A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-03-13 / 11. szám
Az új ágy jános szabadnapot kért az üzemben, hogy egy kicsit körülnézhessen az üzletekben. Akármiért mégsem adhatta ki a pénzét az ember. Ügy döntött, hogy a teleségének nem szól. Teri különben is délutános. Este tízig az ágy a helyén is lehet. Hadd álmélkodjék az aszszonyka, ha fáradtan hazaérkezik. Az ő pénze is benne van. Hosszas keresgélés után végre talált a oá ros peremén egy kis bútorüzletet, ahol egyes darabokból is elég nagy volt. a választék. Az ágy ott állt a boltban összeszerelve, sodronyosán, matraeosan, szinte kedve támadt az embernek, hogy belefeküdjék. Ezt megveszem — határozta el magában, amint az árát megpillantotta. Az üzletvezető nagyon kedves és udvarias volt. Még kiskocsit is kölcsönzött Jánosnak, hogy ne kelljen drága fuvart fizetnie. Otthon minden simán ment, de a szalmazsákkal nem tudta, mit kezdjen. Mindenhol láb alatt volt, akárhooá tette. Belebökte hát a bicskát s a varrás mentén szétfejtette. A szalma nagyon apró volt már benne. Még a faluból hozták magukkal. Lehet annak vagy jó másfél éve. Borzasztó poros is, szinte szürke. A szemetes ládába sehogysem fér bele. Rá kell szórni apránként a tűzre. Valahányszor kinyitotta a kályha ajtaját, csípős, sárga füst szökött ki belőle. Szétterpészkedett az egész szobában, alig lehetett látni tőle. jános enyhe, csaknem kellemes émelygést érzett. Gyermekkori tavaszi esték futottak az eszébe, mikor a száraz gazt égették a kertben. így ült a kályha fényeiben, az idő múlásával sem törődve. Terit elfogta a köhögés az előszobában. A füst meg annyira megijesztette, hogy majd elállt a szívverése, jános ajtót nyitott a neszre. Arcán valami löldöntúli mosoly derengett, de az is lehet, hogy csak szégyenkezett Teri elölt azért, amit a lakással tett., — Ez aztán meglepetés — mondta megkönynyebbülten az asszony a helyzetet lelmérve. — Várj! Azonnal segítek. — A szekrény elé állt, hogy ruhát cseréljen. Aztán a szalmazsák mellé kuporodott s két marókkal rakta a lapátra az apró törmeléket. — Ez volt a nászágyunk. Te jóságos isten — sóhajtott fel. — Most is az a teknő fut az eszembe, amelyben az első éjszakánk után ébredtem. — Már akkor megígértem neked, hogy az első keresetemből új ágyat veszek. Persze a pénz mindig másra kellett — sopánkodott jános. Így közösen sokkal gyorsabban ment a munka. A tűz is egyenletesebben égett. Az asszony ablakot nyitott. Friss, hideg levegő ömlött a szobába. A fekete pernyék riadtan rebbentek szét a matracon. , — Majd reggel kirázom — mondta Teri, s kidobta az ablakon a kiürült csíkos szalmazsákot. Utána nézett, fő helyre esett e, de az udvar már sötét volt. Egyetlen ablakban villogott még a televízió lilás fénye. — Azt mondják, a matracon még az alvás is jobban esik — kezdte az asszony szemérmesen, de abba is hagyta. Látta a férjén, hogy a munka minden figyelmét lekötötte, ideges mozdulatokkal helyezte egymáshoz az ágy részeit. — Segíthetnél — dörmögte János ingerülten. Az asszonyka ügyetlenül tipegett körülötte, semmi sem jutott az eszébe, amivel a félbeszakított gondolatot befejezhette volna. Ejfél is elmúlt, mire mindennel elkészültek. Teri ágyneműt is váltott, hogy a hangulat kissé ünnepélyesebb legyen, jános álmos volt. Nagyokat ásított, míg az asszony az ágyat igazította el lefekvésre. Egy kis csalódásfélét érzett, mikor végre bebújhatott az ágyba. Teri hirtelen szokatlan éhséget érzett. Kiment a konyhába levágott egy darab kenyeret s megkente vajjal, de csak néhányat harapott belőle. Nem akarta férjét megváratni. Vetkőzés közben a villany szúrós fénye bántotta a szemét, de nem oltotta le, mint máskor, hogy falusias szemérmességét a sötétség mögé rejtse. A szobában váratlanul idegesítő csend lett. Lekapcsolta a villanyt s hallgatóim kezdett. Sehol semmi jele az életnek. Teri minden reménysége szilánkokra törött a dermesztő csendben. — Ezt is csak magáért tette — gondolta szomorúan, és a hűvös paplant forró testére terítette. 1 SZENKSÁNDOR Szirotyák Dezső rajza Riasztóan felordított a motor s elvágta bennem az emlékezést. Felrettentem, hirtelen nem tudtam, hol vagyok. Felugrottam és futni kezdtem az erdő felé. Néhány lépés után lihegve megálltam, nevetséges, oktalan félelem. A pilóta magához intett és a műszerek fölé hajolva nagy hangon magyarázott valamit a légcsavar fordulatszámáról. Bólogattam, de semmit sem értettem a megnyújtott szóvégek elvesztek a motor zúgásában. Hazafelé indultunk, lábunk a rét dús füvében kaszál. A nyári est árnyékot dobott a legelő hátára és a szőlősorok közé. Ez az árnyék tfz est küszöbe, ezentúl már szűkül az égkupola. Előbb a hajlatokban, a mélyárkokban és a facsoportok körül sűrűsödik meg a szürkület. Hátszáz méterrel arrébb már úgy tűnik, hogy a fáradt égalja a karórengeteg tetejére heveredik. Szemet nyugtató, idegeket ingerlő nyári est. A mosódé, tompuló' színek sokasága az idegpályák valamelyikén zenei hangokra vált. A színek hangja zsong; csodálatos érzékenység, mintha ezernyi húr feszülne bennem. Ez a várakozó izgalom látomást lobbant, jó lenné kottalapokká szabdalni a hegyoldalát, s te- Ielrni a sorokat hangjegyekkel, szóljon a muzsika .. . Vagy legalább elordítanám rjlagam . .. A pilóta társaságában már többször felgyűlt bennem egy érzés; visszafelé lépegetünk.Az első találkozás mohé kíváncsisága megszelídült, ez már nemcsak egyszerű ismerkedés. Már nem bujkálunk egymás elöln felfedtük az arcunkat, A repülős eleinte nem kívánta az ismeretséget; tartózkodott, dacolt, védekezett, takargatta magát. Nem tudhattam, hogy kíváncsiságom sebes szavak közé gázol. Jó lenne, ha óriás kezű ördögök állnák utunkat. Megráznának, aztán felrobbanna alattunk a föld. így lenne jó törni, zúzni az emlékeket, ahogy megéltük mindazt... — Ne menjünk az útra — fogta meg a karomat — zavar. Rátértünk a szőlőisaljai gyalogösvényre. Az este minden töredékének más hangulata van. A helyét talált sötétség már nyugtatóbb. Sejtető levegő-lepel vigyázza még a csillagok ábrázatát, de már csak kevéske hiányzik a rideg csillagmosolyhoz. — Volt néhány hét életemben — folytatta —, az is lehet, hogy mindössze csak öt nap, három, vagy egy, ami ismételhetetlen... Két élet korlátlan ura voltam. Akkor ezt nem tudtam, vagy talán másként éreztem . . Nem számoltam sem előre, sem visszafelé, szereltem; maradéktalanul szerettem. \ Május első hetének minden estéjén találkoztam a Gallai lánnyal. Összefolytak a napok, a toronyóra ütése sem jelentett semmit számunkra. Öt árgus szemekkel vigyázták, én áthágtam á parancsot, nem érdekelt. Egy-egy találkozó, minden együttlét csókba, szerelembe fúlt lélegzés volt. A mélyárok alján vártam. Lihegve, félve jött. Aztán felkapaszkodtunk a partjára. Reszketve, kapkodva szedtük a levegőt. Alattunk aludt a város. — Menjünk tovább — nógatott Nelli. Rátértünk egy Ösvényre, ami enyhén kapaszkodott felfelé. Tízperces gyaloglás után gyér tisztásra értünk. Emlékszem, a hold jobbról vetett ránk fényt. Balra szürke, átlátszó árnyékok nyúltak be a fák közé. — Melegem van — lihegte az arcomba és egy hanyag mozdulattal ledobta válláról a pongyolát. ^ hálóing vékony selyme alatt szerelemre érett mellek duzzadtak. Magamhoz öleltem, hozzám b.újt. Szeme előtt vibrált az alattunk nyújtózó sík, a katolikus templom tornya... A Kárpátok felé kanyargó út csíkja, a premontrei rend tanyája. — Megfázol súgtam a fülébe és még jobban magamhoz öleltem. Hálóinge felső részével igyekeztem betakarni. Féltettem. Éjfél felé már hűvös van a fák között. De az ölelkezés heve folyton lemeztelenítette. Nyakát, vállát, melleit szabadon pásztázta a hold. Nem tiltakozott. Örült, hogy nézem, kedve tellett a gyönyörködésemben. Karját és nyakát csak addig fogta le a nap, míg szabadon hagyta a ruha. Háta és melle fehérsége valósággal parázslott az éjszakában. Ujjaimmal a vállán motoszkáltam. Megérezte gondolataimat. — Fehér vagyok simított végig a vállain. Anyám nem' szereti a barnabőrűeket. Egyszer levetkőztem a kertben, a szomszédok kerítéséhez gyűlt az utca minden suhanca. A víz partjára pedig nem engednek. — Aludj — kérleltem. — Azt nem. — Vigyázok rád. — Ketten virrasszunk. Görcsösen a karomba markolt, mintha arról akarna meggyőződni, hogy nincs-e egyedül. — Itt vagyok. — Ez jó. Most álmodok. . Ez nem álom. 10
