A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-08-08 / 32. szám
A SEUK női kara Részlet a cigánytáncból A szenei tavak partján évről évre megrendezésre kerülő „nyári békeünnepély“ immár szép hagyományokra tekinthet vissza. A két napig tartó gazdag kulturális műsor, a különböző sportrendezvények, versenyek egyre nagyobb közönséget vonzanak. Az idei immár negyedik békeünnepély több mint tízezer résztvevője is a fentieket bizonyítja. A szombat esti műsor a könnyű műfajé volt. Az éjszakába nyúló esztrádon valóban színvonalas együttesek léptek fel az amfiteátrumban. Megérdemelten aratott sikert a jugoszláv vendégegyüttes táncdal-parádéja, mely e műfaj legjavát nyújtotta nemzetközi viszonylatban is. A szenetek szívét különösen Boros István, az együttes egyik szólistája hódította meg, aki repertoárját kizárólag magyar számokból állította össze. Ötletes volt a három tagú prágai esztrádcsoport műsora is. S számunkra, akik az utóbbi időben mindinkább hangsúlyozzuk a ktsszínpadi formák fontosságát, célszerűségét műkedvelő együtteseink lehetőségei szempontjából — tanulságos is. Tény, hogy egy ilyen együttesnek nagyon sokoldalú művészekre van szüksége, ellenkező esetben az a veszély fenyeget, hogy műsoruk unalmassá válik. A szellemes, helyenként ugyancsak csipkelődő, a visszás társadalmi jelenségeket bátran ostorozó magánszámok, paródiák mindvégig biztosították a forró légkört. A szombat esti műsort Puskajler tánczenekara és ‘ szólistái zárták. A kiváló együttes önhibáján kívül, már nem sok újat tartogatott a közönség számára. Műsoruk Így Is luhet nézni a műsort egyezett a jugoszláv vendégművészek műsorával. Az esztrádot tűzijáték követte, mely a tó partját elözönlő tömeget varázslatos élménnyel örvendeztette meg. Vasárnap délelőtt sportemberek töltötték meg az amfiteátrumot. A judo-bemutató, a görög—római birkózóverseny, a Dukla szertornászainak bemutatkozása, valamint a szenei békeünnepély elengedhetetlen attrakciója, az ejtőernyősök leszállása a tóra, változatos műsort biztosított. Délután a Szlovák Népművészeti Együttes [SEUK) lépett fel, műsora határozottan a békeünnepély klcsúcsosodását jelentette, s egyúttal jó érvet is adott a kezünkbe, amikor a népművészet fontosságát hangsúlyozzuk. A népművészeti együttes bemutatkozása ugyanis mindenkit magával ragadott, fellelkesített. S ha már az előbb tanulságot vontunk le, nem árt ha most is leszögezzük, bizony van mit tanulnunk ettől az együttestőlI Igazi, romlatlan népművészet volt az, amit adtak, műsoruk változatos, igényes, nyilvánvalóan túljutottak már a kísérletezések időszakán s nem a „minden áron újszerűt" keresik, hanem a népművészetet — s tegyük hozzá, meg is találjákI Amt az idei ünnepségek kapcsán hiányolható, az elsősorban a műsor koncepciójából ered. A rendezőségnek sikerült ugyan színvonalas együttesek fellépését biztosítania, ám mindvégig hiányzott az a keret, mely megadta volna a békeünnepély jellegét. A rendezvény politikai célkitűzésének, véleményünk szerint, a kulturális műsorban is meg kell valamilyen módon nyilvánulnia. Hangsúlyozzuk, nem a táric.dalokat, az esztrádot helytelenítjük, inkább egy komolyabb ünnepi műsor érezteti hiányát, mely a rendezvény megnyitója lehetett volna. Talán nem tévedünk akkor, ha úgy véljük, hogy a rendezőbizottság ezúttal bizony egy kicsit megfeledkezett magukról a szendékről. A békeünnepélyre magyar együttest is kellett volna hívni, s ha már ez elmaradt, legalább kétnyelvű feliratokról és a műsor magyar nyelvű összekötő szövegéről kellett volna gondoskodni. [Lásd Gombaszögi) Nem akarunk ebből következtetéseket levonni, nyilvánvalóan kis figyelmetlenségről van szó, mindössze a jövőre vonatkozóan szeretnénk felhívni a figyelmet. A nyári békeünnepély Szene és környéke évenként megismétlődő, legnagyobb kulturális rendezvénye. A rendezőktől, a szenetektől függ, hogy évről évre szebb, tartalmasabb, ünnepélyesebb leqyenl POLÁK IMRE H. Buday Mária Utolsó szerepe a Teréza mama volt, melyet már betegen játszott és az összes előadást nem is játszhatta végig. Át kellett adnia szerepét, mert a gyógyíthatatlan kór erősebb volt a színpadszeretetnél, a vidéki előadások fáradalmaitól legyengült, megkopott egészségnél. H. Buday Mária akkor, 1954-ben, 25 évi érdemdús, sikerekben gazdag színészi pályafutás után betegsége miatt kénytelen volt otthagyni a legkedvesebbet, a legszeretettebbet: a hivatást, a színpadot. Tíz év szenvedésekkel teli élet kezdődött és dacára a hűséges, odaadó és figyelmes férj, Husvár Ferenc gondos ápolásának, 1965. július 15-én a kassai kórházban utolsót dobbant H. Buday Mária, a Magyar Területi Színház egyik alapító tagjának szíve. Emlékszünk rá, mint a Tűzkeresztség Bozinéjára, Fruzsinára, a Fösvénybeli cselszövő asszonyra, a Csikós nagyasszonyára, Csiky Gergely Ingyenélők c. színművének nagyszerű Kamillájára. Előttünk van, mint Dulszka asszony, a Finom úriház zsarnoka, mint a Nem magánügy c. szovjet komédia mulatságos Kirpicsnyikovnéja. És soha nem felejtjük el Teréza mamának, az Aranyember halkszavú szigetlakójának szerepében H. Buday Mária hatytyúdalát. Drámában, és vígjátékban, táncban és prózában mindenütt művészit adott. Igényes volt önmagával, de társaival szemben is. 25 éves pályafutása több magyarországi társulatnál, 5 éves munkája az Állami Faluszínház magyar csoportjánál, és két, nagyszerű alakításokkal teli működési éve a Magyar Területi Színháznál becsületes, áldozatos és alázatos művészmunka volt. Méltán megérdemli, hogy közönsége, amelyet 0 annyira szeretett és amely neki a színpadon annyit tapsolt, ne feledje el. Mi, a kollégák és barátok emlékét és alakításait örökké őrizni fogjuk szivünkben. (Sj) Szencen
