A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-07-04 / 27. szám
És fejők vétetett... Ezernyolcszáznyolcvannégy szeptember 28- án, a kora hajnali érákban különös menet vonult a pozsonyi Schauhaide felá. Az utca közepén kordé döcögött, rajta két vasravert ember, mindkettő fiatal, életerős, együtt sem haladták meg sokkal a negyven évet. Rajtuk kívül két fegyveres hajdú és a kocsis ölt a nyikorgó faalkotmányon. A kordé két oldalán — és mögötte ugyancsak fegyveresek lépkedtek, ünnepélyes, merev arcú legények, illő ábrázattal a tragikus emberi színjátékhoz. A házak között még ott borong a szürkület, hűvös is volt, az utcán mégis százakra menő tömeg szorongott. Nők, férfiak, gyerekek kísérték az elítélteket utolsó útjukra. Némely ember italt, elemózsiát adott a foglyoknak, a nők meg virágcsokrokat dobáltak fel a kordéba, amelyeket az elítéltek mosolyogva fogadtak és nagy Igyekezettel szórtak szét az emberek között. Kacagás, viháncolás kísérte a boldogtalanokat és 6k is úgy vették a dolgot, mintha nem Is a vesztőhelyre, hanem valami vidám mulatságba mennének. Nem mindennapi eset miatt kísérték a két elítéltet a vesztőhelyre. Szörnyű gaztettet követtek el: bestiális módon megfojtották Orosz Elek ung-megyei követet, a Pozsonyban ülésező országgyűlés résztvevőjét rózsautcai lakásán. Hogyan történt a dolog? Orosz Elek ungmegyei követ mellé szolgálattevő hajdút rendelt a megye Kovács Pál személyében. A hajdú urával járt-kelt, szállása is ott volt mellette. így hát tapasztalhatta, hogy jól megtömött erszényt rejteget az útazóláda. Kovács Pálban felülkerekedett a kapzsi vágy, pénzhez akart jutni, sok pénzhez s eltervezte, ha törik, ha szakad — megszerzi ura pénzét és ékszereit. Saját magát kevésnek érezte a gyilkosság végrehajtásához, így hát segítőtárs után nézett, akit meg Is talált Toronyi István szolgálat nélküli urasági huszár személyében. Együtt iddogáltak, pusmogtak a pozsonyi kiskocsmákban s töviről-hegyire meghányták vetették szörnyű tervüket. Első ízben azonban nem sikerült a tervük, mert Toronyi István annyira berúgott, hogy alig állott a lábán. Oj időpontban állapodtak meg és 1864 május havának 21-ről 22-re virradó éjjelére tűzték ki a követ meggyilkolását. Hogy biztosak legyenek a dolgukban, Kovács Pál előzőleg leszedte urának pisztolyáról a gyutacsokat s így fegyvertelenné tette a követet. A tervszerinti éjszakán behatoltak Orosz Elek szobájában, aki fel sem ébredt mély álmából. A két markos ember álmában rohanta meg áldozatát s rövid tusakodás után megfojtotta. A gyilkosok ezután összeszedték a pénzt és az ékszereket és megosztoztak rajtuk. A holttestet viszont nem merték a lakásban hagyni, nehogy rájuk terelődjön/ a gyanú. Fogták hát és belegyömöszölték egy utazótáskába és a vízilaktanya közelében a Dunába lökték. Ugyanezt tették a dulakodás közben megvérzett ágyneművel is. A gyilkosság után Toronyi István volt urasági huszár megszökött Pozsonyból, Kovács Pál azonban a helyén maradt s hogy elhárítsa magáról a gyanút, ura díszkard-Jflt és kucsmáját saokás szerint mindennap elvitte az ülésekre, s így azt a látszatot keltette mintha maga sem tudna gazdája hollétéről. A Dunába dobott véres ágyneműt azonban valaki megtalálta. A hatóságok gyanúsnak találták a dolgot, széleskörű nyomozást indítottak és felderítették a gyilkosságot. Kovács Pált letartóztatták s hamarosan megtalálták vidéken bujkáló társát is. Miután a nyomozás fényt derített a bestiális gyilkosság minden részletére — bűnösöket a királyi táblának adták át, amely aztán lefolytatta a pert. A tábla Kovács Pált és Toronyi Istvánt a korabeli törvénykönyv 1<723. évi 7. törvénycikkelye alapján a 200—* 200 forintnyi vérdíj, az elrabolt értékek, valamint a per és kivégzési költségek megtérítésére és végső fokon, tekintettel a bestiális módon elkövetett gyilkosságra, elrettentő példának — pallós általi halálra ítélte. Az elítéltek a pozsonyi városháza siralomházában töltötték utolsó óráikat, innen kísérték őket a vesztőhelyre a város polgárainak sorfala között. Régi krónikák mesélik, hogy a kivégzés színhelyét százakra menő kocsisor vette körűi s a hatalmas tömeg egészen ellepte a kivégzés színhelyéül szolgáló térséget. Reggel fél hétkor megszólalt a lélekharang s elsőnek a főbűnős. Kovács Pál hajtotta nyakát a hóhér pallosa alá. Utána a másodrendű vádlott, Toronyi István feje gurult le a tőkéről a fűrészporba. Ez volt a régi Magyarországon az utolsó pallos által végrehajtott ítélet 1884. szeptember 28-án. DÉNES GYÖRGY GYULA Veszprémi jegyzetek Két napig az ősi város vendége voltam. Most hogy néhány hét távlatából visszagondolok az ott töltött időréj barátságos arcok és kedves emlékek néznek rám az emlékezet mélyéről. Leírom őket, hogy megmentsem a feledéstől. Barátokat, kedves emlékeket, szívdobogtató, történelmet lehelő tájakat és tanulságos élményeket nem szabad elfelejteni. * * * Veszprém környéke Maqyarország legszebb tájai közé tartozik. Vadregényes domboldalai, völgyei és lankái, kanyargó vtat elbájolták a más tájakhoz szokott idegent. S mindezt még különös varázzsal vonja be a tudat, hogy a dombok mögött, a kerek tetelO vulkánikus maradványok lábánál, néhány kilométerre a várostól terül el a Balaton, Közép Európa legnagyobb tava a „Magyar tenger“. A táj változatos jellege a városra Is rányomja bélyegéi. Nagymúltú, régi város, nincsenek eqyenes, széles utcái, csak történelmi épületet. S ebben az esetben ez a „csak“ mindennél többet jelent. A vendég számára valami ünnepélyes és felemelő érzést, melyet olyankor érez az ember, amikor a történelemmel é; évszázados kultúrát hordozó emlékekkel néz szembe A Bakony Szállóban laktunk. A hotel falán reggel egy bronzdomborrhüvet fedeztünk lel A felirat arról tudósított, hogy 1848 március 6 áról 7-ére virradó élszakén Petőit Sándor aludt a szállóban, s Innen, valószínűleg a forradalomról szállongó hírektől fellelkesülve, egyenesen Pest- Budára sietett. Turczel Latossal — útitársammal — komoly vitát folutattunk arról, hoqy melyikünk aludt Petőfi ágyában 6 vaqy én? Ez persze tréfa volt csupán, de közben éreztük, hogy a vastag falakban, melyek Petőfit ts látták, erő lakik. Azzal a — véleményem szerint erős —szellemi élettel, mely fellemzö a városra, emberekkel megismerkedvén, lépten-nyomon találkoztam. Veszprémben Vegyipari Főiskola, Nehézvegyipari Kutató Intézet és Állami Színház van, s e tények erősen rányomták bélyegüket a kulturális életre. Az értelmiség egyrészt a modern tudományt, másrészt a szép magyar szót és művészi hagyományokat képviselt. A Kisfaludy Kultúrház Müvészklubfa látott vendégül egy szerzői est keretein belül, utána főiskolások és színészek klubest szerű találkozóján vettünk részt. Az estet bevezető rövid előadás a színek pszichológiai hatásáról szólt — művészet ben, a színpadon, munkahelyen. Egy tapasztalat, mely őszintén megragadott: nem csinált klubosdiról, vagy sznobok nagyképű összejöveteléről volt itt szó, a problémák, a világ dolgai tránt való kíváncsiság és érdeklődés ott él az emberekben. Spontán szellemi találkozók ezek, melyek éppen ezért progrésszlvek és termékenyek, fNálunk — sajnos! — hányszor tapasztaljak az ellenkezőjét?I A szellemi élet harmadik komponensét is megérettem itt, s ez a tudomány és művészet Iránti igény mellett a néprajzi, népművészeti hagyományok utáni érdeklődés, egyszóval a népi kultúra alkotó jellegű felfedezésének és megőrzésének Igénye. S ez már egy újabb nyom, amelyen tovább indulhatunk. Dúslombú, magas fák alatt öreg ház, előtte két autó. A tornácról szélesvállú, erötelfes idős ember jön le botra támaszkodva elénk. Várt ránk, de elkéstünk, közben megfőttek a kocsik, mennie kell. Azért egy fél órája még van számunkra, házában szívesen látják a vendégeket és nem engedik el anélkül, hogy legalább egy lélegzetvételnyi időre le ne üljön és ámuló szemével átfussa a vendéglátó gyűjteményeit. Lipták Gábor író, a balatoni táj szerelmese a ház gazdája. Tizenhat könyvet írt a Balatonról, örök témája, világa és életének értelme a balatonkörnyékt táj, e vidék embere, múltja, jelene és jövője. Három nagy szobája falán alig találni tenyérnyi üres helyet. Amit évszázadok alatt alkotott és használt e táf embere, itt megtalálni; háziszőttesek, szükségleti tárgyak, pipagyűjtemény, fából faragott, fa sótartó, többszáz éves polcok, valamikor halásztanyák és parasztházak faldíszei, cseréptányérok és csodásán festett korsók, háziszöttes szőnyegek. Es könyvek, mindenütt könyvek. Nagyon sok könyv, ahol egy kis hely mutatkozik, tucatjával fut oda belőlük. Meg kéziratok. Es képzőművészeti remekművek, szobrok és képek. Mindannyi a balatoni táf és ember egy-egy vonását örökíti meg. Leülünk, a házigazda zöld korsóból csopaki bort önt kecses, ugyancsak zöldmázas korsócskába. Azon gondolkodom, hogy mit ismert fel ez a férfi az életből, hogy ide főtt lakni a tő mellé és lelke egész energiájával gyűjteménye és munkája felé fordult? Talán azt érezte meg, hogy ezekhez az egyszerű emberek készítette és használta tárgyakhoz nemcsak használati értékük fonódik, de ennél sokkal több, egykori készítőik embersége, egy elmúlt világ emberségének és erkölcsének tisztasága, melyet meg kell menteni? Talán azt is megérezte, hogy megmentésük által nemcsak értékeket teremi 10
