A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-10-24 / 43. szám
Heléna és a szabad asszonyok avagy a sajtó népszerűsége ZS. NAGY LAJOS Szerdán délben megérkezett a pénz, Cirill átvette a kék borítékot, aláírta a fizetési listát, körülnézett, kit vihetne magával egy sörre, de csak a vézna titkárnő, meg egy ismeretlen kopasz pasas tartózkodott az irodában, hát elindult egyedül. A söröző ajtajában két hórihorgas rendőr az igazolványát kérte. Valami razzia, gondolta Cirill és gyorsan sarkon fordult, de az egyik rendőr galléron ragadta és maga elé penderítette: —. Az igazolványát kérem, nem érti ___? — ripakodott rá és durván neki lökte drillt a félig nyitott ajtónak. Tiltakozni sem mert a furcsa bánásmód miatt, csak hápogott valamit s reszkető kézzel nyújtotta oda az igazolványát. — Sajtó? — nézett rá a rendőr csodálkozva, és a gallérját is eleresztette, — Sajtó? — ismételte a másik is, s tüzetesen vlzsgálgatni kezdte a fekete igazolványt. Cirill, miután kissé magához tért, megkérdezte: — Mi történik itt, mire ez a nagy igazoltatás? Válasz helyett az egyik rendőr lekapta sapkáját s szó nélkül Cirill fejébe nyomta, de úgy, hogy a hatalmas sapka teljesen eltakarta a szemét, majd két oldalról megragadták s végig rohantak vele a sörözőn. Halk, páraszerű nevetés szállt utánuk. A söröző végén, illetve ott, ahol Cirill a sörözd végét sejtette, balra fordultak s jódarabig szótlanul rohantak. Megdöbbentő dolog volt ez, hiszen Cirill, mint törzsvendég tökéletesen ismerte a sörözőt, tudta, hogy ez a folyosó tegnap még nem létezett. Valami szobába léptek, Cirill süppedő szőnyeget érzett a lába alatt, azután a sapkát is levették a szeméről. — Mi az, Aranka, mi történt? — hallotta Cirill, mielőtt szétnézhetett volna, — Egy szemtelen újságíró van itt — válaszolta a jobboldali rendőr —, nem tudtuk őt elkergetni. — Ejha — mondta az előbbi hang — kutassátok átI Cirill szeme végre megszokta az ablakon beáradó erős napfényt. Kényelmesen berendezett hálószobában volt, selyem ágyneműk, brokát függönyök, temérdek csipkedísz, csecsebecse. Baloldalt, a széles kereveten szilon hálóingben, kibontott hajjal, félkönyökre támaszkodó, gyönyörű szőke asszony. Hosszú szempillái alól fürkészve nézett Cirillre. A két rendőr — Cirill csak most vette észre: két tagbaszakadt amazon — átkutatta zsebeit, igazolványát, ceruzáit, jegyzetfüzeiét s a pénzes borítékot egyenként a hálóinges asszony elé hordta. Végezvén, feszes vigyázz-állásban tisztelegtek. — Köszönöm, elmehettekl intett a heverő asszony. — A kulcsot vigyétek magatokkal. — Most pedig — fordult Cirill felé gúnyos mosollyal — kegyeskedjék elmondani, hol szerzett tudomást a SZATISZ- ról. — Bocsásson meg, asszonyom, nem is sejtem, mi lehet az a SZAT1SZ ... Az asszony élesen felnevetett. — Ne mondja ...! Akkor hát elárulná, miért tolakodott be? — — Itt valami tévedés lesz, kedves,., — Heléna. — ... kedves Heléna, nyilván valami tévedés van a dologban. En mindössze egy korsó sört akartam meginni a Korzóban ... — No jó, tegyük fel, hogy igazat mond, dehát miért erőszakoskodott a rendőreimmel? Cirill nagyon ostoba képet vághatott erre a kérdésre, mert az asszony ismét felkacagott. — Hallgat? Mit is válaszolhatna erre? Nyilván azt gondolta: ezzel a két csafjal könnyen elbánok. Ő, maguk, fér* fiák ...i — Csajjal... ? — Cirill idegesen tett egy lépést a kerevet felé, de Heléna felsikoltott: — Elég! Egy lépést se tovább, mert hívom a rendőreimet, nézze ezt a gombot! Mit akar tőlem? — É-én ...? — Igen maga, mit akar, miért tolakodott be ebbe a hálószobába? — Ez fantasztikus... — Cirill kétségbeesésében leült a szőnyegre. Heléna arca őszinte ijedtségről és felháborodásról árulkodott. — Miért ült le? Bármelyik pillantban itt lehet a férjem. — De hisz ... — Téved, ha azt hiszi, hogy a férjem nem jöhet be, mert a kulcsot a rendőreim elvitték. Neki is van kulcsa. — Bárcsak jönne már ... I — Ugyan, ne játssza itt a hőst, maga sunyi kis firkász. Tudja, hogy a férjem atléta? Öttusa-bajnok! Most is Ausztráliában versenyez ... Gyönyörű ajka körül újra megjelent a gúnyos mosoly, árnyas kék szeme kihívóan nézett Cirillre. — Van egy cigid? — Cirill csodálkozva kapta fel a fejét a tegezésre. — Hiszen elvették ... Heléna körülnézett s az elkobzott holmi között észrevette az újságíró cigarettáját. Kivett egyet s lustán rágyújtott« Ezután a kék borítékot vette kézbe s megszámolta Cirill pénzét. — A többi? ... — Háromszázat kölcsönadtam Csótárnak.----Hm ... Honorárium nem volt? — Nem. — S én ezt higgyem el! Aranyos vagy, Azt hiszed, hogy nyolcszáz koronával kiszúrhatod a szemem? Tévedsz. — Kérem, én ezt nem értem, — Én se értem. Ne közeledj, könyörgöm, ne közeledj! Azt hiszed, egy simogatással minden aljasságot jóoátehetsz? Melyik lapnál dolgozol? —A LÉT-nél... — Ha akarod, szólok a főszerkesztődnek: emeljék fel a fizetésedet. Egy feltétellel persze: kifuttattok az első oldalon. — Hogyan? .,. — Nehéz felfogása van, szerkesztő úr, de látom, érdekli a dolog. Tehát: megcsinálhatja velem az interjút. Avagy nem azért szökött be hozzám? — Nem. Amint mondtam ... — Ogy? Akkor mégis jól gyanítottam: a SZATISZ miatt rontott be békés hajlékunkban ... Cirill erre, helyzete minden bizarrsága ellenére, elmosolyodott-. m* Most már igazán kíváncsi vagyok, mi az a pogánynevü istenség — mondotta, tudtán kívül Heléna beszédmodorát utánozva. Az asszony arcát haragos pír futotta el. — Nyugodtan elhagyhatja a viccelődést, sem időm, sem kedvem hozzá. Arra jó csupán, hogy felismerjem becstelen szándékát: nyilvánosan be akarja mocskolni a SZATISZ-t, nemes küldetését... Felállt a kerevetre, szeme szikrákat szórt, olyan volt, mint egy haragos istennő. Cirill sápadtan és verejtékező homlokkal hallgatta. — Téved, ha azt hiszi, hogy a Szabad . Asszonyok Titkos Szövetségének történelmi küldetését, korszakalkotó jelentőségét, egy két nyavalyás újságcikk bemocskolhatja, megrágalmazhatja. Nemcsak a „LÉT" vagy minek nevezik azt a maguk zuglapját, a világ valamennyi papírpusztító újságvállalata kevés lenne erre. A SZATISZ él, virágzik, hódít és a többi... Nincs itt a fényképezőgéped? — Sajnos nincs — mondotta Cirillt amikor végre szóhoz jutott az ámulattól. — Kár — Heléna csalódottan visszafeküdt a kerevetre —, azt hiszem egészen fó lettem volna a címlapra. Tűnődve nézett maga elé, aztán felkelt, a szekrény mögül egy üveg konyakot s két pókhálós poharat vett elő, majd Cirill mellé telepedett a szőnyegre. — Szereted a konyakot? — Megiszom . .. — Akkor töltsl Cirill megtörölte a poharakat a dísz- Zsebkendőjével. Az asszony közben megvetően méricskélte. —■ Mit gondolsz most rólam? — Semmit___Egészségedre! — Szervusz. Mondd csak, képes lennél velem erőszakoskodni? — Ugyan, Heléna__ — Csak semmi álszemérem, felelj: igen, vagy nem? — Nem. — Akkor sem, ha nem vigyáznának rám a rendőreim? Felelj! — Akkor sem. — Akkor sem, ha... meztelen feküdnék melletted az ágyon? -— Hm... — Felelj... — Akkor sem. Heléna, én már nős ember vagyok ... — Hát akkor: szervusz .. .1 Felhajtotta a konyakot, felállt és sápadtan az éjjeliszekrényhez lépett. Cirill csak azt látta, hogy tenyerét ráteszi a csengő gombjára s teste egész súlyával rádől. Néhány másodperc múlva kivágodott a hálószoba ajtaja, vasmarkok ragadták fel drillt a szőnyegről, valaki ismét szemére szárította az ellenzés rendőrsapkát. — Megkötözni! — hallotta Heléna remegő hangját. Vastag kötelek futották körbe a testét, vágódtak a •húsába, aztán a magasba, valakinek a vállára lendült ... — Nem lesz interjú, nem lesz címlap, fizetésemelés sem lesz, szerkesztő úr... / — hallotta a szép, szőke asszony rikácsoló hangját, valahonnan a mélységek mélyéről. Többre nem emlékezett. * Cirill kollégámat csütörtökön hajnalban találtam meg a Korzó elnevezést viselő söröző előtt, kékre, zöldre és dagadtra verve. Miután a Dunában tisztára mostam véres arcát, majd a közeli tejbárban beléerőltettem egy liter jéghideg tejet, vallatóra fogtam. Akkor hallottam tőle a fenti történetet, aminek hitelességéhez így természetesen nem férhet kétség. Vagy talán mégis? .. 14
