A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-09-12 / 37. szám
A gyerekek aktív részt vesznek a város kulturális életében is. Gyárakat látogatnak ünnepi alkalmakkor és ott koncerteket adnak, saját műsorral lépnek fel. Időn ősztől kezdődően az általános zeneiskola mellett megnyílt Kecskeméten a zenei gimnázium le, ahová azok a diákok kerülnek, akik kifejezetten a muzsikának akarják életüket szentelni. „Ajánlólevelük“: az alsó osztályokat a kecskeméti általános zeneiskolában végezteki SZEBELKÚ IMRE, a Hét magyarországi munkatársa úQ qij kafm kait meg véletlenül. Ennek a tengerésznek a vallomása az egyetlen megbízható személyleírás Wongné asszonyról. (Van ugyan róla egy 1939-ben készült fénykép, de ez ma már nem ér sokat.) Máskor a „Van Heutz" holland gózöst támadta meg. Hót csónak kalóz rohanta meg a g&zös gyanútlan legénységét éjszaka. A kalózok elóször a rádióadót semmisítették meg és tizenöt óra hosszat kezUkben tartották a hajót. Ezalatt az árnt átrakták csónakjaikra, sót az utasok csomagjait is megdézsmálték. Ez a vállalkozás 400 000 fontsterllnget hozott Wongnénak. 1951 óta tudják, hogy Wongné kezében futnak össze a kalózvilág szálai. Az 6 müve a ,,Mallory" angol hajó megtámadása, valamint ó csikarta ki a hatalmas váltságdíjakat is a hajózási vállalatoktól. A hongkongi tengeri rendőrség becslése szerint csak a váltságdíjakból évi százötven millió bevételük van a kalózoknak. Ennek az összegnek az oroszlánrésze természetesen Wongné asszony pénztárába kerül. Délkelet-Ársla államainak rendőrsége megállapította, hogy madam Wong gyakran jár Macaoban, Hongkongban, Slngapurban sőt Tokióban is, nogy híreket szerezzen, tárgyaljon “ügyfeleivel" és játsszon. Ugyanis a hazárdjáték ennek a veszedelmes asszonynak az egyetlen szenvedélye. Ezért (gémek tízezer fontsterllnget annak, aki lefényképezi fit. A fénykép sóikat segíthetne ennek a szoknyás banditának a leleplezésében. Amikor ezt a dijat a nyilvánosságra hozták, a macaöl rendőrfőnök csomagot kapott és egy Igen szűkszavú levelet: „Ez a fénykép bizonyára érdekelni fogja önöket, mivel köze van hozzá Wongnénak Is." A fényképen kát bestiálisán meggyilkolt ember látható. Lehet, hogy éppen fényképezés közben csípték el őket Wongné hű kalózai. 1962. júniusiban Emanuel Peiaez fttiöpszlgetl alelnök fogadást rendezett manllai székhelyén, Koson Cityben. Körülbelül kétszáz vendég Jelent meg a fogadáson. Peiaez felfigyelt egy bizonyos Senkaku nevezetű hölgyre, aki csaknem egész este ott Bit a rulettasztal mellett és nagyon nagy tétekben játszott. Peiaez mosolyogva megszólította: „Ilyen nagy összegekben csak Wopgné játszhat." „Hiszen ón vagyok Wongné", felelte mosolyogva madam Senkaku. A vedégek hangosan nevettek ezen la kijelentésen, mintha egy nagyon jé tréfát hallottak volna. Egy hét múlva levelet kapott az alelnök: „Köszönet a szép estéért, Wongné-Senkakn." A rendőrség újra nyomozni kezdett, kihallgatta a fogadáson megjelent összes vendéget, de a tőlük kapott szemólyielrésok nagyon Is eltérőek voltak. A fülöpszigeti botrány után a közvélemény az volt, hogy Wongné asszony valószínűleg valamelyik köztiszteletben «116 polgár felesége. Ax pedig közismert tény, bogy 1963 nyarát a (randa Riviérán és Monte Cáriéban töltötte. A Japán rendőrségnek egysxer majdnem sikerült elfogni ax agyaiért kaléxnflt. Egyik blxalmasa ugyanis a jutalom fejében hajlandó volt 6t rendőrkézre juttatni. Amikor a rendőrség a megbeszélt helyre érkezett, a közlékeny embert levágott kezekkel és kitépett nyelvvel találta a helyszínen. Madam Wong tevékenysége nagyon Is sokrétű. Állítólag több nyilvánosház és játékbor- Lang tulajdonosa, továbbá kábítószerek csempészésével Is foglalkozik. Segítőtársainak száma Ismeretlen. A japánok szerint kolóztlottája ISO bajéból áll. Az angolok azt állítják, hogy Wongnénak körülbelül háromezer kalöza vén. A portugálok viszont kalózainak számát nyolc ezerre, cinkosainak számát pedig még ennél Is többre becsülik. Az azonban bizonyos, hogy madam Wong kalózai nyugodtan garázdálkodnak most Is. Távolkelet üzletemberei ás rendőrsége már meg Is szokták működésüket. Ax egyik biztosító társaság pedig kimondottan nem vállal felelősséget azokért a károkért, melyek „az Isten és madam Wong beavatkozásának a következményei“. A nemzetközi rendőrség — az Interpol — le tanácstalan ezzel a hallatlanul ügyes asszonynyal szemben. Mindeddig sem konkrét bizonyítékokkal, sem használható fényképpel nem rendelkezik. KI tudja, hány cinkosa van madam Woogmok az Interpol kötelékében? gyűjtött az évek folyamán. Tanulmányozta a zenei oktatás kihatását más tantárgyakra, mint pl.: az Irodalomra, a történelemre, az Idegen nyelvekre és a számtanra. A diákok rengeteg népdalt tanulnak, Ilyenképpen gazdag nyelvismeretre tesznek szert az évek folyamán. Érdekes megfigyelés, hogy az Intenzív zenei foglalkoztatásnak milyen kiváló hatása van a rajz-készségre is; a diákok pasztell színeket használnak legszívesebben. A nyelvtanulásnál Is nagy előnyt nyújt a zene oktatása. Kiváló hallásuk hozzásegíti a diákokat a kiejtés könnyebb elsajátításához.