A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-09-05 / 36. szám
kiáltotta méreg-O _Q >o E iö Sződy Viktor: CL baja Zászló jut árbocán, s már csengők csengenek, kürt harsan és lejár a csöndes búcsúdra, alkonyt pára hull a könnyes búcsúzára, harangszót hord a szél, és kendők lengenek. • S elindul. Messze mély, borongó tengerek várják, vad, zátonyos sziget, min kincset szór a nap, dúló vihar, meg öböl, hol nincsen bóra, hol álmok élnek és halandók tengenek. Vár rá a sarki fagy s a tűző trópusok, zord fjordok kémlelik s nagy lávaszirtek égve, vár rá a sivatag, az éjbehalt vadon. Amíg a parti hab vigasztalót susog, ő lassan, szótlanul vonul a messzeségbe. Nyoma zuhogva reng és vérré alvadón. Ve*&e& pstázáfran cím néCtíül meg akarnál enni? tői elszürkülő arccal. — Eleget néztem a cipőm orrát... A főnök a szolga szavába vágott: — Vagy azért bámészkodsz úgy rám, mert azt hiszed__? Nem merte kimondani a végzetes szót. Fájdalom hasított a fejébe. A homlokához kapott, úgy érezte, rákos daganat feszegeti a koponyáját. Elvörösödő arccal meredt a szolgára. Felpattant a székéről. — Mars ki! — kiáltotta. — A szemem elé többé ne merészkedj! Kitört a botrány. Már nem szerették, csak gyűlölték. Már nem sajnálták, de nyíltan gúnyolődni sem mertek vele. Nem vették védelmükbe, mert egyszerre félni kezdtek a könyökétől. Amikor feléjük közeledett, elbújtak, nehogy a vállukra ugorjon, és könnyedén az uborkafára kapaszkodjon. Aludni sem tudtak miatta. De ő csak mosolygott rajtuk. Darázscsípés volt a mosolya. A főnök úgy futott el mellette, mintha besőzták volna. Ügy vélte, rajta mosolyog. Nem bírta tovább. Behívatta a titkárnőjét és diktálni kezdte a levelét. — Főorvos úr__! — Mélyen tisztelt? Igen tisztelt? = kérdezte a titkárnő. — Ogy írja, ahogy mondom! — parancsolta a főnök. — Főorvos úr ... Felkiáltójel. Nem vártam öntől... kis övei___ hogy egy őrültet szabadít rám ... Felkiáltójel. Hogy merészkedett ilyen alattomos lépésre ... Kérdőjel. Ne fukarkodjon a kérdőjelekkel! Ellenőrizni fogom ... előre kellett volna látnia, hogy nem tud rajta segíteni és idejében visszaküldhette volna... Felkiáltójel. Amíg bűskomor arccal hajlongott előttünk, tudtuk, hogy minden rendben van, nincs mitől tartanunk... Pont. De most... Kérdőjel és felkiáltójel. Egy nap arra ébredhetünk, hogy kikiáltja magát főnöknek ... Felkiáltójel. Az lenne csak az igazi istencsapás... Három felkiáltójel. Kötelességem önt__ kis övei ... figyelmeztetni, hogy az esetleges bonyodalmakért magát tesszük felelőssé. . Felkiáltójel. Remélem, megérti intő szavam és azonnal visszarendeli a páciensét, hogy újra kezelésbe vehesse és eredeti állapotban küldhesse vissza hozzánk, mert a jövőben egy pillanatig sem szeretnénk érezni kibírhatatlanságát. Három pont. Remélem megérti emberséges kérésünket, és nem fog arra várni, hogy mi intézkedjünk... Felkiáltójel... Aláírás... — Őszinte tisztelettel? — szól közbe a titkárnő. — Még csak az kellene, hogy tiszteljem is őt. — fakadt ki dühösen a főnök. Felkiáltójel! . .. Mit mondtam? Ezt ne írja! Ez magának szólt! Hol is hagytam abba? — Aláírás__ — Igen, aláírás ... főnök, nagy effel... Érti? Meg ne feledkezzen róla! Aztán majd oda kanyarítom a nevem ... A titkárnő kisietett az előszobába, hogy legépelje a levelet. A főnök egyedül maradt. Elégedetten dörzsölte a kezét. A kibírhatatlan ember most megkapja a magáét! Az orvost is megtanítja kesztyűbe dudálni! Panaszlevelet ír a miniszternek! jóleső érzés uralkodott rajta. A naponta kétszer simára borotvált arcára sosem dermedhet a megkövezett, keresztre feszített ember fájdalma ... Áhitatos arccal meredt az íróasztalára. Megmozdult az ajka, mintha »Imát mormolna ... Boldog az, aki bízik az erejében ... Legyen boldogtalan, aki nem bízik bennem... Ogy legyen.*.1 ... a kamerának négy szeme van, ám egy időben mindig csak egy szemével néz, azzal is csak akkor, ha szögletes homloka fölött fény gyullad, ilyenkor hűvös üvegszeme okos állat tekintetévé válik, ki gazdája intésére mindenre felfigyelj a kamera bizarr és közömbös fémállat, elnézi az emberi élet drámába sűrített játékát s úgy olvasztja magába, mintha meg sem látná a játékban az Ember vergődését ... ★ KRISZTUS lyukas tenyerét emelve esküszik az ÖRÖK ÉLETRE, üveg mögött, olajnyomatba degradálva mezítláb álldogál s nagyszép reménye ébresztését az üvegre száradt légypiszkok sem tompítják, mert a füstösszagú, görnyedthátú szobácskábán két öreg lélek a szentigét lesi s szemük olyan, mint ráncba gördült könnycsepp, azt tükrözi amit elé tárnak, nem kedveli a logika sugárutait, inkább vén hitek girbegörbe vonalain matat... ★ ... az ember Emberi gondok árnyakában, kőtemplomok hidegmagas íveibe kapaszkodik és az anyagcsere hű szolgájaként álmodozó lelkek szépnagy melegénél melegedve, olykor szembe néz a csillagos éggel, de máris lekapja tekintetét, mert szája szélén kicsurran a rágalom s alig tesz meg 77 lépést, már nem futja erejéből, elmúlik a múló múlttal, még mielőtt agyába villanna az eszmélés, hogy ő, az ember is azért született, hogy Emberi gondok feszítsék szét pöttömlelkét... ★ ... megáll az út közepén, az autók közrefogták, ijedt körpillantást vet, mint a bekerített vad s most látom csak, hogy válláról balkarjára cserzett, kopott róka omlik dísz gyanánt, mint a panyókára vetett mente, pedig a hideg már rég a hegyekbe húzódott, az erdőkön is túlra s csak a mezők őrzik még emlékét, gödörbe lapuló áttetsző víz képében, mint irdatlan könnycseppet, de ő mintha nem tudna erről, ő a vénlány nem érzi a tavaszt, úgy áll most itt e rideg világban a nyüzsgő utca közepén, mint egy idejét múlt madárijesztő ... N. László Endre: £éiiyeg,etn adam . *. Minden pózt eldobtam, lényegem adom, százszor át érzett bánat a bánatom ... Minden homokszemre úgy hasonlítok, és minden fűszálra úgy hasonlítok ... Mag vagyok, mely önmagából terem, jó földbe hullott arany búzaszem. Már a bánatom sem oly büszke, oly kevély, az én bánatomba a világ belefér — Aki megütött, nem bántott meg engem, hanem az embert bántotta meg bennem! S ha valakit bennem az énem megtagad, az nem az egyén-ördög lázadása csak! Minden pózt eldobtam, lényegem adom, százszor átérzett bánat a bánatom ... 1 1 /
