A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-02-27 / 9. szám
rip o rt oißoip/oi Csemadok nagykaposi járási konferenciáján hár^ »an képviselték az aba*ial helyi szervezetet. Abara nem nagy falu — még a kílencszázat sem haladja meg lakosainak száma, kevés a fiatal, sőt olyan kevés, hogy egy helyi CSISZ- szervezetre sem telik belőlük, mert a CSISZ nevében ugyan, de a Csemadokban dolgozik minden fiatal. Mindenki tagja mindkét szervezetnek. Ez a jelenség jó, sok akadály áthidalására képes. „A magyar nemzetiségű dolgozók tíz százalékát szervezzük be a Csemadokba“ — ez a hosszú évek óta sokat hangoztatott jelszó. Abara lakosainak száma közel kllencszáz. A szervezet taglétszáma hetven, tehát itt sincs meg a tiz százalék ... Utólagosan Jegyzem meg, a faluban nincs „nem-Hornyék Erzsébet a fainban szeretne maradni Kezes Ilonka is visszatér a faluba, ba elvégzi az Iskolát Tzsnppon József: — magnnknsk építjük a kultúrhizat... zetlségl megoszlás“, mert mindenki magyar nemzetiségű. A szervezet nem tartozik a járás legjobbjai közé. Miért? Mi kell ahhoz, hogy élcsoporttá fejlődhessék? Szerintem elsősorban legalább az a „tíz százalék". De gyerünk tovább, keressük tovább a feleletet, mert ez még nem mindent Tzsuppon József kőművesként dolgozik az abaral szövetkezetben. — Már hónapok óta az új kultúrház építésén dolgozom. Élvezettel végzem ezt a munkát, hiszen magunknak csináljuk, saját magunknak építjük a feltételeket ahhoz, hogy dolgozhassunk. Már évek óta tevékenykedem a Csemadokban, látom, hogy a kultúrház hiánya mennyi sikertől, mennyi A házasságkötő terem fényárban úszott. A csillárok a szeretet fénysugarait szórták az aranylakodalmukat ünneplő házaspárra, Hamacsek Antalra és feleségére. A pozsonypüspökt eredménytől tart vissza bennünket. Tánccsoportunk a közelmúltban mutatkozott be Gombaszögön. Nagy Jövőt jósolnak a csoportnak. De nem lehetne-e ma már olyan csoportunk, amelynek „Jelene“ és a jövője már megvan? Nem, mert nem volt kultúrházunk. És megszületett bennem egy gondolat, hogy milyen riportot lehetne majd Írni egy vagy két év múlva az abaral szervezetről. Hűsvétra ugyanis már az új kultúrházban mutatják be az Ingyen- ■ élók című színművet. ■ Hornyák Erzsébet és Rezes Ilona szintén fiatalok.' Ebben a tanévben érettségiznek a nagykaposi gimnáziumban. Barátnők, a helyi szervezet aktivistái, pillanatnyilag az abaralak képviselői a járási konferencián. Dolgoznak és dolgozni Helyi Nemzett Bizottság házasságkötő termében olyan ezüsthajó embereket ünnepeltek, akik ötven évvel ezelőtt tett ígéretüket becsülettel megtartották. Kitartottak egymás melakarnak. Sőt, még azt Is megemlítették, hogy a kultúrház átadására tervezett színdarabbal a Jókai napokra szeretnének benevezni. A tánccsoport következő — gombaszögi — fellépése szerintük elmaradhatatlan. A lányok mindketten a faluban akarnak maradni. Hornyák Erzsiké a kultúrházban akar dolgozni és tévúton akarja elvégezni a Népművelési Szakközépiskolát. — Azért jelentkeztem ebbe az iskolába, hogy népművelési vonalon dolgozhassam és erre pedig a legnagyobb lehetőséget Itt a faluban, az új kultúrházban látom. Tehát egy újabb Indltóok, újabb kérdőjel, hogy milyen riportot lehet majd egy vagy két évvel később Imi Abara kulturális életéről. Rezes Ilonka — ha betartja terveit — két év múlva ismét visszatér a faluba. Közben szeretné elvégezni a könyvelői szaklslett, rosszban és lóban egyaránt. 1916-ot írtak, az első világháború javában dühöngött. A fiatal katona rövid szabadságra jött haza és 1916. február 10-én örök hűséget esküdött szíve választottjának. Nem lehettek együtt sokáig. A katonát visszaparancsolták a háborúba, ahol eső helyett embervér hullott a termőföldre ... A sors hazasegítette öt szeretett párjához. Gyermekeik és unokáik ma könnytől csillogó szemmel néznek az aranylakodalmat ülő öreg szülőkre. Az ünnepeltek örömmel tekintenek hat gyermekükre és a húsz unokára. Ogy érzik, nem éltek hiába. Elmúlt az ünnepnap, felváltották a gondokkal telt, dolgos- hétköznapok. Az élet tovább folytatódik, gondjaival, örömeivel. Az arany lakodalmát ünneplő házaspár most talán valamelyik gyermekénél van látogatóban. A kts unoka bekapcsolja a televíziót és a képernyő kékes fénye ezüsttel vonja be ősz fejüket. T. Gy. kólát, majd a helyi szövetkezetben szeretne dolgozni. Abara nem nagy falu. Kllencszáz lakosa van, új kultúrháza lesz. Tánccsoportja, színjátszó együttese már van a Csemadoknak, Illetve a CSISZ-nek. Bár ez csak száraz statisztika, de fontos, hogy már Így Is eredményeket Ígér. De hol van az önképzőkör, az énekkar, hol vannak az előadások, az irodalmi, szerzői estek? — kérdeztem a szervezet képviselőitől. Válaszuk semmitmondó volt. Közben asztalunkhoz ült Dvorcsák elvtárs, aki a közelmúltban került a kassal járási bizottságról a kírályhelmecl Járási bizottságra. Az ő Irányítása alá kerül majd az abaral és néhány klrályhelmecljárásbeli helyi szervezet. Dvorcsák elvtárs viszont már említést tesz az önképzőkörről, az énekkar megalakításáról, az előadások, az irodalmi és szerzői estek megszervezéséről. Ezek szerint már csak időre van szükség, hiszen a szervezetet a szövetkezet támogatja, anyagilag minden segítséget megad. A szervezet tagjainak többsége a szövetkezetben dolgozik és a még iskolába járó fiatalok is ott akarnak maradni. Tehát az akarat és a lehetőség megvan. ígéretük szerint rövidesen a tagság létszámát Is százötvenre emelik, és ez már magasan meghaladja az említett 10 százalékot. A kultúrházat húsvétra átadják, anyagi gondjaik nincsenek, a járási bizottság aktív segítségére számítani lehet — és mi kell még? Tehát minden lehetősége megvan az abaraiaknak, ahhoz hogy élcsoporttá alakuljanak. Eltelik majd az egy vagy két év és minden bizonnyal olyan riportot lehet írni az abaralkről, amely tiszta lelkiismerettel emlékeztet vissza ezekre a sorokra. Miért is ne? Hiszen lehetőségeik vannak, akaratuk erős. K. F. Tóth Gyula felvételei Aranylakodalom 4
