A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-11-28 / 48. szám
Nicosia nagyságú melltartóban. Kl gondolta volna, hogy a magyar csárdás a sztriptíz bárokban is ennyire felkapott! Konyakot kérek és körülnézek. Körülöttem ENSZ-katonák kacsingatnak a hölgyekre, akik mintha a2 ő fülükbe ordítanák: — Fiúk, katonák, ne vigyétek a zsoldotokat hazai ; Hatvan perces a műsor, tömény unalom az egész, aztán a nők' ostromot indítanak a férfiak asztala ellen. Az én asztalomnál is minden második percben megjelenik egy hölgy. — Szabad helyet foglalnom? Sorban eltanácsolom őket... S akkor látom, hogy a legszebb s egyben a legutolsó már úgy közelit felém, hogy ő majd megmutatja ennek a fösvény és buta külföldinek, hogy tömött pénztárcával nem megy el Innen. S ezzel csakugyan nem tudok mit kezdeni. Odaül az asztalomhoz, mosolyog rám, a térdét és a mellét mutogatja, csak szédüljek meg, és rendel két féldeci konyakot Is, hogy ő majd kifizeti, aztán mikor látja, hogy semmi sem segít, elmegy egy másik asztalhoz, egy búsuló ENSZ-katonához,1 fel-' adja a harcot. Én meg tűkön ülök, hogy jön a pincér és vele együtt a leégés, nem tudom kifizetni a számlát, végül is Makarlosz érsek-, nek kell kiváltania a ' sztriptíz bárból. Szerencsére nem Így történik, a pincér csak a másfél fontomat kéri s én boldogan sietek ki a lebujból. Pedig sírnom kellene. Amint később megtudom, borsos árat fizettem a három konyakért. A ml pénzünkben kb. 120 koronát. Igaza volt a legbátrabb és a legszemtelenebb hölgynek, megmutatta, hogy pénzzel a zsebemben nem megyek eil Most majd szomjazhatok pénz nélkül Aphrodite szigetén. Lányok és rendőrök délutáni ssőrakmésa
