A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1965-07-11 / 28. szám

Június havában két napon át zengett a magyar nóta a zselizt park öreg fái alatt — itt az alkalom tehát, hogy megemlékezzünk arról a muzsikusról, akinek élszakai zongorázását ugyanez az öreg park hallgatta valamikor. Ö is nagyon szerette a magyar muzsikát, ezt igazolta Divertissement ä l’Hongroise című szerzeménye. Szerzője nem volt magyar, sze­gény osztrák muzsikus volt, ma azonban a ze­neirodalom világnagyságai közé tartozik. Franz Peter Schubertnefc hívták. (1797 — 1828). Két nyáron át fordult meg Zselizen — 1818- ban és 1824-ben. A nyomorgó bécsi zenészt Vnger gazdasági tanácsos ajánlotta be zene­tanárként Esterházy János zselizi földbirtokos­hoz. Három leányát, Karolinát, Máriát és Ro­zinát kellett beavatnia a magasabb zenei tudo­mányokba. Schubert komolyan vette hivatását — és a zselizi kastélyban zenei élet kapott erőre. Még házikvartettet is szervezett Zselizen, melynek Schönstein báró. a muzsikus barátja is tagja volt. A legidősebb kontesz, Karola pedig beleszeretett a szemüveges, félszeg, de zseniális muzsikusba. Az öreg Esterházy azon­ban hamar véget vetett Karolina grófkísasszony nyári liesonfának, a lányt elküldte, később Schubertét is menesztette. Hát, persze — rang­ján aluli kapcsolat volt ez! Karolina comtesse hamar meg is feledkezett Schubertról — a zse­lizi park éjszakájában azonban varázsos dal­lamok szálltak Schubert zongoráján. Be sem fejezte soha alkotását, melyet ez a szerelem váltott ki benne. A mély érzésű muzsikus más­ként fogta fel ezt a szerelmet — amit a Be­fejezetlen szimfónia örökszép akkordjai is iga­zolnak, melyek Zselizen készültek el, hogy aztán 1856-ig feküdjenek kiadatlanul Hiltten­­brunner zeneszerzőnél. SCHUBERT a zselizi park muzsikusa A sebzett lelkű muzsikus vigaszt keresett. Azt hitte meg is találta, a tergenyei vízimol­nár fiatal leányánál. (A zenetörténelemből is­mert malmot nemrég bontották le.) Esterházy János ugyanis Nyitrabánya környéki németeket telepített itt le birtokán, mert ezeknek keve­sebbet kellett fizetnie. így kerültek a néme­tek Tergenyére is, és Schubert velük anyanyel­vén beszélgethetett. Ez a szerelem is rosszul végződött. Mikor egyízben Schubert Zselizről Tergenyére lovagolt, a Garam és a Szikince közti erdőben a fiatal tizenötéves leányt egy erdész karjaiban találta. A zselizi parkba pe­dig, a nyitott ablakon át új melódiák indultak el, ezúttal a Schöne Müllerin dalciklusának első akkordjai. Schönstein bárónak ajánlotta a ciklust a szerző, az egyedülinek, aki Schu­bert második zselizi szerelméről tudott. Zselíz ma a magyar dal- és táncünnepélyek tradicionális helyévé vált. Azt hiszem, csak fokozná a zselizi ünnepségek varázsát, ha újból berendeznék a Schubert-szobát, összegyűjt ve Schubert zselizi emlékeit. Hiszen híres zongorája az elsők közé tartozott, melyek ezen a földön készültek! Schmidet Károly pozsonyi zongorakészítő, a bécsi Konrád Graf tanítványa volt. Ha a háborúk során sok emlék el is kallódhatott, nem tartom lehetetlennek a zseli­zi kis Schubert múzeum berendezését, hiszen új anyagot is lehetne hozzá szerezni! Varga Sándor annak idején beszélt a kastély tulaj­donosával, Soudenhove-Callergi grófnővel, szül. Brenner Ernesztinával, aki még Schubert saját­kezűig írt kottáit is megmutatta neki. Gondol­kozzék el efelett a zselizi helyi nemzeti bizott­ság — hiszen ez csak fokozná Zseliz kultúr­történeti jelentőségét. Azé a Zse.lizét, amelynek nevétől minden év nyarán hangosak az újsá­gok. A zselizi park muzsikusa megérdemelné ezt! MÁRTONVÖLGYI LÁSZLÓ KARINTHY FRIGYES: Rájöttem és most közzéadom, hogy embertár­saim okuljanak belőle. Éppen a só­hivatalba telefonáltam volt, ahol meg akartam kérdezni, mi az oka annak, hogy ha én felhívom a közpcntot, akkor á központ nem jelentkezik, el­lenben egy félóra múlva belém kap­csol valakit, aki számon kéri tőlem, hogy miért nem küldtem el az ö fel­öltőjét, amiből ki kellett volna szed­nem a zsírfoltokat. Ezt akartam meg­kérdezni a sóhivataltól, de a központ nem jelentkezett, ellenben egy félóra múlva jelentkezett egy remegő férfi­hang és udvariasan, de határozottan felszólított, hogy máskor, ha nála va­csorázom, legyek szíves és ne felejt­sem magamnál az ő cigarettatárcáját. Más esetben ilyenkor azt mondja az ember: — Pardon, tévedés. Tessék letenni a kagylót. Beszélek. Mire a rendes, szabályszerű eljá­rás következik, ugyebár, az illető ki­jelenti, hogy ő nem teszi le a kagy­lót, mert ő is beszél, tegyem le én, mire én mondom, ugyebár, nem te­szem le, tegye le ő, mire ő, ugyebár, azt mondja, hogy majd meglátja, meddig lesz pofám, ugyebár tartani, majd megunom, ugyebár, ha belátom, hogy nem valami sliferlível van dol­gom, hanem vérbeli pesti fiúval, mi­re én, ugyebár, szelíden megjegy­zem, hogy akkor ugyan ott rothad meg uraságod a telefon mellett, ugye­bár, mert én nem teszem le, mert én tudom, mi a tisztesség, nem úgy, mint némely piszok fráter, mire ugye­bár, még egy órácskát így eldiskurál­­gatunk, még a központ meg nem unja és mindkettőnket átkapcsol, külön­­külön, más tájakra, ahol aztán foly­tatjuk a társalgást.' Mondom, ez a rendes, egyhangú elintézés következett volna, amit már annyiszor végigcsináltam. No, gon­doltam, ma valami újabb dolog kel­lene. Egy félórácskát kapacitáltam még a férfihangot, hogy tegye le a kagylót — akkor jött a központ, és egy nőt kapcsolt belém. — Te vagy az, kutyus? — kérdezte epedő suttogással. Mit csináljak? Megint egy darabig magyarázzam neki, hogy nem én va­gyok, tegye le a kagylót? Hát nem sokkal egyszerűbb, ha én vagyok a kutyus? Hátha akkor hamarabb lete­szi. ■ Igen én vagyok — epedtem visz­sza. 1—Édes kutyusom — epedte a hang —, ma este kilenckor várlak. Az öreg csak tizenegykor jön haza! Eljössz?­Hm. Elmenjek? Szegény öreg, aki csak tizenegykor jön haza! Nekem az öreg határozottan szimpatikusabb, mint a kutyus. — Nem megyek s=—- mondtam hatá­rozottan. — Miért? — Azért, mert meguntalak, kérlek alássan. Nagyon utálatos vagy egy kicsit, hát gondoltam, mostan éppen elég lesz. Kérlek alássan tudod, szakí­tani szeretnék veled, mert olyan, valamire hogyisinondjam kérlek, olyan hányin­gerem van már tőled, igen, ez a he­lyes kifejezés. Nem megyek el ma se, se máskor, ne Is telefonálj többé, levelet se írj, mert visszaküldöm, ne is szólíts meg többé, nem akarok tudni rólad. Különben hogy vagy? A választ már nem hallottam, mert közben a központ megint egy férfi­hangot kapcsolt belém. — Na?! — mondta izgatottan a férfihang. — Na?! Hát melyiket te­gyem meg? Rögtön tudtam, miről van szó. — Tedd meg, kérlek Pukkadj me­­get platzra, Zerplatzet siegre és Zi­­gomárt platzra. Tedd meg Teddmeget és tedd meg Eddmeget. És tedd meg Haljmegéhent, és tedd meg nekem, hogy feküdj a sírba. Újabb férfíhang. —_Kedves Auerbauer úr, hát ta­lán __ hát talán mégis__ legalább valamit tessék törleszteni__ — Nézze — mondtam — sok pénz nincs nálam. De kétszáz koronát ad­hatok. Azonnal jöjjön fel a lakásom­ra és ne haragudjék, hogy csak eny­­nyit... == Ö, kedves Auerbauer úr... de­hogy! Hát jöhetek? Azonnal jövök. Még csak azt akarom kérdezni, mi­lyen gombokat tegyek a frakkra? — Pirosakat. Elől két pirosat, há­tul egy zöldet, és tükörrel, természe­tesen, szép velencei tükörrel. És azután így, szép simán, lebonyo­lítottam az ügyeket. Nem vitatk óztam sokat, megtettem, amire kértek. Meg­ígértem, hogy azonnal szállítani fo­gom a kőszenet, fele áron, mint ahogy kialkudtuk, megígértem, hogy ott leszek és agyonverem azt a gaz­embert; megígértem, hogy beszélek a kegyelmes úrral, hogy megkapja a trafikot és megígértem, hogy nem szólok a kegyelmes úrnak a trafik­ról, és megígértem, hogy rajta le­szek és kijelentettem, hogy nem akar­tam tegnap megsérteni, és elvállal­tam, hogy szólok Manóinak és meg­kérem, hogy Ziegler úrnak adja át azt a levelet, és telefonáltam a boy­­nak, hogy vigye fel a kalapot és fi­zesse ki és gratuláltam a gyerekhez, és mondtam neki, hogy holnap tizen­kettőkor legyen a Nyugatinál, akkor nagyon szívesen akár harmincat. És így elértem, hogy este hétkor mégis összekapcsoltak a sóhivatallal, ahol kérdésemre azt válaszolták, hogy ma egyetlen panasz se érkezett a telefonról, mindenki könnyen és si­mán elintézte a dolgát, a központot áldották az anyák, és felemelték az igazgató fizetését, és hogy Budapest boldog, mindenkinek el van intézve az ügye, és hogy a polgárság kéri a kormányt, emeljék fel az újonc­létszámot, mert szeretne párezer em­bert szülni, ajándékba, a hadsereg számára. 10

Next

/
Thumbnails
Contents