A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-01-16 / 3. szám
Fábry Zoltán írói arcképe csehszlovákiai magyarság legjelentősebb szocialista írója, kritikusa és esztétája a „stószi remete", Fábry holtán 1897-ben Stószon született, Rozsnyón járt gimnáziumba, majd 1915-ben, a hazafias, nacionalista mámortól elkábítva önként jelentkezett katonának a frontra. Az evangélikus szellemű polgári nevelésben részesült ifjút itt éri az első kiábrándító csalódás a hazafias illúziókból, a régi világ táplálta eszmékből és ábrándokból. A háború gyilkos valóságának felismerése ösztönözte őt a legnemesebb célra, a szocializmus immár csaknem öt évtizedes szolgálatára. Emberszeretetének első kiapadhatatlan forrása egy szörnyű élmény: a háborús gyilkolás gyűlölete, az antimilitarista eszme. Fábry humanizmusa erkölcsi jellegű: mivel a leggonoszabb gyűlölet a háborúban csúcsosodik ki, s ennek legfontosabb ellenszere az epikai magatartásból eredő emberszeretet. Az első világháborúban szerzett tüdőbaja miatt Stószra visszavonuló író humanizmusa a Csehszlovák Köztársaság megalakulása után egy elnyomott kisebbség, saját nemzetisége sorsának féltésével szlneződik. A stószi fenyvesek magányában a könyvek válnak Fábry meghitt. állandó barátaivá - a magyar könyvbehozatal nehézségei miatt elsősorban a haladó német irodalom terméket. A húszas évek elején Fábry úgynevezett „emberirodalom" célkitűzéseit szolgálja. Rajta kívül főként a komáromi Földes Sándor lírája képviselte ezt a nehezen meghatározható, szociálishumánus irányt. Az „emberirodalom“ annak a modernista-avantgardista irodalomnak volt egyik válfaja, melynek a magyaroknál Kassák Lajos, a németeknél főként Johannes R. Becher volt példaadó mestere. Becher költői útja az exoresszionizmustól a szocialista realizmusig különben is erősen hasonlít Fábry Zoltán írói fejlődéséhez. A forradalmár modernista iránynak később, Kassákék aktivizmusóról szóló tanulmányaival, Fábry volt az első marxista bírálója. Fábry cikkei kezdetben a progresszív szlovenszkói napilapban, a Kassai Naplóban jelentek meg. 1924—25-ben Franyó Zoltán folyóiratának, a Géniusznak is munkatársa, ugyanebben az időben Szántó György Periszkóa című lapjának szlovenszkói szerkesztője. 1925-től kezdve munkatársa a csehszlovákiai kommunista oárt lapjának, a Munkásnak. Fordításai, novellái, cikkei jelennek meg a kommunista lapban. Fábry humanizmusának szocialistává érését 1926-tól Gaál Gábor nevezetes társadalomtudományi szemléjében, az erdélyi Korunk ban követhetjük nyomon. A folyóiratnak Fábry volt a szlovákiai szerkesztője, s esszéivel mind az egyetemes magyar irodalomban, mint az európai antifasiszta publicisztikában megalapozta tekintélyét és hírnevét. Legtöbb írása publicisztikai jellegű esszé; ennek a műfajnak 6 az egyik legkiválóbb képviselője a csehszlovákiai magyar Irodalomban. Lendületesen, ötletesen megírt politikai cikkeit átszínezi mély irodalmi műveltsége, stílusának lírai közvetlensége. Egyébként Fábry politikai cikkei mellett ír kiváló művészetelméleti, irodalomtörténeti, és irodalomkritikai esszéket is. Publicisztikájának legerősebb oldala a pszichológiai jellemző módszer: a világirodalomban is pártját ritkítja a német fasizmusnak az a tökéletes, sokoldalú jellemrajza, mellyel Fábry életművében találkozunk. Első könyve egy emlékezetes riport volt: Az éhség legendája (1932). A burzsoa köztársaság legelhagyottabb részéről, Kárpátukrajnáról szól ez az írás; csak egy hosszabb részlete jelent meg az Útban. Fábry Ludwig Renn német szocialista íróval együtt, a nemzetközi munkássegély megbízásából járt Csehszlovákia ukránjai között, akik a kapitalizmus virágzása idején is mérhetetlen nyomorban éltek, s választásaikon a kommunisták több mint egy tucat párt között megkapták az összes szavazatok felét. Esszéinek első gyűjteménye 1934-ben Korparancs címmel jelent meg. Ez a könyve épp úgy, mint az 1937-ben megjelent Fegyver s vitéz ellen című, politikai, kulturális és irodalmi tárgyú cikkeit tartalmazza. A második világháború előkészítése idején írott, nagy hatású, ma is helytálló módon érvelő háborúellenes cikkei azt tanúsítják, hogy kevés írónk ismerte fel ilyen gyorsan és világosan a német fasizmus veszedelmét. Esszéit mindig a meggyőződés heve, az igazság mély átérzése fűtötte. Maga az író antifasizmusnak nevezi jellegzetes műfaját az Emberek az embertelenségben (Bratislava 1962) című művében. Fábry Zoltán az Antisematizmus bevezető részében maga is vall arról, hogy alkotó tevékenysége költői indíttatású és jellegű: „Ady... az imperializmus, a világháború korában megtalálta az ember helyét és nevét. Formulája, „ember az embertelenségben" történelmi névadás volt. Egyszeri, fölülmúlhatatlan, feledhetetlen és végérvényes. Vallom: e névadás nélkül vak, süket és néma maradtam volna. Amikor rádöbbentem, ráeszméltem, kinyilatkoztató, összegező értelmére, ez lett az a varázsige, mely látóvá, hallóvá, és beszélővé tett: a vox humana elkötelezettjévé. Adynak, a névadó költőnek köszönhetek mindent!" (Hét 1963. 44. sz.) A fasizmus bírálatában Fábry figyelme elsősorban is az irodalom, a művészet, a kultúra ügyeire összpontosul, bár világosan látja, hogy az író és könyv sorsa a hitlerista Németországban sem választható el a néptömegek ügyétől. Nemcsak a máglyára vetett könyveket tartia számon makacs hűséggel, a fasisztává vedlett német írókat is keményen elítéli szenvedélyesen polemizáló írásaiban. Megrendülve reagál a pálfordulásokra, elkeseredett hangon ír az európai értelmiség túlnyomó többségének zsibbadt passzivitásáról. Németország határain túl kevesen ismerték a hitlerizmus eqész természetrajzát olyan mélyrehatóan, mint Fábry. 1936-ig a Csehszlovákiai Kommunista Párt magyar nyelvű „kultúrpolitikai" lapjának, az Útnak volt szerkesztője, szoros kapcsolatban állt a Szlovákia magyar Sarló-mozgalommal, a szlovákiai és romániai magyar irodalmi élettel, korán felismerte lózsef Attila jelentőségét, akinek Lebukott című versét Fábry folyóirata publikálta és őrizte meg az utókor számára. Az Út hasábjain csehszlovákiai kommunista írók és a sarlósok írásain kívül a korabeli szocialista irodalom több fontos alkotása is megjelent: Gorkij, Solohov. Katajev műveiből közölt részleteket, és teret adott a magyar emiqráns irodalom több képviselőjének is. Fábry Zoltán publicisztikai termésének egy része a magyarországi viszonyokkal foglalkozik. Különösen a harmincas évek közepe táján fordul érdeklődéssel a maqyarországi helyzet felé, amikor már nyilvánvalóvá válik, hoqy a hivatalos magyar politika teljesen hozzáköti az ország sorsát a két fasiszta hatalom: Németország és Olaszország útiéhoz A fasizmus erősödő veszélyének ellenhatására Fábrv publicisztikáiéban a harmincas évek második felében meqindul a múlt a nemzeti hagyományok átértékelésének folyamata. A húszas években még a haqyománynélküliség gondolatát, a mindent elölről kezdés elvét hirdette. Az első viláaháború borzalmain eliszonyodva az előző korszak minden illúziójával szakítani akart. „Mi a hagyomány-nélküliek voltunk: a legradikálisabb hagyomány: el mindentől, ami ide vezetett, el a kifordult gyökerektől, és mégis vissza egészen a kezdetig, a gyökerekig" - írja később erről a radikálisan és szándékosan hagyomány nélküli korszakáról. A korábbi múltból egyetlen hagyományt kívánt tovább vinni, Ady örökségét. A fasizmus múllat-kisajátító mohósága ébreszti rá arra, hogy a múlt sem maradhat szabad préda. A fasiszta propaganda céljaira átformált hamis hagyománykultusz ébreszti rá az igazi hagyományok értékére. Amikor 1938-ban a hivatalos Magyarország Kölcseyt ünnepli a költő halálának centemáriuma alkalmából, Fábry az igazi Kölcsey teljes örökségéből kiáramló tanulságot szegezi szemben azokkal, akik számára a nemzeti eszme egy befelé szűkülő, haladásellenes irányzattá válik a huszadik században. A fasizmus kardcsörtető hősködésével szemben Kölcsey férfiasságát állítja szembe: „a fasizmus a szolgalelkűség nagy konjunktúrája, egy férfiakra erőszakolt pubertás fertőzése" - írja 1938- ban. 1936-tól Fábry kisebb írásai a népfrontot hirdető Magyar Napban, terjedelmesebb esszéi pedig továbbra is az erdélyi Korunkban jelennek meg. Ekkor alakul ki műveiben következetes, európai jelentőségű antifasizmusa mellett „von humána"-jának máig élő erkölcsi tartalma: már nem szektáson értelmezett szocialista humanizmusa. 1939 szeptemberében is Adyt idézi a Korunk hasábjain Porta Hungarica címen megjelent, de csonkán maradt Ady-tanulmányában. Ez a félbeszakadt tanulmány már a második világháború kitörésének hónapjaiban jutott el az olvasóhoz. Az Ady-idézet már a hamarosan hallgatásra ítélt; majd börtönbe hurcolt gondolkodó optimizmusát fejezi ki, aki hinni tud még abban, hogy valamikor jó lesz, jó lesz megszólalni, csúf, nagy özönvíz után. 1938 őszén felajánlották Fábrynak az emigrálás lehetőségét, - de ő Stószon maradt. A háború alatt az antifasiszta és háborúellenes mozgalom fáradhatatlan szószólója volt; tevékenységéért 1941-ben az ilavai várbörtönbe zárták. A két világháború közt megjelent, sokszor a harcok hevében született írásaiban sok olyan vélemény is megfogalmazást nyert, amely nem állta ki az idő próbáját. A kor szocialista publicisztikájának kezdeti nehézségei Fábry írásain is rajta hagyták nyomukat. A két világháború közötti magyarországi irodalom megítélésében gyakran tett elhamarkodott, elfogult megállapításokat. abból az elvont következtetésből kiindulva, hogy a magyar irodalom egészében csak reakciós lehet Horthy országában. Nem ismertó fel Móricz jelentőségét, elfogultan ítélkezett Kassák, Kodolányt és mások műveivel kapcsolatban. Mint egyik tanulmányának jegyzetében maga hívja fel rá a figyelmet, korábbi véleményalkotásaiban nemegyszer megzavarták egyes kommunista írók szektás nézetei, felfogásai, szubjektivista tájékoztatásai. Újabb írásaiban maga Fábry Zoltán hívja fel az olvasó figyelmét korábbi állásfoglalásainak egyes vitatható tételeire. Szerves összefüggés van a harmincas években és a felszabadulás után irt könyvei között: valamennyinek közös ismertetőjele az antifasizmus és a humanizmus. A felszabadulás utáni első könyve, A gondolat igaza 1955-ben jelent meg. Ezt követte az A Béke igaza (1956), majd a Hidak és árkok című könyve (1957). 1958-ban műveiből egy szlovák nyelvű válogatás is megjelent. Az 1960-ban kiadott Palackposta még á felszabadulás előtti esszégyűjteményéhez, a Korparancshoz és a Fegyver s vitéz ellen-hez kapcsolódik: régebbi, a fasizmus alatt elrejtett műveit tartalmazza. A felszabadulás utáni szlovákiai magyar irodalmi alkotásokról irt kritikáit és ismertetéseit Harmadviráqzás című könyvében gyűjtötte össze (1963). Kúria, kvaterka, kultúra (1964) címen megjelent kötete fontos esszéket tartalmaz, amelyek a két világháború közti csehszlovákiai magyar kultúra életét, irodalmi mozgalmait és legielentősebb íráit hozzák az olvasó közelébe. A felszabadulás után megjelent kötetei horizontjának további tágulásáról: kritikai módszerének fokozottabb elmélyüléséről tesznek bizonyságot. A múlt gazdag hagyományai szervesen beépülnek háború utón meqjelent esszéibe, tanulmányaiba. Újabb esszéi és cikkei korábbi; sokszor türelmetlen vagy a szektás kritika tételeit Ismétlő állásfoglalásai helyett az alkotó munka mélyebb megértéséről tanúskodnak. Dr. CSANDA SÁNDOR \k