A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1966-02-13 / 7. szám

Ez a történet nem nélkülöz minden humort, mégis szomorú. De még szomorúbb az a lát­vány, mikor az ipolysági vendéglőkben kisko­rú, még gyereksorban lévő lánykák fogyaszt­ják a szeszes italt. Egy vizsgálat alkalmával megállapították, hogy egy szezonban négy vagon cukrot hasz­nált el a község lakossága. Ezt a mennyiséget lehetetlenség volt sütés­hez, főzéshez, teába, kávéba elfogyasztani. Mi történt hát vele? A savanyú vinkőt édesítették és szeszt égettek belőle. Köztudomású, hogy az ilyen szesz méreg a szervezetnek. Itt akarat­lanul is felvetődik a kérdés, miért nem en­gedélyezik hatóságilag a pálinkafőzést? Az államnak is hasznot hajtana és az emberek is Jő minőségű pálinkához Jutnának. ■ Miután a fentieket elmondottam, kötelessé­gemnek tartom hangsúlyozni, hogy nem azért került éppen Palást neve papírra, mintha ez a község különösebben kirívó helyet foglalna el iszákosságával az országban. Ezt a problé­mát már a galántal Járással kapcsolatban is felvetettük tavaly és mehetnénk tovább, gyak­ran beleütköznénk az alkoholizmus kérdésé­be. Palástot éppen pozitív értelemben kell kiemelnem, mert rá nem a hibák tűrése és takargatása, nem" a hamis érdekek védelme a Jellemző, (ugyan kérem, nem kell Így felfújni, nemcsak nálunk van ez Így, Írjanak inkább az eredményeinkről, az többet használ, stb.) hanem, hogy a helyi vezetők, élükön Cűt Jánossal, nem nézik tétlenül, hogy ez a külön­ben szorgalmas és tehetséges, jőravaló nép a túlzott alkoholfogyasztás veszedelmes szo­kásának rabja legyen. A korhadt fán már nem lehet segíteni, de a határozott intézkedés a legtöbb esetben még nagyon szép eredmé­nyekkel Járhat. Azért hangzott el a szó nyil­vánosan a Csemadok évzáró közgyűlésén, azért tették mindenki ügyévé az alkoholellenes küz­­damet. Ez az, amiben Palást sok más községnek követendő példát nyújtott. Mai »imánkban bemutatják a czeh­­exlovik posta Január 18-án kibocsátott 8 sportbélyegét, melyek a műkorcsolya Eurűpa-bajnokság és a rflplabda-világbaj­­nokaág alkalmibél készültek. A bélyegek­hez a posta 3 elsfinapl borítékot adott ki 14 napi érvényességgel. A tébbi Ajdonságok kézül megemlltjflk a magyar posta Utal jannir végén kl­­bocsitott, kilenc értékbél illé lepkesoro­zatot, amely vigott széllel Is megjelent. lelgium a tnberknlézis elleni harc pro­pagáláséra adott ki Otértékű sort. Az utébbl Időben a belga bélyegek nagy ke­resletnek örvendenek, a nemzetközi pia­con Jelentésen felment az irnk. A Szovjetnnlé M. J. Kallnyin születésének 90. évfordulé|ára adott ki 4 kopejkes bé­lyegeket. A Vietnami Demokratikus Köztársaság­ban a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítást Front tiszteletére jelent meg bélyeg-pár. VégOl felhívjuk olvasélnk figyelmét 4 norvég sportbélyegre, amelyet a norvég posta a február 17-tél február Z7-ig Őzlá­bán megtartandé sl-vllágbajnokság alkal­mával ad ki. Tekintettel arra, hogy Nor­végia nagyon csekély számban bocsát ki bélyeget, nem kétséges, hogy ezek a bé­lyegek nagy keresletnek Örvendenek majd. ■ Óriási torta. Rio de Janeiro megalapításá­nak négyszázadik évfordulójáról a helybeli cukrászok egy fantasztikus méretű torta sü­tésével emlékeztek meg. A torta négy és fél méter magas volt és több mint egy tonnát nyomott. Tízezer adagra darabolták fel. ■ A világ legnagyobb szivarát Bünde nyugat­németországi városka dohány-múzeumában őr­zik. A szivar 170 centiméter hosszú. ■ Repülő tengeralattjáró. Az amertkat tenge­részet egy olyan gép megszerkesztésén dolgo­zik, amely egyrészt sugárhajtású repülőgép, másrészt tengeralattjáró. Ha a gép tervét sike­rül megvalósítani, új fegyvert fog jelenteni a tengeralattjárók ellen. A kétéltű gép hu­szonöt méter mélyre merülhet. ■ Tülkölés helyett dallam. Rómában olyan autótülköket kezdtek szerelni a gépkocsikba, amelyek a tülkölés helyett egy-egy népszerű dallam néhány taktusát játsszák el. ■ Szerelt szálló. Egy angliai cég megrendelést kapott, hogy 150 férőhelyes szállót építsen Gibraltárban. Mtvel nem akarta alkalmazni a bennszülött ” lakosokat, a szállót Angliában építette meg, részenként szállította Gibraltár­ba, ahol aztán csak összeszerelték. ■ Ifjú géniusz. Marc Krusemetjer, tizenkét esztendős matematikai lángész Hllversumban kitűnő eredménnyel letette az érettségi vizs­gát. A fiú, akt a plazmafizikai Intézet dolgo­zójának gyermeke, elhatározta, hogy ttzen­­hatéves korára megszerzi a doktori diplomát Is. ■ Ojfajta női harisnyát gyártanak az Egye­sült Államokban a VECTRA elnevezésű mürost­­ból. A polipropilén mürost négyszer olyan tar­tós, mint a nylon. A belőle gyártott harisnya gyorsan szárad, nyáron hűvös, télen pedig me­legít. A heath cég a harisnyát két színben gyártja. ■ A törvény törvény. A frandaországl Havre kikötő munkásai a homokon egy vagy 15 ki­logramm súlyú fókát találtak a napon heve­­részve. Az állatot megfogták, egy Ideiglenes medencében helyezték el és felkínálták az állatkertnek. Az állatkert azonban nem fo­gadta el, mivel a törvény tiltja, hogy bárki Is tulajdonába vegyen olyan tengert állatot, amely élve a sekély vízben rekedt. A fókát vissza kell bocsátani a tengerbe. ■ Oszó jéggyár. A Duna deltájában lesz elég jég, mivel egy új román hajó fogja gyártani. A haló huszonnégy óra alatt tizenkét tonna jeget fog előállítani halak, élelmiszerek és Italok hűtésére. ■ Tenger alatti garázsok. A nizzai szakembe­rek kidolgozták a tenger alattt garázs tervét. Építéséhez a legközelebbi évek folyamán szán­dékoznak hozzáfogni. ■ Tégla füstből. Lengyelországban megkísérel­ték felfogni azokat a szilárd részecskéket, amelyek a füsttel a gyárak kéményéből távoz­nak és a felfogott részecskéket homokkal és alumíntumporral keverték. Ebből az anyagból rendkívül könnyű téglát kezdtek gyártani, amely kiváló hang- és hőszigetelő tulajdon­ságokkal rendelkezik. Bélyegsarok ARAJSTROVSTVA íURÓRYV KF.ASOKORÍUCOVANÍ : BRATISLAVA B aAAJSTROVSTVA SURÓRT V KtlASOrCnCJCOVANf..’ rr,ATISLA\A " TM I966 MAJSTROVSTyJ^tVRtjRT V KRASÜK^ß^tOVAH^BRATISLAVA I966 rrrarr

Next

/
Thumbnails
Contents