A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-03-13 / 11. szám
ionkovich Imre Jöttem a QaHqesz partjairól'' 6. DZSUNGEL-PIKNIK KI ne olvasta volna gyermekkorában a „Dzsungel könyvét“ Radyard Klpllngtől? KI ne szerette volna közelről megismerni azt a környezetet, ahol Mawgll, a farkasok neveltje, Bagheera, a fekete párduc, Baloo, a bölcs medve vagy Bandar Log, a megvetett majomnépség élt? Szívesen figyelték volna, Igaz, hogy csak úgy messzebbről, valamilyen biztonságos helyről, a csíkos bundájú Shere Khant, amint korgő gyomorral les áldozatára egy holdvllágos éjszakán. „Tiger hunts — the most royal sport (tigrisvadászatot, mely a legklrályibb sport) szervez, mindent elintéz az Allwyn Cooper Ltd; Nagpür, Wardha út, India“ — hirdetik az újságok , és Így csábit a felirat a cég Irodájának az ajtaján. Tehát nem Is olyan körülményes a gyermekkori vágyak megvalósítása — persze, ha sikerült valahogy eljutni Indiába. Egy „csekély“ akadály azonban még Így is van: ez a királyi sport királyi összegbe Is kerül az Allwyn Cooper Ltd. rendezésében. Így tehát minden kívánság és régi álom ellenére kénytelen vagyok lemondani arról a szándékról, hogy a dzsungel népét megismerjem. Bele is nyugodtam mér a változtathatatlanba, amikor egy szép napon Kharé nagpúri építkezési vállalkozó azzal a kérdéssel fordult hozzánk, nem lenne-e kedvünk részt venni egy dzsungelpikniken? Az igenlő válaszra nem kellett sokáig várakoznia, mire rögtön fölajánlotta, hogy a rendelkezésünkre bocsát két terepijáró autóit, embereit pedig előre küldi, hogy biztosítsák a szállást és az élelmezést. „Készüljenek jól fel, hétfőn majd találkozunk a csandal Clrcuit-house-ban“ — mondta, miközben beszállt autójába. Kharé úr buzgalma tehát lehetővé tette Mawgll birodalmának bejárását. Nincs sok Az indiai vidák lakói idő az elmélkedésre, vár a csandal „circuithouse“ és ez még 150 mérföldnyire van innen Nagpúrtól. A circuit house, mint amolyan angol örökség minden nagyobbacska indiai faluban, városban megtalálható. Rendszerint cseréptetös bungalow, mélyen árnyékolt körbefutó terasszal, tüzes virágokkal ,pálma-, banán és papája-fákkal teli kert közepén. A teraszon az öblös karosszékeken lábtartó, hogy az ember jó magasra rakhassa lábalt. Az apró asztalkák Is ott vannak, melyekre a whiskys poharakat lehetne tenni, ha Maharastra államban nem lenne éppen szesztilalom. Belül Irdatlanul magasak a szobák, és az ódon faboltozat alatti nyílások a levegő állandó áramlását hivatottak biztosítani, ugyanezen cél érdekében forog örökké a nyikorgó ventilátor hatalmas lapátja Is a moszkltóhálóval védett ágyak fölött. A délutáni tea befejezése után Kharé úr sürgetni kezd, Indulni kell, mert az éjszakát már a dzsungel szivében szeretnénk tölteni. Még vagy 17 mérföld van előttünk a dzsungel széléig, ahol az erdészeti kirendeltségen bizonyos formaságokat kell elintézni a látogatási engedéllyel kapcsolatban. Mivel Indiában sem Ismeretlen fogalom a bürokrácia, már szürkülni kezd, mire behatolunk a hatalmas fák és bambuszbozót között tekergő ösvényre, amely alaposan próbára teszi mind az autók, mind vezetőik tudományát. A fák alatt nyugalom honol, de zajlik az élet a koronák között. A kiváncsi majmok vakmerő Ivekben ugrálnak ágról ágra, Így követve a kis expedíciót. A merész szaltókban az sem akadályozza a szürkebundás anyákat, hogy a hasuk alatt ott csimpaszkodnak riadt-szemű kölykelk. Nem tudom, hogy miért olyan megvetett a „Bandar Logok“ népe Kipling szerint, ezek a feketeképü akrobaták kimondottan barátságosak. A hinduk is szinte szentként tisztelik őket, mióta Hanumán, a majomklrály megsegítette Rámát a démonokkal vívott harcában. Az országban mindenfelé megtalálhatók a majomtemplomok, ahol a hívők kókusz és gyümölcs áldozatot mutatnak be Hanumán szobra előtt... Sötét van már, mire elérkezünk a Tarobedzsungel közepébe, a házikóhoz, ahol az éjszakai szállás vár ránk. A kunyhó egy domb meredek oldalán épült, ahová csak nehezen tud felkapaszkodni a jeep. A feljövő telihold megvilágítja a tájat és csak most látni, hogy milyen szép helyre Jutottunk. Lent a völgyben egy mesés tó ezüstös vize csillog. Az őserdő tektónla fái éppen virágzásban vannak, s a meredek domboldalak olyanok, mintha habbal lennének borítva. A fülledt levegő oly erős Illattal telített, hogy szédül tőle az ember. A házikó szabad tűzhelyén közben már fő a vacsora, melynek fő tartozéka a paplrvékony borsóllszt ostya, és a karival fűszerezett rizs. Ennek elfogyasztásához azonban bizonyos gyakorlatra van szükség. Az evőeszköz szerepét Indiában ugyanis a jobbkéz ujjal töl-A Kntur Miner árnyékában Gyerekek a dzsungel szálán A szerző felvételei tik be, ezekkel kell Jól megdolgozni a rizst meg a kari-mártást, és ezután a kapott maszszából formás gombócokat gyúrva, a szájba rakosgatni. Hagyjuk azonban a táplálkozást, és térjünk vissza a dzsungelhoz, hisz a kirándulás legérdekesebb része csak most kezdődik, amikor az éj már teljesen birtokába veszi az erdőt. Újra felbúgnak a Jeepek motorjai, és megkezdődik az éjjeli vadászat, minden fegyver nélkül, csupán a kiváncsi izgalomtól égő szemekkel. A Taroba dzsungel egyike India számos állat-szentélyeinek, ahol lehet követni a vadat, megfigyelni életét, de a gyilkolás tilos. A völgyi tó az a hely, melyet a környék négylábú lakói minden éjjel fölkeresnek, hisz messzi környéken csaik Itt lehet megtalálni a nélkülözhetetlen vizet. Az erős kézireflektorok véglgpásztázzék a vidéket. Fényüket viszszatükrözl a motor berregésétől felriasztott állatok Izzó szeme. Az ösvényen valamilyen furcsa szúrós gomolyag tűnik fel, mely képtelen kitérni a reflektorok fényének csóvájából. Épp úgy van babonázva, mint a mezei nyúl egy otthoni országúton, ha azt az éjszakai autó kergeti. A szúrós szörnyeteg nem más, mint „Ikki“, a borz, szintén régi Ismerős a Dzsungel könyvéből. A tisztás mintha szentjánosbogarakkal lenne telehlntve, úgy csillognak a tüzes pontok körös-körül. A reflektorok nagyszámú dámvad csordára vetődnek, az agancsosok csodálkozva figyelik a dzsungel furcsa látogatóit. Megállunk és úgy nézzük őket a lámpák fényében. Viselkedésük nem árul el semmi félelmet, bátran bámulnak a reflektorokba vagy nyugodtan legelésznek a szokatlan világosságban. Egy kis idő múlva a díszes agancsú vezérbika valamit szimatolni kezd a levegőben, s a kővetkező pillanatban az egész csorda Ijedten elvlharziik. A fénycsóvában csak a pillanat töredékére tűnik fel a hatalmas csíkozott ragadozó, miközben rugalmas ugrással merül el a bambusz-bozót sűrűjében. Alig hihető, de valóban Sher Khán, a tigris, a környék ura volt, kinek véres éjjeli torát zavarta meg a tolakodó reflektor. Hátborzongató találkozás, de a dzsungel Ismerői megnyugtatnak: „Ritka az emberevő tigris, az ilyesmire csak a sebesült, vagy a nyomorult vetemedik, az olyan, amelyik már nem bírja utólérnl a fürge állatot.“ A magyarázat kielégítő, azért mégiscsak Jobbnak látszik visszatérni a szálláshoz, ahol ezután csak a félig éber szendergést engedélyezi már az éjszaka riadalma, és a dzsungel pokoli kiáltásaival átitatott sötétség. A fölkelő aranykorong biztonságos ragyogása a sötétség árnyaival együtt a félelmet is eloszlatja. Mintha csak egy otthoni parkban sétálnék, úgy járom körül reggel a csillogó vízpartot, Ügy tűnik, hogy nincsen békésebb helye a világnak ennél a bokrétás fákkal övezett erdei tónál, melynek felületét malomkeréknyi tűzpiros tavlirózsák borítják. A kitartóan követó kis sakál félelem nélküli tekintetében szinte a paradicsom bibliai békéje tlHcrötzódik. Nevetséges óvatosságnak tűnik — ebben a környezetben — Kharé úr figyelmeztetése, aki azzal beszél le a reggeli fürdőről, hogy a tó tele van alligátorokkal. Tanácsát azonban mégis megfogadom — és ez tette lehetővé e kis visszaemlékezés megírását.
