A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-10-10 / 41. szám
Iszaak Babel: Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Kszenyija nevű menyecske. Keble dús, válla gömbölyű, szeme kék. Hát Ilyen volt ez a menyecske. Bárcsak nekünk jutna ilyen! Az ura elesett a háborúban. Három esztendeje özvegy volt már a menyecske, s gazdag uraságnál szolgált. Az uraság naponta háromszor megkövetelte a meleg ételt. Nem fával, hanem szénnel tüzeltek. A szén melege elviselhetetlen, a szénben tüzes rózsák izzanak. A menyecske három esztendőn át főzött az uraságra, és közben feddhetetlen életet élt. De hát mit kezdjen kosárnyi keblével? Ezt mondjátok meg! A negyedik esztendőre elment az orvoshoz és Így szólt hozzá: — Elnehezült a fejem, hol tűzben égek, hol meg elgyengülök ... Az orvos pedig imígy válaszolt: “ A ti utcátokban tán nem szaladgál elég legény? Ejnye, te menyecske! ... — Félénk vagyok én — suttogja Kszenyija —, érzékeny vagyok én... Biz úgy igaz, érzékeny teremtés. Kszenyija kék szeme keserű könnyekkel van tele. És ekkor a vén Moroziha vette kezébe a dolgot. A vén Moroziha utcahosszat híres bába- és javasasszony volt. Az effajta banyák nem nagyon kímélik az ember lánya méhét. Ügy meggőzölik, hogy azt sem bánják, ha egy fűszál sem nő utána. — Megszerzem én neked, ami kell, Kszenyija — szólt a menyecskéhez. — A kiszáradt föld megrepedezik. Áhítja Isten esőjét. Az asszonynépben nyirkos, büdöskés gombának kell járnia. Aztán el Is hozta. Valentyin Ivanovics nak hívták. Satnya, de mókás, nótacsináló legény volt. Szinte hálni járt csak belé a lélek, haja csapzott, s homloka tele szivárványszín pattanásokkal. De mi kell Kszenyijának, talán holmi bika? Nótát költ és nadrágot visel — ennél jobbat nem találhat kerek e világon. Sütött is a menyecske vagy száz palacsintát meg mazsolás kalácsot. Kszenyija ágyán három dunyha, hat párna, mind pehellyel töltve — nosza, rajta, Valentyin! Eljön az este, s a konyha mögötti kis szobában összeverődik a társaság. Mindenki felhajt egy kupicával. Moroziha megadta a módját, selyemkendőt kötött. Valentyin pedig ékesszólóan ilyen beszédbe kezd: — Jaj, drága Kszenyijám, istenverte, ágrólszakadt legény vagyok én, de azért ne gondoljon rosszat rólam. Ha leszáll a csillagos éj fekete legyezőivel, vajon ki tudom-e önteni szivemet egy dalban? jaj, tele vagyok én félszegséggel... Szó szót követett, persze ittak is, két egész fiaskó vodkát, meg bort is, három üveggel. Nem mondok sokat, de elment vagy öt rubel az eszem-iszomra — ez pedig nem tréfadolog! A mi Valentyinunk orcáira szín költözik és harsogó nótákat dalol. Moroziha erre már odébb húzódik az asztaltól. — Kszenyuska — mondja —, Isten segedelmével én már megyek is, nálatok meglesz a szerelem. Ha lefeküsztök a nyoszolyára — teszi még hozzá &=?, húzd le a csizmáját. Férfiemberre úgysem győzni a mosást. A szesz már megtette a magáét. Valenz tyin a hajába kap, és pödöri, sodorja. «=»■ Látásom van — mondja. Ha iszom, látásom van. Látlak, Kszenyija, itt fekszel holtan, ocsmány az arcod. Én meg pópa vagyok, s tömjénfüstölőt lóbálva lépdelek a koporsód után. Persze a hangját is egyre jobban felemeli. Ámde Kszenyija gyarló asszony csupán, szinte észre sem veszi s már ki is gombolja a blúzát. — Ne ordítson, Valentyin Ivanovics — suttogja a menyecske. — Ne ordítson, még meghallja az uraság... De hát meg lehetett-e állítani a legényt, ha már felgyülemlett benne a búbánat? — Vérig sértettél engem, te asszony — sírja Valentyin és törzsét hintázza. — Jaj, álnok emberek, mit nem akartok,t! megvenni a lelkem... Igaz, fattyú gyerek vagyok — mondja, — de grófi ivadék... Ezt süsd meg, te szakácsnál — Gyengéd leszek magához, Valentyin Ivanovics... — Eressz!... sÁ legény feláll, kitárja az ajtót. Megyek a világba! De hát hová, merre menjen az aranyos, amikor részegségében nem viszi a lába, Végigdől az ágyon, és =— már bocsánat a szóért — lerókázza a lepedőt, majd. gyarló ember lévén, mély álomba merül. Most már Moroziha is betoppan. •- Ebből nem lesz semmi s=s mondja. —> Gyere, vigyük ki. S a két asszony kicipeli Valentyint az utcára, s lefekteti a kapu elé. Ahogy visz-, szatérnek, ott várja őket az úrasszony, pazar hál őkönt ősben, fején csipkés főkötövel, s már hánytorgatja a szakácsnénak: — Éjjelente legényeket fogadsz, és hancúrozol velük. Holnap kiadom a béredet és el innen, távozz az én tisztességes házamból. Eladó lány is van a családban!.,. A menyecske meg csak sir, sírdogál, egészen a kéken derengő hajnalig, aztán kimegy a tornácra és nyöszörögve megszólal: — Jaj, jaj Moroziha anyó, mit tettél velem, mit tettél Ifjú életemmel. Megöl a szégyen. Hogyan álljak most már az emberek elé, jaj, mit látok majd a szemükben?! Sír, sir a menyecske, s egyre ott üldögél, körötte a mazsolás kalács, a patyolat pehelydunnák, az örökmécses meg a borosüvegek. És imbolyogva remeg a menyecske meleg húsú válla. — Melléfogtunk — válaszol neki Moro-i ziha. — jobb lett volna egyszerűbb legényt keríteni, azt a Mityuhát... A reggel lassacskán győzedelmeskedik. A tejesasszonyok már járják a házakat. Zúzmarás, kék reggel köszönt a világra. Fordította: WESSELY LÁSZLÖ LEONYID GURUNC: Ne keress idegen nyomokat Ha belépsz a szobába, ne nézegess jobbra-balra! Ne keress idegen nyo^i mókát. Gondolkozz inkább azori, mi^ lyen nyomot hagytál te magad után. Rózsa Szépségével büszkélkedett a rózsa. — Nincs igazad — szóltam. Kedvei sem sokkal szebb n$lad. Csokrot kötöttem a büszke rózsából s a Kedvesemnek küldtem. Hadd lássa a rózsa, mennyire csalódott. Forrás Víz csurog a kősziklából :■— tiszta, átlátszó forrásvíz. Tikkadtan hajolok föléje. Milyen jó így inni a vizet, ha az ember tudja, hogy senki nem kavarja fel. Fordította: - Id -
