A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1965-10-17 / 42. szám

Ardamica Ferenc: A család­tag Moziból hoztam haza? ... Vagy a szom­szédék macskájának fényesszőrű hátáról pattant le, és ugrott be lakásunk nyitva­­felejtett ajtaján? Bizonyosat nem tudok mondani... Tény az, hogy egyszerre csak oolt! Hozzánk, azaz ránk költözött! — Rettenetes! Bolhánk van! — állapí­totta meg az asszony egy reggel, ágyazás közben. Rámutatott a piciny, de jól lát­ható rozsdavörös foltokra. Hitetlenül ,tamáskodva legyintettem. — Asszonybeszéd! — gondoltam. A nőknek mindig valami érdekeset kell kitalálniuk, különben halálosan Unják magukat. He mégis veszélytelenebb, ha egy bolha után fordul az érdeklődésük, mint például egy férfi után! — Csak te hozhattad haza! — fogta rám nyomban. — Kikérem magamnak! Honnan tudod? — Az én véremet nem szereti! Külön­ben is, az én ágyneműm tiszta. De a te lepedőd... Megnéztem a lepedőt. Valóban le oolt pötyögtetve. — Borzasztó! — nyögtem fel megrendül­tén. — Hátha már nincs is itt! — kezd­tem újból reménykedni. — Hiszen egyet­len csípést sem érzek. — Amazokat sem érezted. Várj, ne lá­­batlankodj! — Kicserélte a meggyalázott lepedőt, és frisset, hófehéret húzott a matracokra. Napközben elfedekeztem a kellemetlen látogatóról. Este, mikor nyugovóra tér­tünk, feleségem elégedetten megjegyezte: — Reggelre megtudjuk, , köztünk van-e még? — Ki, mi.,.? — kérdeztem, azután hir­telen viszsaemlékeztem. Eloltottuk a villanyt, és jóéjszakát kí­vántunk egymásnak. Mialatt én szunnyad'­­tam, feleségemben detektív hajlamok ébre­deztek. Halk sikoly térített vissza az ál­mok világából... — Gyorsan! Világosságot! Rémülten tapogatództam ... Szerencsét­lenségemre levertem az ébresztőórát, és véletlenül meglöktem az éjjeliszekrényem felső polcára helyezett nippet. A rőzsét cipelő anyóka fellélegzett, megszabadítot­tam örök terhétől. Á rőzseköteg egyből letört a hátáról. Az ébresztőórán is eltört az üveg és leesett a kisebbik mutató. Vé­gül sikerült megtalálnom az éjjelilámpa kapcsolóját. — Mi történt? — Ügyetlen kárcsináló! Hallottam, ami­kor ugrott a paplanon. Persze, azóta ... — Rajtam van! — szakítottam félbe, mert alapos csípést éreztem. — Ne mozdulj! Majd én! — és lerántot­ta rólam a paplant. — Hol csípett be­léd? — Itt! — mutattam óvatosan a kritikus helyre. Az asszonynak sikerült felfedezni a csípés nyomát. A bolhát azonban nem. Üjból eloltottuk a villanyt. De a nyu­galmunk az alaposan odavolt. Hol rajtam, hol nejemen sétált a betolakodó. Nemso­kára már köt bolhát emlegettünk. Vadul vakarództunk, és nagyokat csapkodtunk a sötétben. — Gyújtsd meg a villanyt! Meggyújtottam. Közösen bolhászkod­tunk. Eredmény nélkül! — Ennyi vacak között nem is találjuk meg! — szólt az asszony nagy mérgesen és az ágynemű felé bökött. Tüzetesen megvizsgálta a párnákat, paplanokat és átcipelte a másik szobába. — így! — mondta megelégedetten, — Most pedig kihirdetem az általános ké­szültséget. Mozgósítás és statárium! — sikoltotta harciason. — Csendesen! Fent nyitva vannak az ablakok! Felébrednek a szomszédok! — No és! Helyezd az ujladat a ravaszra! — Mire? — Hát a villanykapcsolóra! — javította ki önmagát. — Semmi fantáziád nincs! Csi­nálj sötétet! Ügy! Ha gyanúsat észlelsz, azonnal meggyújtod... Ha én tapasztalok valami gyanúsat, jelt adok. Ez lesz a jel! — és úgy orrbavágott, hogy nem egy bol­hacsípést, de ezernyi tűszúrást éreztem. Mozdulatlanul feküdtünk. Nekem azon­ban nagy vakaródzhatnékom támadt, de hősiesen leküzdöttem. — Gyújtsd meg a ...! Meggyújtottam! Semmi! Üjból eloltottam. — Gyújtsd meg — Oltsd el...! — Gyújtsd meg! — Oltsd el! Így ment az egész éjszaka. A garázda bolha összepiszkította a lepedőket, meg­csapolta vérünket. Elfogni azonban nem sikerült. — Demobilizálhatsz! — oldott fel a ké­szültség alól reggel hatkor a feleségem, mert már világos volt. Halálosan kimerülve, gyűrött képpel mentünk munkába. A szomszédok egyike megkérdezte: — Mi volt maguknál az éj­iéi? — Rosszul volt a feleségem — mond­tam zavartan. — Nyugtalan éjszakánk volt. Szomszédom \ egész arckifejezése arra vallott, hogy egy szót sem hisz a magya­rázatomból. Este rettegve feküdtünk le. Kezdődött minden elölről. Állandóan csípéseket érez­tünk. Már nem tudtunk különbséget tenni a valódi csípések és a képzeltek között. Hajnalban végre megpillantottuk a bolhát. Kövéren, pökhendien ugrott egyet és el­tűnt. Rettenetes állapotba kerültünk. Külsőn­ket elhanyagoltuk. Erezte m, elveszítem magabiztosságomat. Kisebbrendűségi érzé­seim támadtak, különböző komplexumok kíséretében. Feleségemet munkahelyéről még aznap a mentők szállították haza. — Idegösszeroppanás! Lelki depresszió! Teljes nyugalomra van szüksége! — mond­ta az ápoló, aki feltámogatta a lakásba. — Nyugalomra?! Haha! — Talán meg tudná magyarázni, miért...? — A bolha az oka! Az a nyomorult vérszopó dög! Az ápoló rám nézett és mert egyedül volt, sietve távozott. Harmadnapra valaki feljelentett, hogy ellenséges repülőknek fényjeleket adunk le, és lakásunk a külföldről hazánkba irá­nyított kémek találkozóhelye. En Kropa­­csekra gyanakodtam, akivel tavaly vesz­tem össze a hentesboltban, mert elém to­lakodott, meg akart előzni a sorban. Csak ő lehetett a rosszakaratú, pimasz feljelen­tő. Mikorra eredménytelenül lefolytatták a házkutatást és kihallgatásokat, már min­denbe beletörődtünk. A közbiztonsági szer­vek emberei állandóan megfigyelés alatt tartottak. Éjszakai villanygtfújtogatások esetén nem egyszer ránk törték az ajtót. Elhatároztuk, nem oltjuk el többé. Vil­lanyfénynél virraszt oltunk. A higiéniai állomáson bejelentettük, hogy fertőtlenítést és rovarirtást kérünk. Mivel azonban ragályos betegség nem for­dult elő a környéken és tífuszos hulla sem akadt a házban, csak nehezen ment a dolog. Megolajoztuk hát az állomás appa­rátusának kerekeit, és megtörtént a fer­tőtlenítés és rovarirtás. A bolha túljárt mindnyájunk eszén. Ezt is túlélte. Bonyolult hármas lakáscsere következ­tében elköltöztünk. Megjegyzem, teljesen feleslegesen, mert az élősdi ide is köve­tett. Hol itt, hol bukkant fel az új lakás­ban. Marta a testünket, szívta a vérünket, gyilkolta az idegeinket. Naponta néhány órát felváltva ültünk a vízzel telt fürdőkádban. Hátha éppen raj­tunk tartózkodik és vízbefúl. Mindez hiá­bavaló volt. A sok fürdéstől legyengülve alig lézengtünk. Mindkettőnknek felmond­tak, mert nem voltunk képesek rendesen dolgozni. Ma már beletörődtünk a sors, azaz a bolha megváltozhatatlan akaratába. Csen­desen, minden pánikot, felfordulást és fényjelzést mellőzve pergetjük napjainkat a DDT-szagú lakásban. A bolhát már nem üldözzük. Neki is élni kell szegénynek! Megható a ragaszkodása. Családtagként bánunk vele. Alkalmi munkából tartjuk el öt, és persze magunkat. Hármasban vár­juk a békés öregkort. O A művészeti témájú filmek bergamói nemzetközi fesztiválján Takács Gábor ma­gyarországi rendező Térábrázolás a festé­szetben című filmjének ítélték oda a nagydljat. Takács Gábornak ez a harma­dik bergamói sikere: tavalyelőtt Arany­metszés, tavaly Kompozíció a festészetben című filmjét díjazták. O Ausztráliában felépült a New For­tune — az Edward Allain és Philip Gens­­lov által épített híres XVI. századi londo­ni színház, a Fortune pontos mása. □ A berlini Henschel kiadónál megje­lent Van Gogh teljes levelezésének első négy kötete. A nagy festő levelei ezúttal másodszor látnak napvilágot német nyel­ven. Az első kiadás néhány évvel ezelőtt jelent meg két kötetben, Ember az em­berek között címmel, 14

Next

/
Thumbnails
Contents