretűt egy akkora sírra, hogy valamennyien beleférjünk. Meg kell dolgoznunk érte. — Munkások bezzeg sztrájkolhatnak! — mordult Marged csúnyán káromkodott, és halkabban hozzátette: — Pénzéhes vén disznó. Gwynneth is felcsattant: — A Melan-parcellába mind belehalunk, anynyi szent! jó lesz, ha a kőfaragó siet azzal az oszloppal. — A fekete moaré-ruhámban temessetek el — fortyogott Ceinwen, és végigsuhogott benne a szobán. — Kérges tenyeremre pedig húzzátok fel az új fekete kesztyűmet. Legalább a koporsóban lehessek úri dáma! Mari ügyet sem vetett rájuk. Mindig is az volt az elve, hogy teljes szólásszabadságot engedett nekik, eltűrte, hogy véleményüket nyilvánítsák sőt sértegessék őt, mert tudta, hogy a női lelket megnyugtatja az efféle. A végén úgyis az történik, amit 6 akar. Kegyeletes kötelessége teljesítve, folytatódik a hétköznapi élet. y A temetést követő napokban a lányok zűzolódtak, háborogtak irgvan egymás közt, de a gyermekkoruktól megszokott engedelmesség erősen fogta őket. Sosem vinnék odáig a lázadást, hogy elmenjenek hazulról és máshová szegődjenek el mezei munkára. Otthon mégiscsak úrnők, örökösnők; Mari előbb vagy utóbb meghal, akkor övék a föld, a pénz a bankban meg az arannyal teli disznóhólvag. Hacsak férjhez nem megy újra! Efa váltig csúfolta, tüzelte is nénjeit munka közben: — Anyánk sose vesztegeti az időt. Majd kerít magának második férjet! Arca rózsás, van földje, háza s hozzá öt jámbor, idomított bérese! — Azt a kőfaragómestert szemelte ki — toldotta meg Cadi. özvegyember, ha horogra kerül, még a síremléket is önköltségi áron számítja! Korántsem látszott lehetetlennek, hogy Mart házasodni készül. Előkelő gvászruhájában már három ízben rejtélyes kiruccanásra indult a tanyáról, a harmadikról fölöttébb elégedetten tért haza, és közölte, hogy a kőfaragó már hozzáfogott a síremlékhez. — Hat kicsi márványgalambot választottam — tette hozzá. — Ott állnak majd a lépcsőkön az oszlop tövében. Galambonként két guineat-t akart számítani, de megalkudtam vele, hogy megcsinálja a hatot tfz fontért. — Nem galambot —- morogta Marged — kígyót kellett volna választani. Befejezés a következő számba« 11
