A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-01-30 / 5. szám
A dicséret könyve Neonfénnyel kivilágított helyiség kelti fel a figyelmet a város szivében. Az emberek egymásnak adják az utcáról nyíló ajtó kilincsét. Én Is belépek. Hosszú pult szeli ketté a helyiséget. Bájos nőj mosoly, készséges férfthang fogadja a vendégeket. — Tessék parancsolni, mivel szolgálhatunk? — kérdezik szolgálatkészen az alkalmazottak. • — Árvába szeretnék utazni. Tetszik tudni, oly régen láttam már a kis unokámat. Ha a nagyságos asszony Ismerné, milyen aranyos kisgyerek. Majd a szive hasad meg az embernek utána. De én mér öreg vagyok, nem Ismerem ki magamart ebben a tájékoztatóban — forgat egy könyvet a kezében a néniké. Tanácsot kérnék az utazáshoz. Mielőtt a hivatalnöknő válaszolna, megszólal a telefon, jól hallani á drót túlsó végéről jövő izgatott hangot. — Halló, Itt... az árvízkárosultak segítőbrigádjának mérnöke. Sürgősen a családomhoz kell utaznom. Nem szeretném, ha napokat kellene utazással töltenem. Kérném, hogy biztosítsanak számomra oda-vlssza repülőjegyet. — Nehéz lesz — hangzik a válasz. Már hetekkel előre lefoglalják a repülőjegyeket. De magukért megteszünk mindent. Igyekszünk jegyet szerezni. Ha ideje engedi, nézzen be holnap tizenegy órakor személyesen. — Igenis, okvetlen. Köszönöm előre Is. Míg a telefonbeszélgetés folyik, az aszital előtt újabb ügyfelek sorakoznak. Egyik Magyarországra vált utazási Igazolványt, a másik Németországba, szeretne utazni. Egy fiatalember a félévi szünet Idejére szállodát rendel a Tátrába, mások a Műkorcsolyázó Európa Bajnokságra belépőjegyet. Majd Ismét cseng a telefon. Az Igazgatót kérik. — Két svéd vendég utazik a járásukba, biztosítson szállást, kosztot, s egy hétre vadászati engedélyt a számukra — szól az utasítás Bratislaváből. Minderről bizonyára kitalálták már az olvasók, hogy a Cedok utazási irodájába látogattunk el. Én nem akartam sehova utazni, csak a kíváncsiság hozott Ide, megtudni, hogy ml történik ebben a forgalmas helyiségben. Meghúzódtam az egyik sarokban, onnan figyeltem az eseményeket. A mellettem lévő kis asztalon porlepte füzet hevert. Kezembe vettem, s egy levél hullt belőle a padlóra. Gyorsan felvettem, miközben körülnéztem hogy nem flgyel-e valaki, majd olvasni kezdem a levelet: „Mint egészségügyi dolgozó önkéntes szolgálatot teljesítettem az árvlzsújtottá Komárom vidékén. 1965. szeptember 30-án beteg feleségemhez kellett hazautaznom Plzeftbe. A leghamarabb repülőgéppel jutottam célhoz. Sajnos, Komáromban lekéstem a Bratlslavába Induld autóbuszt. Veszélyben volt az utam ős beteg feleségem. Ebben a kétségbeejtő helyzetben segítségért fordultam a komáromi Cédákhoz. Az iroda vezetője, Adám György azonnal telefonált Érsekújvárra, hogy a Balt-Orlent expresszen biztosítsanak helyet Bratislayáig. Intézkedett, hogy Bratislavában személyautó várjon, amely kivisz a repülőtérre. A repülőgép indulása előtt telefonált Komáromból Bratislavába, hogy megérkeztem-e a repülőtérre. Elég sokat utaztam már a nagyvilágban, néhány hónapot töltöttem Amerikában is, de az a tapasztalatom, nemcsak nekem, de több kollégámnak Is, hogy olyan példás ügyintézéssel és figyelmességgel kevés helyen találkozik az ember, mint a komáromi utazási Irodában. Dr. Otakar Brych, Plzefi, Cechové ul. 26.“ Belelapozok a füzetbe. Egyik oldal orosz, másik magyar, cseh és más nyelvű Írásokkal' van telijegyezve. Mindegyik elismerését fejezi ki a komáromi utazási Iroda kollektívájának és vezetőjének, Adám Györgynek. S sorok között böngészve hol Jóleső őrzés, hol kétely fogott el. Vajon igaz lenne mindez manapság, amikor a jó munkáért való dicséret oly ritkaság? Valahogy természetesnek vesszük, hogy az ember jól dolgozik. Azért fizetik, felesleges hát a dicséret, mondják egyesek. Vagy olyan rosszul dolgozunk, hogy munkánk nem la érdemel említésit? De Itt a tények beszélnek, papír őrzi e véleményeket. Lehet, hogy ez a legkönnyebb, fogni a panaszkönyvet s azt Írhat bele az ember, ami tetszik. Senki* sem látja, nem hallja, talán el sem olvassa. S mégis, ha valamit rosszul Írtak bele, bottal ütheti az Irő nyomát, eltávozott, többet talán nem is Jön a vidékre. De ezek a kételyek itt nem érvényesek, mert a komáromi utazási Iroda panaszkönyvébe a bejegyzett vélemények alá a pontos elmüket is Odaírták az emberek. — Mit Is csinál ez a kis kollektíva? — fordulok kérdésemmel Adám György vezetőhöz. Vonakodik a válasszal, nem szeret dicsekedni. Annál szorgalmasabban ad útbaigazítást az embereknek. Beszéljenek hát helyette a számok és a tettek. Korunkat nemcsak a technika fejlődése, a zaj és Idegbetegségek Jellemzik, hanem az emberek állandó mozgása Is. Mozog a világ, utaznak az emberek rokonokhoz, barátokhoz, Ismeretlen tájakra, határon túlra. Az utazással kapcsolatban tanácsra, segítségre van szükségük. Ezt a célt szolgálták a Cedok utazási Irodái. Otleveleket, szállást biztosítanak a külföldre utazóknak, társas kirándulásokat, üdülést, fürdöl kezelést, menetjegyet egyéneknek, Iskoláknak vagy üzemeknek, belépőjegyet kultúrrendezvényekre, sporteseményekre stb. Az életnek alig van olyan eseménye, mellyel kapcsolatban tanácsot vagy választ nem kérnének az utazási Irodáktól az emberek. Tlztizenötezer utas ügyét Intézik évente. Mindezt tizenegy alkalmazott. Adám György, az Iroda felelős vezetője, Jurkovlcs Mihály, főkönyvelő, vezetőhelyettes, Sztanková Mária, háromgyermekes családanya, segédkönyvelő, Bednárlk Katalin, utazási referens, a belföldi menetjegyek beszerzője, Bocskalné, a belföldi társasutazások ás kirándulások szervezője, Lengyel Magdu9ka, a külföldi vasúti Jegyek ügyvivője, Kiss Tibor, útlevőlreferens, Magyar Anna segédkönyvelőnő, Vig Zsófia, külföldi társasutazások ügyvivője, Fábryné, kétgyermekes anya, pénztárvezető, Bakos Károly, nyugdíjas, levélkézbesltő és gondnok. Tizenkét évvel ezelőtt kezdték, akkor az évi forgalom mindössze négyszázezer korona volt. 1964- ben már tizenegymillió. A legnehezebb az 1965- ös év volt, nemcsak egyéni életükben, hanem a hivatal számára Is. Áprilisig száj- és körömfájás miatt zárva volt a határ, májusban és Júniusban árvízkatasztrófa,, az őszi hőnapokban pedig Influenza miatt. Mégis a tíz millióhoz közeli volt a forgalom a 85-ös évben, önfeláldozó munkát Igényelt ez az utazási Iroda dolgozóitól. Az árvíz miatt egyesek gyermekeikkel voltak távol, mások a toll helyett lapátot, ásót vettek kezükbe, éjszaka a gáton Őrködtek, nappal az utazást és elszállásolást szervezték. Amikor mások kirándultak, ók életet mentettek. De Így is mindent megtettek az utasok érdekében. Júliustól szeptemberig 9289 külföldre utazó ügyét intézték. Gondoskodtak 22 gazdag svéd vadász elszállásolásáról, koszttárói, vadászati engedélyéről, japán súlyemelők küldöttségét kalauzolták Komáromban. Beteg öregeknek gyógykezelésre biztosítottak helyet. A bécsi Jégrevüre 73 autóbusz utasának, a magyar-osztrák labdarúgó mérkőzésre pedig 30 autóbusz utasának biztosítottak jegyeket stb. Így sorolhatnánk a számokat, melyek az emberek tetteiről tanúskodnak. Hogy így megnőtt a turistaforgalom a komáromi járásban, abban nem kis része van az utazási iroda kollektívája lelkiismeretes munkájának is. Az emberek nem elégedetlenül, hanem gondtól megkönnyebbülve kelnek útra. Én Is Jó érzéssel távozom, nem csalódtam. A panaszkönyvet meg azzal a megjegyzéssel zárom be, hogy ki kellene cserélni a feliratát, legyen ezentúl: „Dicséret könyve“. Major Ágoston rrrar
