A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1965-09-26 / 39. szám

Az áj alapok, háttérben a Villa Negrával K. Bachan felvételei Levél érkezeit hozzánk Dunamocsról Ott, ahol most mindenki épít, éjjel-nappal az összeroskadt meg­rongált házakat hozzák helyre, ahol virítanak a piros téglahalmok, szürkén merednek a porobeton pi­ramisok, ácsolnak, kalapálnak, meszet kevernek — valakinek eszébe jutott, talán az ágyon ha­­nyattfekve, mikor fáradtan pihe­nőre tért, vagy egy ebédszünetben, a gyorsan összecsapott leves ka­­nalazgatása közben —, hogy írjon nekünk. Néhány percet ellopva a mindennél égetőbb munkából, csak úgy, ceruzával firkantott egy meg­hívót: jöjjünk el, nézzük meg, hogy építenek, hogy épít a falu. Sok helyen folyik az árvíz után építke­zés, de Dunamocsra, éppen Duna­­mocsra érdemes volt kimenni, mert a levél optimizmusát élő és áradó valójában találtuk meg. A százéves ház A falu végén, a jól megépített százéves zsúpfedelű vályogház 1905-ben űj gazdát kapott a Mar­­kacz családban. A víz felé lejtő partokon az ilyen házakat akkor a falu szegényebbjei lakták, a hajós népség, kétkezi munkások, zsellé­rek. A módosabbak a magasabban fekvő részeken, a drágább telke­ken építkeztek. Az öreg vályog­ház, társaival együtt megért és ki­bírt már egy nagy árvizet, öreg emberek emlékeztek rá, hogy járt ablakán akkoriban ki-be a víz. Emlegették is az ott lakók, a má­sodik Markacz generáció előtt ezt, mikor a Duna áradása már vesze­delmes méreteket öltött: „Jó lesz ha hurcolkodtok, mentitek, amit lehet, mert a víz megint megláto­gat benneteket.“ Nem volt könnyű otthagyni a házat, hiszen alig hat éve építették újjá, a nádfedeles házikóból cse­réptetős szép porta lett. De a Du­na semmibe vette Markaczék fára­dozását, kiadását és ragaszkodását a megszépült otthonhoz, bizony is­mét bekopogott az ablakon. A száz­éves ház a második ostromot nem bírta ki. Villa Negra — Nézzék —, mutatott levél­írónk, Markacz Józsefné egy kis fehérajtós bódéra — ez a Villa Negra, azaz a volt nyári konyha, amit most „szobának“ tisztelünk és a hozzátapasztott tyúkól jelen­legi „konyhánk“. Amilyen a ház külseje, olyan a berendezés is. A kredencet és szekrényt, az ágy alatt elhelyezett fiók és doboz helyettesíti. Ezt ak­kor látom, mikor a szekrényt elő­húzza az ágy alól és tiszta inget vesz ki belőle az ura számára, aki pallér, építőmester. De nem ám a saját újonnan építendő házuk kö­rül szorgoskodik, előbb az Iskolát kell befejezni a faluban, hogy a ta­nítás mielőbb megkezdődhessék. A kitelepített tyúkok nagyot néznének a konyhává előlépett ólon, ahol most gazdasszonyuk a halpaprikást főzi. A hozzávalót csak innét fogta unokája az újra­megszelídült Dunában. Szállnak ki a jószagú gőzök a ferdetetejű bódéból, a ház cicáját is a közeibe csalják. A nagy veszély idején hogy-hogy nem megfeledkeztek a fehér bundás kedvencről s az több mint egy hétig éhezett az ár fölé emelkedő háztetőre húzódva. — De már vége van a rossz na­poknak! A cica is kiheverte az éh­séget és a kedves virágaim egy-Még a hetvennyolc éves Jakab néni Csak az ember lenne gyengébb? is építkezni fog. Ilyen lesz az ál ház A Villa Negra nem

Next

/
Thumbnails
Contents