A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1965-11-28 / 48. szám

Kiállítási tárám. A« „Élet“ alkotócsoport második kiállítása. Képek, uobrok, dombermévek. Közvetlenéi a bejárat mellett nagyméreté kép, melyen a zöld isin dombiéi. Egy nagy tenger, a háttérben duzedélt házak, uszályok, as elétérben egy Ijedt, segltségst váró emberoeoport. Aeesonyok, gyerekek, megriadt nyáj, réméit tekintetek. Arris, kiöntött a Dana. SlOntStta a termőföldeket, romba dAn törte e bánokat. Es e kép motívuma. Ennyi csapán, és mégis mennyi minden. A testé vásznára örökített történelem, megráz6 élmény, művészi eouatvtmésokkal kifej szett tragédia. Egy kép. Lőrinci Gyula festőművész képe. Nem lehet elhaladni előtte, meg kell állni* én emlékezni kell. Emlékezni kell ee árvízkatasztrófa napjelre. t„

As Elet alkotócsoport tagjel pampáé mérőkkel léptek • közönség elé. Lórin ez Gyula fostóm övé az alkotónál mégis szinte kiugrik n többi kézéi. A kép koncepciója teljezan más és az etek fekozse döbbenetes hatásét. Az Idillkns kérnyszet teltokozza a magéra hagyott, riadt emberoeoport segltségsérésát. Am adjnk ét a szét a kép alkotóművészének, Lőrinci Gyulának.

— Az Elet alkotöczqpart kiállítására tulajdonképpen több képet készítettem, de égy találtam, hagy az árvízzel kapcsolatos motívumok megbontanék ■ kiállítás koncepcióiét. Ogy déntéttom, hogy os egyik nagyobban ér stfi képet adom mak oda, már ezek ősért le, hogy téleégosan nagy talélatet ne vegyek el e többektől. Elálltam az eredeti tervtől és így koréit es es egy képem a kiálltáéra. így le az ez érzésem, faagy n kiállítót észsehangalatébél kiét a kép. Az Elet alkotócsoport a kiállítás anyagét Myttréru és Kassára Is elküldi, ezt a nagyméreté képet leváltom ét bárom kisebbet adok, amégy la komoly problémát Jelent a szállítás.

— Hogy miképp an síé le teát meg a kép gondolata? JOM es érsiz, őrlési pusztítást végzett, ezért magam la siettem le a Csallóközbe, hogy segítsek valamiképpen. Ott határoztam el, hogy készítek egy grafikai aorozatot. Viszont égy éreztem, begy grafikával mégsem

lehet kthesei ezt a döbbenetét, ami tékrésédétt az emberek ércén. Csallóközzel szánta össze vagyok nőve, szeretem az embereket, gondjaik az én gondom, szenvedésük ez én szenvedésem. Ferenciéi Istvánnal és Saabé Késséval Jártok az érvlsznjtotta taréletet, lenn voltunk Ekemen, «mikor Jött tel a buzgár éz ott láttam a tétován várakozó embereket, az otthonok féltését, a rettegést. Az emberek a védelmi mankóban, az asszonyok mentési igyekezetben. Est láttak az ogézz érvtzaéjtotta területen, végigjártuk a komáromi Járást te. Gátét, a kisebb falvakat, minden*« ugyanaz a kép. Olyan élmény, amit nem felejhet el az ember. Ez adta a kép alkotásénak e gondolatét. Az otthonukat otthagyó nők csoportja, az Idősebbek arcén a fájó lemondás gondolata. Az öregasszony arca azt fájást ki, hogy d mér mintha nem érésűé, hogy felépéi még egyezer minden, lesz még otthon«. A fiatalabbak arca, tekintete viszont erét éa bizakodást is kifejez, azt « tudódat, hogy most menőkéin! kell ugyan, de majd még visszajövünk, felépítjük az elp oszt ülő otthont. A kép közepén fuldokló fésta, szinte tóikig a vízben, a háttérben összeomló ház, a pusztuló gttbom szomorú képe.

— 06—A tajtékoző D U 11 3.

7