A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1965-08-01 / 31. szám

Efrnim KUchon Nyállá Ügy döntöttünk a feleségem­mel hogy az idén elmegyünk valahova nyaralni. Választá­sunk egy ismert hotelra esett, az ország északt részében, nyu­­aodt. csendes, semmiképpen sem mondén helyen, távol a nagyváros Zalától, az örökös twiszteléstől meg a whiskytöl szódával Felhívtam a szállót és megrendeltem a szobát. — Rendkívül örvendünk biztosított a recepció főnöke, és még a telefonban is érezhető volt. hogy elpirult az örömtől. — Eouütt méltoztatnak fönni? — Természetes. Méghogy kér­dezi ... I Megérkeztünk tehát a hotel­ba és kitöltöttük az űrlapokat. De ml történti 'A portás átnyüftott két kul-. esőt és kilelentette: — Az áré a 17-es, a hölgyé a 203 as. — Idefigyeljen — mondtam l—. de hiszen kétágyas szobát rendeltem. s— Kétágyast? Azt a hö'gy a feleségem. 'Az olyan ember arckifejezé­sével. akit nem lehet csak úgy átelteni, véqigmustrálta a bő­röndleinket. — Te 16 isten, fu­tott eszembe, hisz a feleségem az anyia kofferlébe csomagolt, ott van rajta a névjegye: Erna Spitz. Kérem, tessék, — sziszeg­te feleségemnek a portás — itt a kétágyas szoba kulcsa, KI- schonné asszony. ■— tdehallgasson — ’dadogtam 1—. talán mutassuk be a házas­sági ionotijnket? Nem szükséges. Mi azt Itt nem nézzük Ez az önök ma­­gánftnye. Nem állítom, hogy nagyon kellemes érzés lett volna így végigvonulni a szálló haliján, lónéhány szempár fordult utá­nunk. lónéhány száj húzódott szarkasztikus, egypár megértő mosolyra. Csak most vettem észre, hogy feleségemen a legfeltűnőbb piros ruhája volt, lábán tüsarkú cipő ... Egy ko­paszodó alak a hall más!k olda­lán, nyílván exportőr vagy va­lami hasonló. uHal mutogatott ránk és valamit suttogott a mellette ülő izgatott szőkeség­nek. Szörnyűség! Ilyen szép fiatal lány és nem széqyell egy Ilyen vék bakkecskével mutat­kozni, amikor minden teli van maqamformájú fóvágású fiatal emberekkel. Halló, Efraim! Meafordultam. A sarokban ott ült a fiatal Kirschner, rám bámult, és qeszttkulálása elisme­rést fejezett ki: „jó kis dög!" De hát mi az ördög bújt ezek­be? ’A vacsora szörnyű álomhoz hasonlított. "Amikor lehetőleg feltűnés nélkül igyekeztünk el­­sikiani az egyes asztalok mel­lett, minden oldalról mondat­foszlányok ütötték meg a fü­lünket: „A feleségét meg a gyerekeket otthon hagyta ... Ez a bébi egy kicsit gömbölyűbb, dehát ha egyszer ez az ízlé­se... Ismerem a feleségét, ki­tűnő asszony, aztán most ezzel a nöcskével teszi magát ne­vetségessé ... Na fa, ilyenek a férfiak... ’ A fiatal Kirschner felkelt és odajött az asztalunkhoz egy csinos, lói öltözött növel, aki­nek karikagyűrű volt az ulfán. Ügy mutatta be, mint a „hu­nét“. Micsoda ízléstelenségl Kirschner kezet csókolt a fele­ségemnek, megértőén mosoly-. goit, de ebben a mosolyban volt egy adag provokáció is. Aztán megkérdezte tőlem sut­togva, de úgy, hogy az egész étterem hallhatta: — És hogy van a kedves fe­lesége? — Éppen most beszélt vele! A fiatal Kirschner magával vonszolt a bárpulthoz, és ren­delt két konyakot. Mit lövök zavarba, mint egy kisdiák, ma­gyarázhatta. Elvégre nyár van, kánikula, családi aondok, mi­egymás ... az ember ezt meg­érti, ugyebár, és ő, Kirschner meg van róla győződve, hogy a feleségem is biztosan elnézné az ilyen kis kiruccanást. — De hát az ott tényleg a feleségemi — Ember, hogy maga milyen csökönyös ... Kirschner végülis megadta magát. Visszamentem a felesé­gemhez, ő meg a „húgához“. Közben eqy csoport férfi gyűlt össze a feleségem körül, akik most lassan és vonakodva kezdtek elszállingóznt. éhínsé­gemnek csillogott a szeme —* elmesélte, hoqy az egyik fic­kó. egyébként egész lóképűnek látszott, arra akarta rászedni, hogy haauia a laképnél azt a nevetséges hólyagot, tehát en­gem, és költözzék át az ő szo­báidba. — Természetesen kinevettem —- nyugtatott meg az asszony , hát lehetne egy ilyen alak­kal élni, hisz ekkora lapátfülel vannak. — Téhát csak a füle miatti és hogy én a férted vagyok, arról megfeledkeztél, mi? — Igen. Nem. Magam sem tu­dom — maauarázkodott nőm kétségbeesetten —, egészen be­lezavarodtam. Aztán odajött a ’dagadt ex­portőr és bemutatta a vele lévő szőke csodát: — A lányomI Nevetségesi Nem is hasonlít rá! Eqy kicsit sem kopaszt ’Azt mondtam hát: = Meaennedik. hogy bemu­tassam a barátnőmet. Kérem: Spitz Erna kisasszony. Ez volt tehát a mérföldkő közös életutunkon. Ettől a pil­lanattól kezdve a f eleséaem egészen megváltozott. Egy csöppet sem volt szabad bizal­masabban viselkednem iránta, mindtárt a lóhírét kezdte félte­ni. Eavszer vacsora után rá­ütött a kezemre, mert meg akartam simogatni az arcát. Megbolondultál? — szi­szegte. — Mit gondolnának az emberek? Hiszen nős vnau Nem beszélnek már úgyis eleget itt rólunk! Ebben természetesen igaza volt. Mindenféle hírek kering­tek, hogy kábítószereken tar­tom, hoqy éjszakánként mezte­lenül fürdőnk a tengerben meg ehhez hasonlók. A fiatal Kirsch­­ner „húga“ akit nem eqyszer láttunk, amint „bátyjával“ eltű­nik az erdőben, leadta a leg­újabb pletykákat és hozzátette, hoqy utánunk utazott a ..felesé­gem" férje és hogy csak egy hntszál híián menekültünk meg előle. — De becsszavamra — tette hozzá —, nem mondom el senkinek. Negyedóra múlva hivatott a szálloda igazgatója és izgatot­tan kérdezte: — Most már talán mégis in­kább átköltöznek két egyágyas szobába, nem? — Nem! — válaszoltam, Minket csak a halál választhat el egymástól. . Egy idő múltán más okból is elviselhetetlenné vált a helyzet, Feleséqem egyszerre csak kezd­te a legdrágább ételeket kike­resni az étlapon, sőt vacsorá­hoz pezsgőt rendelt. Pezsgőt ezüst vödörben, jegelve. A hét végén már ékszereket meg való­di prémeket kívánt, mondván, hogy rájött, milyen jól állanak neki. — Végy példát — okoskodott és nézd csak meg, mi min­dent aggat magára annak a da­gadtnak a nője! Aztán egyszerre csak elpat­tant a szappanbuborék. Egy fülledt reggelen megje­lent egy ismert hattal riporter, aki úgy ismerte az egész orszá­got, mint a saját tenyerét. Egyenesen odalött hozzánk. — Ez aztán egy igazi Csajág­­röcsöge — jelentette kt, ami­kor végignézte a szállóvendé­geket. — Az a bolond Kirschner a saját húgával nyaral, maga a saját felesé^** hozza Ide, a dagadt törvényszéki bíró meg nem talált mást a nyaraláshoz, mint a salát lányát. Hoqy vol­tak képesek annyi ideig kibírni az itteni morális légkört? — Hát ami azt illeti, már ne­künk Is borsózik tőle a hátunk. Szégyenkezve sütöttük le a szemünket. Hangulatunk a jaqy­­pontra sülluedt Az izgat óan érdekes „dámák" egyszerre tisztességes lányokká, asszo­nyokká, a kikapós férfiak fá­radt házasokká vedlettek vissza. De ami a legrosszabb, felesé­gem azt állítja, hoqy megcsal­tam őt. Megcsaltam — önnön magával. Fordítottal TARJÄN! ANDOR Efraim Kischon (szül. 1924)' izraeli író elsősorban mint hu-i morista. szatirista ismeretes. 4é több színdarabot, rádiőiátékot ’s Irt, 10

Next

/
Thumbnails
Contents