A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-05-22 / 21. szám
A Hitlerről készüli utolsó felvétel. Krebs szárnysegéde társaságában a szétbombázott berlini főhadiszállás bejárata előtt. támadás megkezdésének a napja azonban elérkezett. A szovjet erők, a második világháború egyik legnagyobb tüzérségi előkészítése után támadásra indultak ... Hitler főhadiszállására szinte percenként jelentették a keleti frontszakasz eseményeit. Hitler izgatottan várta a fejleményeket. Idegesen, bal lábát maga után húzva járt fel, alá Bal keze láthatóan remegett. Szeme lázasan vörös, arca duzzadt, szürke színű volt. jobb kezében zöldszínű napszemüveget tartott. Az erős fény bántotta a szemét. Egy ideig szótlanul, egy helyben topogott, majd dühösen kifakadt és tábornokait szidta. — Hitler ezen a napon — mondotta Heinrici a kapituláció után —, olyan benyomást keltett rám, mint egy élő halott. Napok óta nem aludt és ahogyan a beszélgetések során is kitűnt, nem tudta már azt sem, hogy mikor van nappal, s mikor éjszaka. Rengeteg gyógyszert szedett be; kezelőorvosa szerint gyógyszermérgezése volt. Hitler utolsó parancsa lil. A Vörös Hadsereg egységei az egész keleti frontszakaszon feltartóztathatatlanul törtek előre. Az Odera nyugati partjának a birtoklásáért nagy és elkeseredett küzdelem folyt. A nácik az Odera nyugati partvidékén vonták össze egységeit. Hatalmas vasbeton erődítményeket építettek, az egész területet sűrűn aláaknázták és a még rendelkezésükre álló nehéztüzérséget is erre a frontszakaszra vonták össze. A német hadvezetés mindent elkövetett, hogy csapatai visszaverjék, vagy legalább megállásra kényszerítsék az előrenyomuló szovjet erőket. Minden áron időt akartak nyerni... Tervük azon baa nem sikerült. Igaz, hogy a szovjetek Oderái átkelése késett, mégpedig azért, mert az aránylag hideg tavasz miatt az Odera folyón elhúzódott a jégzajlás, és a tavaszi árvizek is nagy területeket öntöttek el. A szovjet egységek ugyan már februárban — amikor az Oderát még vastag jégpáncél borította — megkezdhették volna az utolsó nagy ütközetüket; az utánpótlás és a hadianyag folyamatos biztosítása miatt azonban várniok kellett. A gyors előrenyomulás és a hadtáptól való elszakadás esetleg nehézségeket okozhatott volna. A nagy A náci hadvezetés minden katonai erejét a keleti frontra összpontosította. Az amerikai egységek szinte ellenállás nélkül foglalták el a nyugati országrészt. Hitler, amikor a keleti frontról érkezett legújabb táviratokat olvasta, újabb dührohamot kapott. Ismét tábornokait szidta, majd a kártyaszobába ment, ahol, mint egy üres zsák, az egyik székbe esett. Heinricinek és Eiseinannak nyújtotta a kezét. Heinrici érezte, hogy Hitler kezében már nincsen erő. A kis kártyaszobában csak kevesen fértek el. Heinrici és szárnysegéde, Eisemann a kártyaszobában tartózko dott, a vezérkar többi tagja a folyosón maradt, és csendben beszélgetett. Hitler néhány percig szótlanul ült, majd feltette a zöld színű szemüveget és kezével jelezte, hogy Heinricivel óhajt beszélni. A tábornok azonnal a tárgyra fért: — Mein Führer — mondotta —, közölnöm kell önnel, hogy az ellenség nagy támadásrakészül a keleti fronton. Előkészületeik arra engednek következtetni, hogy rövidesen megindítják egész hadigépezetüket. Heinrici közben a térképhez lépett és ujjúval mutatott arra a területre, ahol a nagy offenzívát várta. — Meg kell mondanom, hogy egységeink nem képesek ezen a területen feltartóztatni a túlerőben levő és kitűnő felszereléssel rendelkező ellenséget. A folyosón levők néma csendben hallgatták Heinrici fejtegetését Guderian leváltása óta senki sem beszélt ily őszintén Hitlerrel. — Azt hiszem — folytatta Heinrici —, a legelőnyösebb volna, ha Frankfurtot feladnánk és az ott felszabadult egységeinket a keleti frontszakaszra helyeznénk át. Az addig szótlanul és mozdulatlanul ülő Hitler erélyes hangon válaszolt: — Ezt a tervét elvetem! Heinrici hosszú magyarázgatásba kezdett és statisztikai adatokkal is alátámasztotta javaslatát. — Azt hiszem — válaszolta Hitler —, magának mégis igaza van. Frankfurtot feladjuk! Készítse elő az ezzel összefüggő parancsokat és még ma juttassa el hozzám. * * te A folyosón mozgolódás támadt. Hermann Goring birodalmi marsall érkezett a Vezér főhadiszállására. Szívélyesen üdvözölte Hitlert és a szobában levőket. Krebs, Hitler szárnysegéde Is bejött a szobába. Röviden tájékoztatta Gőringet Heinrici javaslatáról. A birpdalmi marsall úgy tett, mintha figyelne. Gondolatai azonban másutt jártak. Nem törődve Krebs jelentéstételével, viccelődve, jókedvűen szólt Hitlerhez: — Egy érdekes történetet kell önnek elmondanom __ Hitler székében előbb kiegyenesedett, majd hirtelen felugrott, s szinte ordítva mondotta: — Ebben a háborúban nem egyszer bizonyosodott be, hogy a városerőditményeknek hadászati céljuk van! Posen, Breslau és Schneidemühl is ezt bizonyítják. Hány oroszt kötöttek le ezek az erődftmények? A történelem bebizonyította, hogy igazam van! Ezért az a parancsom, hogy minden erődöt, erődítményt az utolsó emberig védeni kell! Ez így helyes. Hitler ezután Heinricire nézett és ismét dühösen ordította: — Ezért Frankfurt is Festung marad, nem adjuk fel! Hitler nem tudott magán uralkodni. Egész teste remegett. Kezében ceruzát tartott, mely reszkető ujjal között vitustáncot járt. — Hitler aznap olyan benyomást tett rám, mintha az eszét veszítette volna — mondotta Eisemann, Heinrici szárnysegéde Egy bolond, egy ámokfutó kezében volt egy ország, egy nép sorsa ... — Vezérem — mondotta jónéhány perccel későbben Heinrici, amikorra már Hitler kissé megnyugodott —, ismétlem: az Oderánál összevont erőink nem tudják feltartóztatni a túlerőben levő, kitűnő fegyverekkel rendelkező szovjet egységeket. Es az ejtőernyősök segítségére sem számíthatunk. Hitler ismét szótlanul, reszketve ült. Goring törte meg a csendet. — Heinrici, ön az én ejtőernyőseimről beszél? Az ilyen megjegyzéseket nem tűröm! Személyemmel felelek az ejtőernyősök harcbavetéséért! — Reichsmarschall úr, — válaszolta nyugodtan Heinrici, — a helyzetet alaposan áttanulmányoztam, jól ismerem, ezért az ejtőernyősökkel szembeni állításomat fenntartom. Isméi Hitler vette át a szót. Most megint nyugodtan beszélt. — Mindent meg kell tennünk, hogy az ejtőernyőseinket kiképezzük. Hiszen idő még bőven van ...! Az oroszoknak sincs már elegendő tartalékjuk, már ők is kimerültek. — Vezérem — válaszolta Heinrici —, az oroszok szinte kimeríthetetlen tartalékokkal rendelkeznek. Állandóan újabb, pihent egységeket vetnek harcba. — Führerem, — szakította félbe Göríng Heinricit, — azonnal százezer katonát bocsátók a keleti front rendelkezésére. Az eddig szótlan Himmler, Göring régi, nagy riválisa szintén megszólalt: — Engedjék meg — mondotta —, hogy én is húszezer jól kiképzett SS katonát küldjék a keleti frontra ... Heinrici tanácstalanul nézett maga elé, majd halkan mondotta: — Vezérem, mindent megtettem és megteszek, hogy a támadást visszaverjem. Tudom, hogy ez hallatlanul nagy veszteség árán sem sikerül. Kötelességem, hogy ezt megmondjam. Hitler öklével a kártyaasztalra ütött, majd így szólt: — A győzelemben hinni kell! A sikerbe vetett hit minden nehézséget legyőz ...! — Ha katonáit a győzelembe vetett hit hatja majd át — folytatta kis szünet után Hitler —, akkor ön a második világháború legnagyobb és legdöntőbb csatáját nyeri meg! Heinrici elsápadt... Összeszedte iratait és elbúcsúzott. Csak akkor szólalt meg, amikor szárnysegédével már a kertben haladtak. — Itt már semmi és senki, még a csodában való hit sem segíthet! E feladat megoldása éppen olyan lehetetlen, mintha azt kérné tőlem valaki, hogy az égről hozzam le a Holdat... Heinrici megállt. A városra nehezedő sötét füstfelhőket nézte, majd halkan mondotta: — Megoldhatatlan feladat elé állítottak minket ... Következő számunkban: GORING FŐHADISZÁLLÁSÁN ... 18
