A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-04-24 / 17. szám
lyennel jelenleg még nem rendelkezem. Ez a bizonyíték ön lehetne. — Én? Hogyan? — Nagyon egyszerűen. Nekem bizonyíték kell, hogy a feleségem erkölcstelen. — De . .. — Várjon kérem. Számomra teljesen közömbös, hogy erkölcsös, vagy erkölcstelen, de nekem ilyen bizonyítékra van szükségem, s ha egy kis jóindulat van önben, megtehetné nekem ezt a kis szívességet. — Nem értem. — Majd megérti. Szerelmet vallott már nejemnek? — De kérem . .. — Figyeljen Ide, ezzel nagyon kell slejtnie, majd alkalmat adok erre. Minél előbb valljon szerelmet Ha esetleg ellenállna, ne hátráljon meg, hanem csak támadjonl A nők kilencvenkilenc százaléka tiltakozik a szerelmi vallomás ellen, mert így illik. Tehát csak rajta! Ha meghallgatja, ne álljon meg a nyilatkozatnál, a nőknél azok járnak legrosszabbul, akik félúton állnak meg. Legyen bátor, kérjen találkát. Valószínű erre még hevesebben fog tiltakozni, esetleg ezt is mondja: „Öh, ezt már aztán nem tehetem! ezt nem!“ De ez csak frázis, amelyet a nők ugyanolyan őszinteséggel mondanak, mint a kereskedő, aki égreföldre esküszik a vevőnek, hogy „Higgye el uram, én fizetek rál“ Meglátja, kitartását majd siker koronázza, ö beleegyezik a találkába, de én leszek az akadály. Ketten pedig megegyezünk egymással, és én mondjuk elutazom. Egyre növekvő csodálattal hallgattam e furcsa férjet. — Ekkor következik az, ami a legfontosabb. On elmegy a találkára, én azonban nem utazom el, mint azt a feleségemmel közöltem, hanem, amikor sem ön, sem a feleségem nem gondolja, hirtelen betoppanok két tanúval. Ha önt akkor nadrág nélkül találnám, az még jobban használna ügyünknek. Feleségem természetesen felsíkolt, majd elájul, én pedig magának ugróm, leteperem a földre, belegázolok a gyomrába, öklömmel betöröm az orrát, és annyit tépek ki a hajából, amennyit egy megsértett férj csak bír. A nadrágot mint corpus delictit elviszem, önt pedig úgy, ahogyan van, egy szál gatyában kidobom az utcára. Mindez természetesen a magammal hozott két tanú jelenlétében történne. Érti most már? — De uram ... — Tudom, önnek nem tetszik a verés, na de uram, a szerelemért áldozatot is kell hozni! A középkorban a lovagok életüket is feláldozták, csakhogy bebizonyítsák szerelmüket szívük választottjának. Miért ne lehetne ön is ilyen lovag, amikor én nem ölöm meg, csak egy kicsit eltángálom. — Igen, de milyen színben fogok feltűnni a nagyságos asszony szemében? — Abban a pillanatban, amikor nadrág nélkül lesz, nagyon jól. Később, mikor a rövidebbet húzza, bizonyos szánalmat fog érezni, de ne feledje, hogy a szánalom gyakran a legmélyebb szerelem forrása. — Igen, csak ne lenne ilyen csúnya a szerepem! — De ember! Mondja, milyen számtanos volt diákkorában? — Rossz! — Látszik! A számítás rendkívül egyszerű és logikus! Mi lesz akkor, ha a feleségem mint erkölcsileg fedhetetlen asszony megnyeri a válópert? Elorozzák öntől, mivel szép és fiatal. De fordítsa meg a dolgot. A feleségem mint erkölcstelen, s ön által kompromittált asszony elveszti a válópert. Mi marad neki hátra? Egyedül ön. Megért engem? Ennek az embernek valóban szédületes logikája volt, kár, hogy verésen alapult. Búcsúzáskor meghívott másnap délutánra, s amikor meglátogattam, nem találtam otthon. Szemmellátható volt, hogy ez az ember megegyezésnek tekintette beleegyezésünket, és alkalmat adott az első lépések megtételére. Én azonban másként határoztam: elmondom beszélgetésünket az asszonynak, megérdemli, hogy őszinte legyek iránta. — Asszonyom, valamit el kell mondanom önnek — kezdtem felindultan mondókámat. — Ügy? _ Igen. ... — hebegtem, nem tudván, hol. Is kezdjem — ... ön látja, talán már ön belátta ... ízé, hogy ... mennyire tisztelem önt. — Köszönöm uram! — Csakhogy ezt az érzést, amit én tiszteletnek nevezek, a mi korunkban másként hívják. — Csak nem? Másként? Ezt nem is tudtam! Hát hogy hívják másként? — kérdi inkább a szemével, mint a szájával. Egy pillanatig haboztam, majd merészen kimondtam: — Ezt az érzést szerelemnek hívjákl — Ügy, — szólal meg csendesen. — Különben ezt már vártam öntől. — Várta? — riadtam meg, mert hirtelen arra gondoltam, hogy a férje valamit elmondott. — Igen, kiolvastam a szeméből, viselkedéséből, mindenből. — És?... — És a felelet? Ezt akarta kérdezni? — Igen — nyögöm ki ijedten, alig hallhatóan. — Legyen csak türelmes. Választ csak akkor mondhatok, ha meggyőződtem, mennyire odaadó hívem! — Ö, bárcsak alkalmat adna ennek bebizonyítására! — Most mindjárt adok. — Egy pillanatig elhallgatott, majd így folytatta: — Nézze, kedves barátom. Férjemmel rossz viszonyban vagyok. Válóper előtt állunk. A kezdet ugyanaz, mint a férjnél. — Elhiszem, hogy ez önt meglepi, bizonyára az zavarja meg, hogy én és a férjem szívélyesek vagyunk egymás iránt. Ennek az a magyarázata, hogy közös beleegyezéssel válunk. Én nem akarom őt, ö nem akar engem," miért? — ne kérdezze. Ha érzelmei őszinték, akkor helyzetem önre nézve kedvező, de segítenie kell a férjemmel folytatott küzdelemben. — ön rendkívül sokat segíthetne. Nekem minél több bizonyítékra van szükségem, hogy mint házastársak, kifogástalan volt a magatartásom. Vannak ugyan ilyen bizonyítékaim, de szükségem lenne egy szembeszökő bizonyítékre, mert férjem ennek ellenkezőjét akarja rólam bebizonyítani. — Igen, ismeretes előttem, már meg akartam mondani... — Ez lenne a tervem: ön megadott napon, megadott órában eljön hozzám. Ugyanabban az időben két tisztes polgár mint tanú lesz készenlétben a másik szobában, nem is tudva miért vannak ott. Qn hangosan, minél hangosabban szerelmet vall, én visszautasítom önt azzal, hogy én becsületes asszony vagyok. De ön meg akar engem ölelni, sőt meg Is csókolni. Erre én rettenetes lármát csapok, a két polgár berohan a szobába. Ekkor én előttük pofon vágom önt, a hajánál fogva elkezdem rángatni, és végigkarmolora a körmömmel az arcát. Ezután megkérem a két tanút, hogy most már ők vegyék önt kezelésbe, s utána dobják ki a lakásból. Elképzelhetik, hogy éreztem magam. Vajon milyen ösztön szállta meg ezt a házaspárt, hogy mindketten engem akarnak ütni? Az én * S ZIROTY Á K DEZSŐ rajra hátamon akarják megoldani válóperüket? Mert látják, akármelyik mellé állok, mindig én húzom a rövidebbet. A különbség legfeljebb anynyi, hogy a férj nadrág nélkül, a feleség pb« dig nadrágban agyabugyál el. Hosszabb gondolkodás után arra a meggyőződésre jutottam, hogy úgy tudok legjobban ebből a szerelemből is kikászálódni, ha szépen észrevétlenül eltűnök. így is cselekedtem. Hosszú hőnapok után találkoztam velük az utcán. Kart-karöltve sétált a fiatal pár, akiknek kölcsönös vádaskodásaival már az egyháztanács is foglalkozott. Oldalukon egy fiatalember ment — Hová tűnt el, hová-tűnt el ön? — kiáltották egyszerre, mintha mindegyik külön-külön azí akarta volna mondani: Óh, miért bújt el, amikor már olyan szépen elrendeztük a dolgokat. Valahogyan bocsánatot kértem, és szánalommal tekintettem arra a szerencsétleS fiatalemberre, akit” valószínűleg helyettem akarnak megfogni. Ezután a viharos szerelem után a tizenkettedik szerelem következett, egy halk vallásos leányka. Hasonlított is az ikonra. Arca hosszúkás és sápadt volt, homloka sima, fényes, fekete haját egyenes választék osztotta ketté középen; kicsiny piros szája volt, és szelíd tekintetét hosszú szempillák rejtették el. Rendkívül érzékeny, halk, szerény és szégyenlős volt. Amikor szerelmet vallottam neki, először lesütötte szemét, majd elpirult, hosszú ideig hallgatott. Végül felemelte fejét, és így szólt: — Ezt csak most mondhatta, de soha többé! Amikor egyszer megszorítottam kezét, először lesütötte szemét, majd elpirult, hosszú, hosszú ideig hallgatott. Végül felemelte fejét, és így szólt: — Ezt csak most cselekedhette, de soha többé! — jó, kérem, de magya'rázza meg, mi módon mutassam meg ön iránt szerelmemet? — Nekem elegendő, ha csak látom, és kérem, ön is elégedjék meg azzal, hogy engem néz. Ez a szerelem azután másból sem állott mint nézésből. Én őt néztem, ő engem, én őt láttam, ő engem. És egy nap én nem láttam őt, ő sem engem, majd többé nem láttam őt, ő meg engem. Ügy látszik ez a szerelem böjt volt, amely nagyon is ráfért az olyan szerelmektől elrontott gyomorra, mint amilyen az enyém. A böjtöt keresztényi alázattal böjtöltem végig. Ezzel a diétával kellett l-endbehoznom gyomromot, hogy megemésszem tizenharmadik szerelmemet. MA/OR LÁSZLÓ fordítása 11
