A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-07-18 / 29. szám
A Stockmann áruház Középület Tapiolaban Fgri Viktor skandináviai útinaplója II. íik liüüaki híny nrsaá_" ” mennyi dülöngélt, enyhén szólva kapatos volt. Egy egy szót odavetettek nekünk is, de hiába a finn rokonság, egyetlen szavukat sem értettem. Üveg nem volt a kezükben, kocsmából nem léphettek ki, úgy látszott, valahol a közelben egy eldugott parkocska padján csöndben benyakalhatták heti fejadagjukat, és most kissé bárgyú megelégedettséggel, tetemes nyomással a fejükben botorkáltak hazafelé. Nem volt ez különösebb újság számomra, ezt láttam tíz esztendővel ezelőtt Is, a legfényesebb negyedben, a Mannerheim marsall kőrúton, és jól öltözött nők sem hiányoztak a pityókásak sorában. Messze a fővárostól, fenn északon, ahol kevés a bolt, titkon folyik a pálinkafőzés. Akit rajtacsípnek, annak nem irgalmaznak. Enyhe büntetésnek számít, ha csak fél évre teszik lakat alá. Nyár van, a városi parkok padjain éjfélig sok a szerelmes fiatal. Másnap Idegenvezetőnktől megtudom, hogy a fiatalok közt sokkal ritkább a válás, mint az idősebb korosztályúak, az öregek közt. — Mi az oka? — kérdem. — A fiatalok nem laknak az öregekkel. Első gondjuk, hogy lakást szerezzenek. Ha már megvan a nehezen kapható lakás, amiAz ivutjäroemi templom harangtornya re pénzük és keresetük javát áldozzák, akkor nem veszélyeztetik különéléssel járó házasságbontással — feleli gúnyos mosolylyal. A szociális kötöttség, a lakásgond így válik bizonyos értelemben pozitív erkölcsi tényezővé. Bár sok a részeg, kevés a baleset, gázolás. Az autósok, taxisok udvariassága különösen meglepett. A forgalmas utakon, kanyarokban lassan hajtanak és rögtön megállnak, ha látják, hogy előttük akarsz átmenni az úttesten. A kereszteződéseknél, átjáróknál ott vannak mindenütt a jelzőlámpák, s ezeket a járókelő maga is igazíthatja, ha sietős az útja és át akar menni az utca másik oldalára. Látványosságok, iskolák, templomok Alig húsz perces autóút vezet Helsinki új külvárosába, Tapiolába, melynek építését csak néhány esztendővel ezelőtt kezdték meg. Ma tizenötezer ember lakja, akiknek egy harmada Itt az új településen keresi meg kenyerét. Mindaz, amit az építkezésről, a finn architektúra nagy rangjáról mondtam, főleg erre a településre vonatkozik. Napok múlva a milliós Stockholmban láttunk nagyobb arányú építkezéseket, Impozánsabb szövetkezeti házakat, bazárokat, de az első benyomás meglepetéseit a továbbiak nem nyomták el, sőt kiemelték, hogy a finn architektúra ízlés, újszerűség, modernség dolgában az Észak műépítészeinek például szolgál. Kirándulásunk Lahtiba, ebbe a Helsinkitől 106 kilométernyire fekvő, nyolcvanezer lakost számláló városba a meglepetések egész sorával jár. A város főterén finn részről hivatalos üdvözlés hangzik el. Bármennyire szokványosak a „vasfüggöny“ mögötti ország utasainak szóló köszöntő szavak, nem nélkülöznek valami melegséget, s már maga a fogadtatás ténye jelzi, hogy itt komolyan veszik a békés egymás mellett élés elvét. Az üdvözlés után legelébb egy iskolába vezetnek. Csupán egy emeletes és nem nagy arányú. Meglep belső architektúrájának harmóniája, a kétoldalt futó tantermek csínja és célszerűsége, a középen elhelyezett zeneterem körfüggönyös színpadával és a színpad mögötti parkettes kosárlabdapálya. A lépcső fekete vaskorlátja szinte összecseng a világos lakkal bevont kényelmes székek sárgás fényével. Negyedik esztendeje folyik itt a tanítás, és a padokon, a székeken sehol egy folt vagy karcolás. Nem a biológiai és kémiai tanterem felszerelése lep meg — ebben nálunk sincs hiány —, hanem a mindenen eluralkodó rend és tisztaság. Kérdésemre megkapom a felvilágosítást, hogy az iskola magánkezekben van, a félévi tandíj nyolcvan márkával magasabb az állami iskolák tandíjánál. A város feletti domb tetején magasodó ötven méter magas víztoronyba lift repít fel. Fordítva nyitott óriási esernyőhöz hasonlít ez a fehér és zöld lapokkal bevont torony, az egész város és környéke áttekinthető tetejéről. Európában aligha van párja. Háromszor is megbicsaklott a nyelvem, míg nevét kimondhattam: Mustenkullionmien visítom!. A vízi minden bizonnyal vizet, a törni pedig tornyot jelent. íme: a finn-ugor nyelvrokonság, amely az avatatlannak nem annyira a szavakban mutatkozik meg, azok gyökerében és eredetében, mint Inkább hangzásukban, a mondatok lejtésében, egy-egy népdal melódiájának ismerős hangzásában. Mindez egy futólagos benyomás egyszerű rezüméje, behatóbb vizsgálódást nem mernék vállalni, nyelvészek feladata ez, türelmes búvármunka, hosszú hónapok, esztendők elmélyülése kellene hozzá. Az utolsó és egyúttal legnagyobb meglepetés az Ivutjörvenben, Lahti egyik külvárosában látott evangélikus templom. Vékony, hegyes háromszögben égbe szökkenő harangtornya páratlan látványosság; maga a merészen és roppant érdekesen tagolt templom harmonikus színeivel minden modernsége mellett úgy hat a belépőre, mint egy ősrégi gótikus katedrái is. Megnyugtat, pihentet és elmélkedésre késztet architektúrájának bensőséges melege; modernségében nincs semmi extravagáns, semmi disszonancia. Az oltár feletti, fekete kovácsoltvas Krisztus megrendít hajlott tartásával, vonalainak egyszerűségével és ugyanakkor szögletes, merész újszerűségével. Mintha a szobrászat Piccassója varázsolta volna fel az oltár feletti falra. A templom jobb fala üvegablakos végig, és egész hosszában magas kőedényekben frissen nyílt virágok virítanak, illatukkal feledtetve dómok és székesegyházak Ingerlő tömjénszagát. Puritán, és mégis nagyszerű istenháza ez, amelynek alkotói közel hozták az eget az egyszerű hívő leikéhez és elmélkedésre hangolják az anyagelvű városnézőt. 19
