A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1965-11-14 / 46. szám

Stanislaw Wigodski SZERELEM Az asszony az asztal megtérítésé­vel foglalatoskodott, a férfi meg az­zal töltötte az időt, hogy átnézte az újságot. Ezen az őszi napon egysze­rűen nem érdekelte az újság, és egyet­lenegyszer sem szólt oda feleségé­nek, hogy a hírek hazudnak, vagy nem elégítik ki tudásszomját, keveset mondanak a nagyvilágról. Kissé na­gyobb figyelmet szentelt az apróhir­detéseknek, különösen a Vétel és El­adás című rovatoknak, de miközben áttért az egyikről a másikra, volt ér­kezése pillantást vetni az asztalra is, hogy megállapítsa: az ebédhez még nem történt meg minden előkészület. Ö azonban nem volt sem ideges, sem türelmetlen. Nyugodtan várakozott, mert ezen a napon beszélni akart a feleségével. Az asszony még kint volt a konyhában ,a férfi hallotta lépteit sürgölődését. Közben pedig: Veszek kazeines enyvet, tel. 40-31-23“, azután: „Eladó »Weletmeister« márkájú tan­góharmonika, Lektorská utca 13. 16-22 óráig“, azután meg: „Eladok Till-Su­­per fajta (francia) csibéket: Michalin, tel. 303.“ Megjelent az asszony. Egy salátás­tálat tett az asztalra, majd leült. Fér­je tányérjáért nyúlt s megszólalt: — Valamit akartál mondani. A férfi letette az újságot, és fele­ségére nézett. Nem tudta, mi a kazei­nes enyv, nem tudta, milyen a „Welt­meister“ márkájú tangóharmonika, és fogalma sem volt róla, milyenek lehetnek a Till-Super fajta csibék. — Igen — válaszolta a férfi, és át­vette felesége kezéből a paradicsom­­levessel megtöltött tányért. — Jó — mondta. — Tejföllel van. — Igen — hagyta rá az asszony, i—* Űjból belementette kanalát. Valamit akartál nekem monda­ni — ismételte a felesége. — Pirítottál kenyérkockákat? Azt jobban szeretem a levesben, mint a rizst. — Majd így folytatta: —• Meg akartam neked mondani. Észrevettem, hogy már nem szeretsz. — Milyen alapon mondod ezt? — kérdezte az asszony, és összevonta szemöldökét. — Várj, hozom a pirított kockákat. Felállt, a konyhába ment, s hama­rosan visszajött. A férfi néhány koc­kát vett a kanalára és megkérdezte: — Friss? — Szombati. Szombaton ettünk pi­­rítóst — magyarázta az asszony. — Miből vetted észre? ■— Az az érzésem — felelte a férfi. Tányérjába szórta a kenyérkockákat, és figyelmesen nézte, ahogy egybeta­padva alásüllyednek, majd ismét fel­merülnek. — Talán úgy is van •—- mondta az asszony, és közben a levest kanalaz­ta. — Miért gondolod, hogy már nem szeretsz? — Ha már az embert ennyi év vá­lasztja el az esküvőtől... Megetted? — kérdezte az asszony, és evette férje elől az üres tányért. — Mit kérsz, szárnyát vagy combját? ' — Talán szárnyát? — A férfi olyan figyelmesen szemlélte a tálon fekvő csirkét, mintha a döntéshez hosszú megfontolásra lenne szüksége. — Nem — mondta —, inkább mégis a comb­ját. — Jó. Add a tányérodat. — Tessék. De hát mi van abban, hogy ennyi év telt el az esküvő óta? Miért kell azért megszűnni a szerelemnek? — Vigyázz, tele van apró csontok­kal. Nem kellett éppen megszűnnie, dehát magad is mondtad ... — Te pedig megerősítetted >— kap­ta el a szót a férfi, majd közelebb húz­ta magához az áfonyadzsemes tálat. — De te engem soha nem szerettél. — Ez nem igaz. Szerettelek. Az áfonyában körte is van, keresd meg a kanaladdal a másik felét. — Miért? — kérdezte a férfi. — Nagyon finom ez a körte. Sok áfonya­dzsemünk van még? — Igen, még néhány üveggel. Az asszony felemelte a kistányért, és belekanalazott egy kis kupac dzse­met. — Ezt nem tudom megmagyaráz­ni. — Dehát valami okod mégiscsak volt rá — jegyezte meg a férfi, és megkérdezte: — Kompót lesz? — Igen, szilvakompőt. Mindjárt be­hozom. A férfi tekintete egyre a nő arcán csüggött, úgy kérdezte: :— Cseresznye nincs? — De van. Őrülésig szerettelek. — És most mindennek vége? — Nem tudom, magam sem tudom. A szilvát már kibontottam. — Hát jó, lehet szilvakompót is ... — Elhallgatott, majd így szólt: — Tu­dod mit? — Nem. — Még egy darabot ennék a csirké­ből. — Kérlek, máris adom. A nő beleszúrta villáját a fehér húsba, s a férje tányérjára rakta. — Nagyon fáj nekem, hogy már vége a szerelmünknek. A férfi villájáról lecsúszott a falat, ügyes mozdulattal újra rátűzte, és szá­jához emelte. — Tudod, mi újság? — kérdezte. ,v- Épp most olvastam az újságban, hogy létezik valami csirke­fajta ... — Az újságért nyúlt, meg­kereste az Eladás rovatot, és felol­vasta: „Till-Super“. — Holnap megkérdezhetem — kéz­­ségeskedett az asszony. — Talán tud­nak róla. — Kérdezd meg, ez érdekes. Na­gyon fáj nekem, hogy vége a szerel­münknek ... Fordította: SEBŐK ÉVA TELLMANN JÓZSEF GRÁCIA Minefa a pétta? Sohasem értem meg azokat, akik így sóhajtoz­­nák: „Kevés a pénzem! Kicsi a fizetésem!“ Pedig milyen sokan beszélnek így, noha senkinek sincs oka az ilyen panaszkodásra. Nem más ez, mint rossz szokás. Igen, a rossz szokás igen hamar el­terjed. Olykor már szinte a könyökömön jönnek ki az ilyen mondások: „Fizetéstől fizetésig tengő­dünk." Vagy: „Ha kétszer egymás után nem kap­nánk fizetést, felkopna az állunk." Akik így beszélnek, rosszul értelmezik az életet. Én szerencsére nem így gondolkodom. De nem ám! Nekem nem kell sok pénz, magas fizetés. Mire lenne az jó? Talán arra, hogy irigyeljenek érte? Vagy arra, hogy megfúrjanak? így legalább biz­tos vagyok benne, hogy senki sem pályázik az állásomra. Meg ha sok pénzem lenne, azt el is kellene költeni. Nekem pedig ilyen gondom nincs. S milyen jól van ez így! Ha sokat keresnék, akkor néha meginnék egy sört. Később a bort is megszoknám. S a bort talán a pálinka váltaná fel... Még rágondolni is rossz, milyen könnyen alkoholistává válhat az, akinek pénz van a zsebében. Ha sok pénzem lenne, kövér pénztárcát kellene cipelnem. Talán még a huligánok is leütnének. Azt mondják, a magas fizetésű emberek könnyen, találnak maguknak feleséget. Én is nősülés előtt állok, hiszen maholnap negyven éves leszek. Ha pénzem lenne, akkor én is találnék valakit, aki hozzám jönne feleségül — a pénzemért. Csak hát én igaz szerelemre vágyom! Olyan nőre, aki kis fizetésem ellenére is imádni tudna. S tudom, talál­lak is ilyen élettársat. Ha módos ember lennék, én is kocsit vennék. S ez mivel járna? Bármikor elgázolhatnának; ha meg én gázolnék el valakit — becsuknának. Bár­hogy is tekintem, előnyösebb ha keveset keres az ember. Minél kevesebbet, annál jobb. Sőt, én kérni fogom, hogy csökkentsék a fizetésemet! jelenlegi fizetésemből ugyanis napjában akár négyszer is étkezhetem. Ez pedig számomra nézve ártalmas — vigyáznom kell a vonalaimra. Még ma megírom a fizetéscsökkentési kérvénye­met. Remélem kérelmem megértésre talál. Maradok tisztelettel satöbbi. FÜLŐP IMRE 9

Next

/
Thumbnails
Contents