A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-07-04 / 27. szám
A férfi, aki meggazdagodott „a semmin“ Az ember azt hinné, hogy semmit kigondolni ugyanaz, mint nem gondolni semmit, vagy (önt és lent a „semmi“ éppen úgy semmi, mlntcsak (önt a semmi. Hiszen kétszer semmi az éppen annyi, mint egyszar semmi. Mégis a „meztelen tények“ azt bizonyítják, hogy erre a dologra nem vonatkozik a matematika. Ki gondolta ki fent és lent a „semmit“, vagyis ahogy ma nevezik a sztriptízt, ne i- ;z megmondani, ugyanis ez a „teljesen meztelen tény“ olyan öreg, mint az emberiség történelme. Az első nő a paradicsomban biztos nem sejtette, milyen határtalan »lehetőségeket hagy gyengébb nemhez tartozó utó daira az „Éva kosztümmel“. Annak, hogy a nők fedetlen mellel mutatkozzanak, a negyvenegy éves divattervező Rudi Germreich, a sportölifözködés los-angelesi specialistája lett a kieszelője. Találmányáról így beszél: Az új divatot nem terveztem szisztematikusan, ötletszerűen jutott eszembe. 1962-ben egy beszélgetés közben, amit az újságírókkal folytattam a női divatról. ígv került szóba az egyrészes fürdőtrikó. A világsajtó visszhangja hihetetlenül élénk volt, annyira, hogy az Olasz Emilio Pucci firenzei divattervező mindjárt igyekezett is ötletemet realizálni. Természetesen elhatároztam, hogy saját ötletem realizásának elsőségét nem engedem át neki. Gernreich úr nem közönséges divattervező, 1963-ban elnyerte az USA Coty-Award kitüntetését (valami hasonló mint az Oscar-díj) mint a legjobb divattervező. Ebben a szakmában a nagyságok közé tartozik, akik megengedhetik magunknak az olyan merész ötletet, amelynek nyomán a világdivat szakszótárában meghonosodik a kifejezés: „Monokini Gernreich úr természetesen nem elégedett meg egyszerűen azzal, hogy „fent semmi“. Ennek kigondolta egy úi változatát, valamit adni arra a „semmire“. így született meg a topless, magasított derékkal és két vállpántocskával, amelyek éppen a női felsőtest legkényesebb ítészein feküsznek. Az új divatra a nők és férfiak a legkülönbözőbb módon reagálnak. Gernreich úr naponta kan leveleket a világ minden részéből. A leveleket, amelyekben fenyegetőznek, amelyek tele vannak haraggal és ellenszenvvel találmánya iránt, rendszerint férfikéz írja. Oicsénekek kizárólag csak a nőktől érkeznek. Egy berlini hölgv például ezt kérdezi: Miért kell a monokínire vállpánt? Ha meztelenség. legyen minél teljesebb. Gernreich úr ezeket a leveleket sem az egyik, sem a másik fajtát ngm veszi nagyon knmolvan, őt legfőklént az üzleti Jellegű levelek érdeklik, a japán, kanadai, ausztráliai és « nyugat-európai államok kereslete. Üzleti konkurrensei nem csekély irigységgel állítják, bogy Gernreinh ör bankszámlája az utóbbi hónanokban 100 000 dollárral emelkedett. És így történt, hogy a férfi, aki kigondolta az izgató „semmit“, a bécsi származású agglegény, Rudi Gernre*ch meggazdagodott és magában biztosan nevet az emberi butaság határtalanságán, amely olyan könnyűvé tette neki ezt. Ahogy a fáma beszéli, ő maga még nem szokta meg teljesen az amerikai életstílust, munka után sport-iaguárján elegáns nyaraló 'üha s!et a tengerpartra, ahol mindig összejön néhány jőbarát'a, hölgyek és férfiak veovese”. de a hölgyek kivétel nélkül zárt fürdőruhákban. Csillagok jegyében Horoszkópunk a júliusban születettekről a következőket mondja: Július 1-től 10-ig RÁK. Mars alatt született. Alapsajáto'ssága: személyes. Jellemrajza: a színes, változatos életet szereti. Szép dolgokkal foglalkozik. Hajlama van a különcködésre. a fantáz'ája nagy, az élet küzdelmes oldalát kevéssé ismeri, határozott cél nélkül is tartalmas életet él. Bizonytalankodó. nem szeret adakozni, de akinek mégis ad, iószivvel teszi. Szerencsés száma 13, 33, napja péntek, órája 18, köve smaragd. július 11-től 21-ig. RÁK. Jupiter jegye. Alapsajátossága: rázies. Jellemrajza: jószívű, vendégszerető, bár túlzásokra hajlamos, mégis rokonszenves. Szereti a komplikált problémákat, gyorsan hangulatot tud teremteni maga körül. Szeret mások bajaival törődni és Igazságot tenni. Szerencsés száma 29, 59; napja kedd; óraja 9. Köve a karneol. július 22 tői 31-ig. RÁK. A Nap alatt született. Alapsajátossága: nagyvonalú. Jellemrajza: hű, szorgalmas, a gondjaira bízott dolgokra nagyon vigyáz. Jó társalgó, fogékony, megértő, nem szereti a veszedelmeket és bizonytalanságot, meleglelkű, elnéző, fontosnak tartja, hogy a világ, de legalább tágabb környzete tudomást szerezzen személyéről. Szerencsés száma a 7, 9; napja vasárnap; köve zafír. A trnavai Tatrachemában olyan újdonság gyártását kezdték meg, amely a nőknek bizonyára örömet szerez. Kitűnő minőségű hajfestéket hoztak forgalomba soksok árnyalatban, amelynek előnye az, hogy tubusban kapható, így sokkal könynyebben kezelhető. Ha a színárnyalat nem megfelelő, vagy viselője megunja, könnyen lemosható. Divathírek innen-onnan • Magyarországon nagyon divatos a horgolt (különösen a rafiából horgolt) táska és kalap, valamint a különféleképpen (turbán, párta stb.J megkötött muszlin- vagy nylonkendő. Q Jugoszláviában különösen a tengerparton, ahol úgyszólván mindig fúj a szél, a nagy karimájú szalmakalap alá kendőt Is kötnek a nők, hogy jobban védjék a frizurájukat. • Lengyelországban divatos az esőköpeny vagy a bunda anyagával azonos anyagból készült cipő és csizma. • A Német Demokratikus Köztársaságban a bőrkesztyű helyett minden alkalomra hoszszabb vagy rövidebb szárú kötött és horgolt kesztyű divatos. • Angliában divatba jött a magas szárú fűzős cipő modern változata, természetesen divatos formájú sarokkal. • Fraciaországban szoknyanadrágos sportkosztümöt viselnek kirándulásra, kerékpározáshoz stb. • Amerikában újra divatos, a földig érő, hímzgtt hálóing. 21