A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1965-11-21 / 47. szám

Véget ér a nap. Az ember fáradtan dél le az ágyára, de csak a teste pihen, gon­dolatai a látott dolgok körül rajzanak. A ré­gi görögöket sokszor fenyegette a megsem­misülés veszélye. Ezért Igyekeztek telepü­léseikkel a sziklák, a hegyek között elrej­tőzni. Mikor Thébába mentünk, meredek szerpentineken kapaszkodtunk egyre feljebb. A kiszemelt város ősidők óta trónol a ma­gasban. Alatta szédületes mélység és ren­geteg olajfa. Egy tehetős parasztnak 2—300 olajfája van. A sziklák között, a hegyek ol­dalában minden tenyérnyi földet megművel­nek. Olyan a vidék, mint a rosszul meg­kent vajaskenyér. Csak lmitt-amott van raj­ta egy kis föld. S az emberek, a dolgos pa­rasztok öszvéreikkel, vagy szamaraikkal közlekednek az ősök által csapott ösvénye­ken. Théba romjai, csonka oszlopai, múzeumá­ba mentett műemlékei a régi Idők életét, szokásait örökítik meg. Théba nélkül nem lehet görög történelem, Szophoklesz sem lehetne. Amint az könyvekből Ismert, Oldl­­pusz volt Théba mondái királya. A szemé­lyéhez fűződő tragikus eseményeket Szop­­hoklész tragédiáiból Ismerjük. Onnan tud­juk, hogy a király megöli atyját, anélkül, hogy tudná, őt öli meg, s feleségül veszi anyját. Aztán jön a dőgvész, aztán jön a bűn ször­nyű felismerése és a bűnhődés... Micsoda múlt, micsoda történelem, s micsoda város ez a szikla ormán, ahová csak bátor embe­rek mertek építkezni. Micsoda város, amely A gOrOgOk szamáron, vagy öszvéren közlekednek A fényűzés, a pompa és a luxus-botel külföldi­eké, a földhözragadt kis viskók a gOrögOké. lentről, a völgyből úgy fest, ügy csüng a szikla ormán, mint eresz alján a fészek. De elég is legyen a jegyzetelésből, cso­magoljunk, búcsúzkodjunk Görögországtól. Holnapi úti programunk a Földközi-tenger hullámaival körülölelt Ciprus. i tott heroin kilogrammja körülbelül ötezer dollárba kerül. New Yorkban a heroint kilogrammonként nyolcezer dollárért árusítják, s akt megvá­sárolja, tisztában van azzal, hogy az eredeti csomagolású heroin kilogrammját tíz-húsz­­ezer dollárért adja tovább. Akt heroinnál akar kereskedőt, összeköt­tetésbe lép a New York-t maffiával, amely megismerteit a forrással. Az üzletet kizáró­lag készpénzben kötik meg, mégpedig mi­lánói, római, firenzei vagy párizsi találko­zókon. És így Rafael „egyetlene, amely a legfon­tosabb dolog a világon“, eljut New York­ba. A „nagykereskedő“ közvetítőt segítségé­vel gondoskodik arról, hogy az áru eljus­son a fogyasztóhoz. A kiskereskedelembe a kábítószer az „un­­dós“ kezén át kerül. Valahol Harlemben vagy Bronxban vesz ki szobát és néhány napra ttt rendezi be „gyárát“. A gyár he­lye és alkalmazottat hetenként váltakoznak. Az alkalmazottak napi negyven dollárt ke­resnek. Napi nyolc óra hosszat állnak egy nagy műtőasztal mellett és a heroint tiszta cukorral keverik. A heroint áldozatai belélegzik vagy be­fecskendezik maguknak. Az alkalmazottak nem egészen egy hónap leforgása alatt ma­guk ts narkomántásokká válnak s ezért ki kell őket cseréint. Rafael egy lakóház barnás lépcsőién ül­dögél. Kabátja csuklyáját a fejére húzta, könnyezett, az orra csörgött, mintha náthás lett volna. Nem akart vacsorázni és nem volt kedve Inni sem. A beszéd elf árasztott a, haza akart menni. Lakásán bűz fogadqtt. Mindenfelé ruhadarabok hevertek s általá­ban elképzelhetetlen volt a rendetlenség. — Egészen Jól érzem magam, fiacskám, — szólalt meg és kinyitotta szekrénye aj­taját. A szekrényben négy rádtó és vagy húsz nadrág volt. Talán fél óra hosszat beszélt, aztán tíz percig szótlanul bámult ki az ablakon. Majd felállt és levetette a kabátját. A konyhából tükröt hozott be, fel­bontott egy zacskó heroint és a tükör lap­jára szórta. Most valóságos szertartás vette kezdetét. Egy gyüszünyl apró edénykébe szórta a tü­kör lapfáról a heroint, vtzet öntött hozzá, néhány gyufa lángjánál feloldotta, majd Injekciós fecskendőbe szívta fel. Vagy két perctg tartott, míg bal karjába fecskendez­te. Rafael egész éjszaka azokról a nagysze­rű pillanatokról beszélt, amelyeket már át­élt s amelyeket még át fog élni. — Egyszer úgyis engedélyezni fogják, — Jelentette ki hajnalt két órakor. Reggel ötkor aludt el. Ekkor már telje­sen érthetetlenül beszélt. Kilenc órakor éb­redt fel verejtékben úszva, ideges feszült­ségben reszketve. — Ha az embernek van anyagja, nem olyan veszedelmes a dolog. Tudok várni. Sokáig várhatók. )

Next

/
Thumbnails
Contents