A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-03-06 / 10. szám
Somorja, a Sarió és Tallós ProhászIstván Az első világháborút követő történelmi változások után a meginduló magyar politikai és kulturális élet egyik központja Csallóközben Somorja lett. Itt alakult meg a Csallóközi Múzeum; itt működött Tallós Prohászka István, a csallóközi táj és emberek még ma is élő festője. Az 1919-es proletárforradalom idején Patócs Gábor szervezte a politikai életet, öt társával együtt megalakította a Kommunista Pártot, amely az első betiltás után, 1923-tól ismét - a tervszerű és rendszeres üldözés ellenére — kezébe vette a munkásság és egyben a kulturális élet irányítását. A párt szervezte a felvilágosító politikai előadások és viták mellett a különböző műsoros rendezvényeket is. Ök hívták meg Somorjára a Sarlót, amellyel Tallós Prohászka is együttműködött. Nem célunk most a Sarló történetével foglal- , kozni, annyit azonban meg kell említenünk, hogy mint a csehszlovákiai magyar haladó értelmiség ifjúsági mozgalma, sok ellentmondása és kezdeti nacionalizmusa ellenére is az első komoly próbálkozás volt a haladó magyar ifjúság összefogására. Szalatnai Rezső szerint a Sarlósok kezdetben „naiv forradalmárok, akik szóról-szóra veszik a formák között tátongó légürességet s etikai mozgalommá növesztik itt a nyugat-európai kapitalizmus álszemérmes fiatal militarizmusát. A cserkészet magyar reformálását határozzák el; gimnazista fiúkat küldenek a falukba: mesélni; regösjárásra, kapufaragásokat rajzolni, tábortüzeket gyújtani. Kiélési rés lesz ez a falujárás és munkaserkentő emlék: az Elsodort falu". Később a Sarló vezetői már határozottabb formában próbálták megfogalmazni a mozgalom célját és ideológiáját: „a kisebbségi magyar ifjúság a földből és a faluból őserőt merítve, egészséges munkásként állhasson be a haladó kor egyetemes demokráciájába". Ezek az „Üjarcú magyarok", ahogy Győri Dezső verseskötetének címe szimbólumként hirdeti, fiatalos lendülettel, következetes akarással próbálták felrázni, új útra vezetni az első világháború tragikus eseményeinek megmaradt magyarságát, elsősorban a kisebbségi sorba jutott szlovákiai magyarságot. Már az önmagában is értékítéletként jelentkező progresszív törekvés a javítás és a tökéletesítés gondolatát hordozta, s a zavaros és tapogatódzó ideológia ellenére is eredményeket szült, amelyek értékét ma sem lehet tagadni. A már idézett Szalatnai Rezső szerint a harmincas évek Sarlója „nem több és nem kevesebb, amit várni lehet tőle: magyar szocialista szellemi arisztokrácia. Erős állású értelmiségi szocializmus". Somorjára a haladó szellemű kulturális törekvéseket azok hozták, akik vagy tagjai voltak a Sarlónak, vagy valamilyen úton érintkezésbe kerültek vele. Ez a város — mint az egyik legrégibb, hagyományokkal és múlttal rendelkező csallóközi település — szinte szívta magába az új eszméket, érzékenyen reagált minden szellemi megmozdulásra. Egy-egy Sarlós „kiszállás" alkalmából mindig zsúfolásig megtelt a régi Korona nagyterme, ahol Balogh Edgár, a Sarló „főideológusa", Terebessy János, a volt táblabíró fia; maga is jogász, hirdették „a kisebbségi sorsba jutott magyarságdarab" öncélú kisebbségi programját, amely „olyan értelmiséggé akarja magát fejleszteni, hogy a maga szaktudásával a dolgozó tömegek érdekein nyygvó kisebbségi magyar munkaegység megteremtésére képes legyen". A somorjai kommunisták korán felismerték; mennyi politikai erő rejlik az ifjúságban, s a Sarló segítségével szinte „forradalmivá" tették az akkori somorjai kulturális életet. Tudatos irányítás volt ez, hivatástudatból fakadó küldetés. A város közelsége az ifjúsági mozgalom szlovákiai központjához, Pozsonyhoz lehetővé tette, hogy a Sarló gyakoribb szerepeltetésével megmozgassák az addig passzív tömeget is. A műsorokat hirdető plakátokon abban az időben Balogh Edgár és Terebessy János neve mellett Reininger Béla tanár, valamint Lőrincz Gyula festő nevét is sokszor olvashatta a kultúrára szomjas somorjai közönség. így a Sarló — szinte azt mondhatnák — ebben az időben szerves tényezője lett a város életének, s az itt működő értelmiségiek közül többen kapcsolatot teremtettek velük. Ezek közé tartozott Tallós Prohászka István is, a jelenleg Magyaróvárott élő, méltatlanul elfeledett szocialista-humanista festő. Ez az igazán nagy művész már akkor átlép a konvencionális kereteken, s míg kortársai jól sikerült képein hiába keressük a való életet, Tallós Prohászka művészetéből a korabeli kritika is ezt a következtetést vonja le: A szlovákiai Magyar Minerva című irodalmi és művészeti folyóirat 1937-es évfolyamában Wimberger Mária méltatja a pozsonyi képzőművészeti kiállítást; s szerinte Tallós Prohászka István „az igazi őstehetség, akinek éltető gyökere a föld, melyen él, és amely benne kiapadhatatlan víziók forrásává lesz". ssv Ezek a „kiapadhatatlan víziók" a csallóközi Duna-tájban gyökereznek. A szülőváros falai közé visszavonult ember mentes minden művészi’ hiúságtól, sem a hírnév, sem a siker nem csábítják. ösztönös művészi meglátással alkot, forradalmi hévvel keresi az igazságot, s így talál rá a romantikára csábító egykori Tündérkert szépségei között az emberre. Epikus tartalmú; dekoratív rajzú és színezésű képei határozott szociális jellegről tanúskodnak. Nagyszerűen ismeri a tájgt, bebarangolja, öszszejárja az egész Csallóközt, hogy közelről lássa a valóságot. Nem szépíteni, idealizálni akarj életet fest, történéseket, eseményeket, belső emberi megnyilatkozásokat ábrázol. Barangolásai; fürkészései során szinte eggyé lesz, összeforr a természettel, s a csallóközi vidék egy-egy jellegzetes vonása eleven valósággá válik ecsetje nyomán. Ezek az élményszerző kiruccanások megláttatják vele a társadalmi feszülések nagy összefüggéseit, s így alakul egyre emberibbé társadalomlátása is. Az egykori 1919-es vöröskatona, a 13-as vörös honvédgyalogezred rajzolója meggyőződésből harcol, s közben majd kétszáznál több rajzban örökíti meg a proletáriátus e hősies megmozdulását. S amikor a forradalmak lezajlása után újra itthon van, véglegesen megérlelődik benne a szociális igazságba vetett hit. Ez a hit vezeti ecsetjét, ez teszi művészi meglátásait mássá, hitelessé, egyik akkori kritikusa; Lévay Imre szerinj „egész modernné". Prohászka Pozsonyban - ahová gyakran feljár ismeretszerzésre - kerül a Sarló közvetlen vonzáskörébe. Nem nehéz ez a találkozás, hiszen a Sarlósok ugyanazt vallják írásban és szóban; amit ő képekben fejez ki. Részt vesz a fiatalok 1931-ben rendezett szociográfiai vándorútján; s művész számára ezer arcot mutató, ezer témát nyújtó Garam völgyét, a táj embereit: az indulatok erejét formázza. Nemcsak ábrázol, bírál és leleplez. Látja a kisebbségi magyarság százfelé húzó széttagoltságát, s az egység megteremtésének lehetőségeit keresi. Nála a harmóniát nemcsak a kompozíció egysége jelenti, művészetében egy lesz a festő és az ember, a táj, az ábrázolt valóság. Képeinek alakjai: parasztok; munkások vagy értelmiségiek mindnyájan az emberi sors, a sorsok megszemélyesítői. A művészi rajz csak eszköz, akár a dolgok alapos, részletes tanulmányozása, nála minden képen a társadalmi mondanivaló erőteljes kifejezése dominál. Szalatnai Rezső, az egykori harcostárs és jóbarát az Irodalmi Szemle tavalyi 7. számában nagyszerű, szemléletes cikkben méltatja Tallós Prohászka István művészetét, s méltán kifogásolja, hogy ezt a melegszívű embert és művészt nem értékelték eléggé, sőt szinte teljesen elfelejtették. Pedig Tallós Prohászka István az egyetemes magyar művészeten belül külön értéket jelent nekünk, csallóközi magyaroknak és Somorjának, hiszen alkotásainak figuráit közülünk választotta. Minden képe egy-egy darab Csallóköz tájban, emberekben, hangulatban. A sok-sok festmény, rajz, illusztráció közül elég kiemelnünk a Földosztás-t, vagy a vásár Csallóközben című kompozícióját, a hajdani híres csallóközi vásárok hiteles ábrázolását. De ugyanezt megtaláljuk a Jéghordás, a Farsang, a Krumpliszedők, a Kocsik, s a Szegény táj című képein is, amelyek — mentesen minden sematizmustól — a megragadott pillanat realsztikus kifejezői. A 70 éves művész ma az országhatárokon túlról figyeli ifjúsága, művészi tevékenysége elhagyott földjét, s talán nem is tudja, hogy a mai nemzedék éppen most készül alkotásai gyűjteményes kiállítására Somorján, Dunaszerdahelyen és Komáromban. Nagyon szép lenne, ha ez a kiállítás Pozsonyban is megvalósulhatna, hiszen a Sarló legendás éveiben ez a város volt annak a magyar ifjúságnak a székhelye, amely ifjúság — Prohászkával együtt — példamutató yolt. az eljövendő magyar élet emberségesebb irányban való kialakításának szenvedélyes, megnemalkuvó szeretetében és akarásában." Somorja, az öreg város készülődik tehát, hogy újra felfedezze fiát. Oszlik a köd. amely a második világháború vérzivatarában a festő képeit is erősen beárnyékolta, s újra felfénylik az emberi és művészi igazság diadala. Tallós Prohászka István: Vásár Csallóközben, 1937, ola\ 14
