A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-04-03 / 14. szám
Juraj ivara: ^magyar nemzetiségi kérdés megoldása Szlovákiában agy | lúsz évvel a felszabadulás «■■•y után tekintélyes tanulmány I I I ■ ■ jelent meg rólunk. A Zvara könyv szembetűnő értéke, hogy teljesen tárgyilagos, sehol és il 11 semmivel kapcsolatban nem elfo- M M H gult. Ha helyenként mégis hiányérzetünk támad, az is csak azért, mert a szerző adatok közlésére szorítkozik csupán, ahelyett, hogy következtetéseket vonna le a számokból. Juraj Zvara könyvét nagy érdeklődés előzte meg és ez érthető. 1918-tól napjainkig sok minden történt velünk, az anyanemzet testéről leszakadt nemzetiséggel. Húszéves kisebbségi sors, szociális és nemzetiségi elnyomás a burzsoá köztársaságban, majd hétéves fasiszta diktatúra __________ Horthy-Magyarországon, később M 1-~—— soviniszta hullám, kitelepítés és deportálás a felszabadulást követő években, a népi demokratikus Csehszlovákiában. Mit mond minderről Zvara, hogyan ítéli meg az eseményeket? Mi átéltük, megszenvedtük a diszkriminációs politikát, fizettünk az úri Magyarország bűneiért, a második világháború következmé nyeiért, hátunkon csattant az ostor. Az idősebb nemzedék életébe —komor színeket kevert a történe- BjF * TIM 'em' 1918 után hozott intézkeíi i ill dések közvetlenül érintettek olya§ I 1 nokat, akik még ma is élnek. 1945—48 sovinizmusa az idősebb HHHB és a közép generációt sújtotta. Újat mondani nehéz, csupán megvilágítani, megokolni lehet az események hátterét. Ezt csinálja Zvara is. 1918-tól napjainkig vizsgálat tárgyává teszi a nemzetiségi kérdést. Minden komoly marxista történész tudja, hogy a trianoni imperialista békeszerződés olyan területi rendelkezéseket tartalmazott, amelyek az Osztrák—Magyar Monarchia szét hullása után új nemzeti elnyomás és a Duna menti népek közötti új ellentétek forrásaivá lettek. Főleg ezzel magyarázható az irredentista Horthy-propaganda hatása a csehszlovákiai, romániai és jugoszláviai magyar kisebbségre. Persze, ennek a hatásnak mindvégig következetesen ellenálltak a magyar kommunisták és az öntudatos magyar dolgozók. Erre juraj Zvara is hivatkozik könyvében, cáfolhatatlan érveket sorol fel állítása bizonyítására. A tornóci manifesztáció ragyogó példája a csehszlovákiai magyar munkások, kisparasztok és ha ladó értelmiségiek fejlettségének. Különbséget tudtak tenni a polgári demokratikus Csehszlovákia és Horthy fasiszta Magyarországa közötti Őszintén szólva, Zvara könyve még teljesebb és hitelesebb lehetett volna, ha Trianon bál. Trianon után a Kárpát medencében ki alakult úf helyzetből, ennek hiteles elözmé nyeiből indul k!' A szerző négy nagyobb fejezetre osztotta munkáját. 1. A magyar nemzetiségi kérdés a München előtti Csehszlovák Köztársaságban. 2. A magyar nemzetiségű lakosság helyzete a Csehszlovák Köztársaságban a népi demokrácia megszilárdításáért és a mun kásosztálv hatalmának kiterjesztéséért folytatott harc időszakában (1945—1948). 3. A CSKP harca a magyar nemzetiségű dolgozók politikai, gazdasági és kulturális felemelkedő séért az 1948—1960 közötti években (a ma gyár lakosság államjogi és politikai helyzeté nek alakulása 1948 februárja után. Dél Szlová kia gazdasági, osztály- és társadalmi átalaku lásának néhány kérdése, a magvar nyelvű oktatás és kultúra fellendülése Csehszlovákiában a szocializmus építésének időszakában 1. 4. A szocialista ideológia győzelme a nemzeti ségi kapcsolatokban Dél-Szlovákia területén. Amint az egyes fejezetek címeiből, valamint ■ 3. fejezet alcíméből látható, túrái Zvara nemzetiségi életünk szinte minden lényeges problémáját felveti és tárgyalja könyvében. Az első köztársaságnak azonban csak kevés figyelmet szentel, nem tartja fontosnak a burzsoá politika nemzetiségi programjának ismertetését, csupán egy két adat említésére szorítkozik az alsófokú anyanyelvű iskolai hálózattal és a magyar sajtó helyzetével kapcsolatban, pedig érdemes lett volna részletesebben elemezni az első köztársaság nemzetiségi politikáját. Igaz, Zvara is beszél róla, hogy Benesék nem építettek semmit Dél-Szlovákiában, hogy a magyarlakta vidékek munkásait és kisparasztiad szociális és nemzetiségi elnyomás sújtotta, de elkerüli figyelmét a feliratok, a rendeletek, az utasítások kétnyelvűsége, amelyet törvény biztosított, településeink magyar és szlovák neve a faluszéli táblákon stb. Ha Benesék igyekeztek is megnyirbálni a magyarok jogait, a cseh, a szlovák és a magyar kommunisták közösen léptek fel a szociális és nem zetiségi elnyomás ellen. Úgy érzem, ezt az első köztársaságbeli proletárösszefogást példának kellett volna állítani, mert ami negyvenöt után a kitelepítéssel, a deportálással és a magyar üldözéssel következett be, az kétségtelenül ezt a tradíciős cseh, szlovák és magyar proletár-összefogást zúzta szét. Zvara ennek nem szentel kellő figyelmet; Természetesen a fejezetekben sehol nem találkozunk olyan megállapításokkal, amelyek újszerűségükkel lepnének meg. Zvara tényszerűen, az SZNT és a Megbízottak Testületé rendeletéire hivatkozva, a kitelepítést és deportálást kiváltó okokat gyűjti öszsze. Legnyomósabb érv a köztársaság feldarabolása, a nemzetiségek pálfordulása, a München után kialakult helyzet. Hogy ez ne ismétlődhessék, ezért akarták megszabadítani az országot nemzetiségeitől. Persze a Kitelepítési Hivatal nem számolt azzal, hogy Magyaron szágon győz a kommunista párt, s hogy az újólagos irredenta propagandának elejét ve gye, gyorsan végre akarta hajtani a lakosságcserét. Ez nem ment simán, sok huza vonával járt. 1946 júniusában kormányhatározatot hoztak a reszlovakizáeióról. „A kormányhatározat abból indult ki — írja Zvara —, hogy a dél-szlovákiai lakosság elmagyarosított részének kitelepítését nem fog fák követelni, és ezért megadják neki a lehetőséget, hogy eredeti nemzetiségéhez vissza térjenMindenki mentette a bőrét, a magya rok lelkiismeretfurdalás nélkül adták fel nemzetiségüket és a reszlovakizáltak száma egyszerre elérte a 326 679 főt. Magától értetődően, akik az intézkedést hozták, magukat ámították, mert a reszlovakizáltak túlnyomó több sége továbbra is megmaradt magyarnak, házához, szülőföldjéhez ragaszkodott, amikor kényszerű nemzetiséget cserélt. Ezzel kapcso latban Zvara nagyon határozottan bírálja a párt februári győzelme után elfoglalt álláspontot, hogy nem érvénytelenítették a reszlova kizációt, sőt egy időben, az ötvenes évek elején, amikor a Csemadok már megalakult és az első magyar lapok is megindultak, a reszlova kizált magyarnak megtiltották. hogy a Cse madok tagja legyen, s hogy gyermekét ma gyár iskolába Írassa! Mindez késleltette a dolgok rendezését és lehetetlenné tette, hogy a magyarok arányosan töltsenek be közéleti tisztségeket a kerületi és járási szervekben. A könvv szerzője táblázatban és évek szerint mutatja ki a magvar nemzetiségű képviselők számát a járási, kerületi és központi szervek ben. Zvara örömmel konstatálja, hogy a oá lasztott szervekben már megfelelő az arány sajnos, a végreha’tó szervekben még mindig nem! A deportálás körülményeivel is kimerítően foglalkozik a szerző. Helyteleníti, hogy a párt akkori vezetősége nem foglalt állást a kényszer munkatoborzás ellen, s főként az ellen hogv a lakatlanná vált cseh határvidékre erőszakkal hurcoltak el magvar családokat s nem osztálvszemnont szerint. így történt az tán. hogv fasisztabarát és osztáluideaen ele mek helyett szegényeket, nincsteleneket rak tak fel a teherautókra olyanokat akik köpte lenek voltak megfizetni maradásukat az ún közigazgatási biztosoknak. A kommunista párt csak noovvfinnvolr februárja után ítélte el az akció* *s tette lehetővé a deportáltaknak a hazatérést. Zvara arról is őszintén, nyíltan beszél, hogy magában a párt vezetésében is sokáig felemás nézetek uralkodtak a nemzetiségi politika megítélését illetően. Ezért lehetett csak nehezen érvényt szerezni a helyes marxista, internacionalista álláspontnak. Egyet kell értenünk a szerzővel abban, hogy negyvenöt után a nacionalizmus fellángolásához a kommunista pártnak is igazodnia kellett, egyébként elveszíthette volna bázisát, a demokraták malmára hajtotta volna a vizet. A nacionalizmus megfertőzte a párttagság egy részét is. Ezzel magyarázható, hogy a viszonyok rendezése után csak nehezen lehetett megvalósítani a nemzetiségre vonatkozó helyes pártintézkedéseket, hogy állandóan ki kellett egészítgetni az Irányelveket, amint Zvara írja. Köztudomású, hogy a párt utasítására a Megbízottak Testületé már az ötvenes évek elején elrendelte a kétnyelvűséget a vegyes lakosú területeken. Egész sor intézkedés született a helyes nemzetiségi elvek érvényesítésére. Elég az ötvenkilences és hatvanegyes párthatározatra hivatkoznunk, amelyek a csehszlovákiai magyar kulturális élet fejlesztésére, fellendítésére irányultak. Ezekbe a határozatokba az is belekerült, hogy az érvényesülni akaró magyar fiatalnak el kell sajátítania a szlovák nyelvet. Ez félreértésre adott okot, vidéken a fontos pártdokumentumnak csak ezt a részét vették figyelembe, s ez túlkapásokat eredményezett. Ekkor született elmélet a szlovák és magyar iskolák egyesítéséről és arról, hogy magyar iskolákban szlovákul tanítsanak egyes tantárgyakat. Ekkor bízták a magyar szülőre az iskolai hálózat fejlesztését, ami azt jelentette, hogy ha a szülő kéri az iskolát, megadjuk, de ha nem kéri, nincs rá szükség. Mintha a szülő lenne hivatott országos méretben gondoskodni a szükségletekről, nem az SZNT iskolaügyi és kulturális szakosztálya! Zvara merészen és helyesen mutat rá a túlkapásokra, egyik nag^ erénye könyvének, hogy konkrétumokra épül, hogy színvonalas munkáját elmélyült kutatás, józan mértegelés és alapos körültekintés előzte meg. Amit a magyar iskolák helyzetének, fejlődésének az elemzésével kapcsolatban kifogásolhatunk, hogy hasonlításai nem a legszerencsésebbek. Hozzászoktunk és szinte sablonosait csináljuk évek óta, hogy nemzetiségi kultúránk felszabadulás utáni adatait az első köztársaság eredményeivel vetjük össze. S ez megtéveszthet bennünket. Ne feledjük, hogy a burzsoá köztársaság elnyomta a nemzetiséget, a szocialista rendszer nem nyomta °l! A felszabadulás, majd a munkásosztály februári győzelme az iskolaügy és a kulturális élet soha azelőtt nem tapasztalható fejlődését tette lehetővé. Kivétel nélkül az ország minden nemzetének és nemzetiségének. Olyan könyvet kaptunk kézhez, amely nagyon sokáig fog szerepelni legkedvesebb olvasmányaink között. Zvara a legkritikusabb és legkényesebb időszak nemzeti égi politikájának elemzésére, feldolgozására vállalkozott. S nem hivalkodóan, és főleg nem a tényeket elferdítő szándékkal. Első betűjétől az utolsóig mondatait az a meggyőződés fűti, hogy inkább többet kell adni a nemzetiségnek, mint kevesebbet, hogy a súrlódásokat elkerüljük. És ez nagy igazság, a nemzetiségi politika alfája és ómegája. Nem titkolja, hogy a párthatározatok nem valósultak meg következetesen, hogy a kétnyelvűség szigorú és következetes alkalmazásáért, valamint nemzetiségi kultúránk további fejlődéséért még sokat kell tennünk ... M unkája úttörő jelentőségű. Minden értékét felsorolni képtelenség lenne. Amit vázlatosan és hézagosán elmondtunk a könyvről, csupán ízelítő akart lenni. Sajnálatos és érthetetlen, hogy a Politikai Kiadó magyar szerkesztősége miért csak 800 példányban jelentette meg Zvara írását? MACS JÓZSEF 14
