A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1965-10-17 / 42. szám

meg a kannibálok

Hogy egyazon fajta halak kannlbfill kegyetlenséggel féljék fel egyméBt, eddig nem is hallottam, bér azt mér gyermekkorom óta tudom, hogy az emberek nagyon szeretik az Ízletesen elkészített halat Gn Is halínyenc vagyok, de a halászok meg a horgászok nem nagyon kedvelnek, mert mindig valami mulatságos halászhlstőrléval dühítem éket.

Ne féljenek, nem untatom önöket Is Walaml halásztörténettel. Csak azt akarom elmondani, amit ezév tavaszén láttam a Duna vizében. Nehogy azonban valaki elfogultsággal

vádoljon a hal „népséggel“ szemben, előbb elmondom egy halszerelmespér szomorú és megható történetét.

A Vég vizében pisztrángokra „vadásztak“ a halászaink, hogy azután a halastavakba telepíthessék Őket. A halászat sikeres Is volt. A friss vízzel teli hordókban nyúzsgött a sok szép pisztráng. Egy égerfa alatt, a vízben egyszeresek észrevették a halászok a pisztráng párt. A „férfiú“ igazén pompás példány volt a maga nemében, éppen olyan, amire a horgászok foga vésik. A halászok vízbe engedték a hálót és azonnal

megfogták a hal szerelmespárt, a „férfiú“ az utolsú pillanatban mégiscsak kiszabadult a hálóból és aztán már hiába kísérleteztek a nyakoncslpésével. A víz kitisztult és újra látták a gyönyörű pisztrángot. Előszűr nyugodtan, majd egyre Idegesebben kereste a párját. Egy más alkalommal ismét meglátták a halászok és több kísérlet utén mégiscsak elfogták. Bekerült az egyik hordóba, a társai közé, de nem volt már olyan virgonc és fúrge, mint amilyennek előszűr látták. A balászok szakőrtö szeme azonnal észrevette, hogy a plsztrágot valami bántja, de azt még csak nem Is sejtették, hogy ml tehette tönkre pár nap alatt.

Mindjárt beleengedték a halastóba és figyelni kezdték, Pár óráig magányosan úszkált és az volt a halászok érzése, hogy keres valamit. Pár nap múlva újra látták és a pisztráng „úr“ megint a régi volt, s aztán látják ám, hogy mellette úszik a pisztráng „hölgy“ Is, amelyikkel o Vág vizében látták öt egyútt. A halászok most már rendszeresen figyelték a két „szerelmest“. Mindig a tó egy félreeső helyén úszkáltak, a többiektől különválva.

Pár hét múlva valami betegség kezdte pusztítani a halakat. A pisztráng „hölgy“ Is gyengélkedett, bágyadt volt és allgalig úszott, régi gyorsaságából nem maradt meg semmi, de a párja hűségesen kitartott mellette napokon keresztül. De még ez a párját rttkltö nagy odaadás sem segített, plsztráng-júllH meghalt. Rőmeója állandóan kereste-kutatta, szemraellátbatölag gyengült, azután egy napon ő Is küvette párját a „pisztráng-paradicsomba“. Így végződött tehát a veronai szerelmesekre emlékeztető pisztráng történet.

Barátom mondta el, és én nem kételkedem az ö szavahihetőségében. Nem kérdeztem meg halszakértöt sem, hogy létezlk-e Ilyen kapcsolat a halak között. De elhiszem ezt a történetet, mert megható és szép, csaknem emberi.

A halak életének árnyékos oldalát la láttam ezen a tavaszon. Fotorlporter barátommal voltam a Dunánál, Így azután a látottakat azonnal le U fényképeztük. Az emberevőket nevezzük kannibáloknak. A peszszlrotsták azt mondják, hogy

az állatok tőlünk tanulták meg egymás „felfalásának“ a szokását. Ezt azonban nem hiszem. Az állatokat a körülmények kényszerítik Ilyesmire és az önfenntartás ösztöne.

Ez a tavasz nagyon kedvezett a halaknak, rengeteg volt az apró csuka Is. Tavasszal megáradt a Duna és azután meg hirtelen elapadt. Minden mélyedésbem apró tavak maradtak fenn és ezekben hemzsegtek a csukák. Rendes körülmények között a halászok szeretik a csukát, mivel kiirtja vizeinkből a szedett-vedett halnépséget. Ebben az esetben Is, az Ilyen tavacskákban rekedt csukák először az Idegen halakat falták fel. De nincs olyan sok, ami el ne fogyna, és jött az éhségl Működni kezdett az önfenntartás ösztöne és a csukák egymásnak estek. Előfordult, hogy egyforma nagyságú csukák felfalták egymást.

Szerencsére azonban ez csak rendkívüli esetekben fordul elő, amilyenbe ezek a csukák kerültek. Az Idei tavasz bizony megteremtette ehhez a szükséges feltételeket. A halászok és a horgászok gondja lenne, hogy Ilyenkor segítsenek a halakon, nehogy erre sor kerülhessen ... J. K.