A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-06-27 / 26. szám
"fswraRs A MATESZ júniusi bemutatójának margójára Komáromban a Magyar Területi Színház Június 11-én megtartott bemutatója Jókai jegyében zajlott le. Egyik legnépszerűbb regényének, A lőcsei fehér asszonynak színpadi változatát láttuk. A regényt Boző István dramatizálta, nem is oldotta meg rosszul a nehéz feladatot, ez mégsem változtat a tényen, hogy a darab korszerűtlen maradt és bemutatását ha kevéssé is, legfeljebb az indokolja, hogy Jókai városáról van szó. Kultúrforradalmunk egyik örvendetes jelensége, hogy egyre nagyobb tömegeket vonz az élő szó művészete. Ma már azok is ott ülnek a falusi kultúrházak nézőterein, akik életük javarészében nem láttak színházat. Az előadás vidéken sikerre számíthat, ez azonban nem lehet mérvadó a darabválasztásnál. Túl kell lépni saját eredményeinket, ezúttal azonban nem hallgathatjuk el, hogy A lőcsei fehér asszony-nál a színház már jóval többet, nívósabb előadást produkált. Komád József rendezőt dicséri a kosztümös, romantikus történet modern eszközökkel való szinrevitelének zavartalan összhangja. Itt gondolunk a díszletmegoldásokra is, amelyek jól illeszkedtek a miliőbe. A modern színpadképek a néző képzeletét mozgatják meg, a tárgyi hitelességre törekvő díszletekkel ellentétben intenzívebb részesévé teszik az előadásnak. Mielőtt rátérnék az egyes szereplők értékelésére, ‘valamit meg kell állapítanom, ami az egész együttes játékát jellemezte. A színészek nem tudtak igazában magukra találni, nem tudtak hinni szerepeik hús-vér voltában, nem munkálták ki s nem gazdagították azokat lényük belső tüzével, amely eggyé kovácsolja a színész egyéniségét a színpadi figurával, vagyis nem jutottak el az igazi alkotás pillanatáig, szerepeiket csak megjátszották, ezért hagyta az előadás az igényesebb nézőt kielégítetlenül. Csupán a professzionista rutin és játék-intelligencia volt az, ami az előadást a jobb műkedvelő produkciók fölé emelte. Játékukat értékelni tehát csak ezen belül lehet. A címszerepet Nagy Eszter játszotta és mint ahogy szerepe megkövetelte, nagyon szép volt. Kétségtelenül ő volt legalkalmasabb a női főszerepre, ez a romantikus asszonyalak mégis kissé távol esett egyéniségétől. Ennek tulajdonítható eleinte túlzóan negédes magakelletése a csábítási jelenetekben, ahol mozgása is mesterkéltnek hatott. A drámai jelenetekben sokkal otthonosabban érezte magát, értékeltetni tudta Júlia célratörő lényét, tündöklését és tragédiáját. Bugár Béla jól oldotta meg feladatát a nem éppen testére szabott Korponay szerepében. Korponay markáns karakterét a dramatizálás nem domborította ki és igy nem is Bugárnak róható fel, hogy a nagy drámai összecsapásokat nem tudta teljes nagyságában érzékeltetni. A kocsmagenerális alakítója, a daliás Nádasdy, igyekezett hitelesen és színesen ábrázolni Andrássy fakón megrajzolt figuráját, tétova vergődését, az ellentétes érzések és eszmények között emberi gyengeségét, amelynek némi tartást csak nagyúri mivoltának tudata ad. önkéntelenül is emlékezetünkbe idéződött az idősebb Hábetler, akinek alakításánál alkalma volt megcsillantania művészetét, bebizonyítania színészi kvalitásait. Várady Béla, Czelder Orbán alakítója, mint mindig, ezúttal is felfigyeltetett magára. Ez a kitűnő ösztönű színész, mintha nem is lenne nem neki való szerep, olyan könnyedén tud azonosulni a legkülönfélébb figurákkal. Tóth László, Király Dezső, Turner Zsigmond, Fazekas Imre és a többiek becsületesen helytálltak, Szabó Rózsi rusztikus egyénisége nem tudott illúziót kelteni a törékeny kis Krisztina szerepében Ilyen szélesen hömpölygő, szét■ ágazó eseményfolyam feltétlenül alkalmasabb megfilmesítésre, mint színpadra, amelynek legerősebb kifejező eszköze a szó és sűrítést, szigorú felépítést követel, nem nélkülözheti a játék szellemi izgalmát, pszichológiai árnyalatait, ami például nem hiányzott a Rozsdatemető egyébként sokat vitatható dramatizálásából. A komáromiak a mostoha körülmények ellenére bebizonyították, hogy tehetségük, lelkesedésük bizalmat érdemel, de a darabválasztásoknál szem előtt kellene tartaniok, hogy az. előadások a lelkesedés és a tehetség mindig újabb, előre mutató erőpróbái és kibontakozási alkalmai legyenek. A lőcsei fehér asszony színrevitelénél a MATESZ ezt a szempontot figyelmen kívül hagyta. ORDÖDY KATALIN s'-}, o r/e 26 TÓTH GYULA felvéiele BATTA GYÖRGY Szivem piros falai közt hordom, akiket nagyon szeretek, mind: szókén a kedvest, örökké lobogón Petőfit, patyolat-tisztán józsef Attilát, bölcsen, de izzva mégis Hidegkútit, a foci művészét, szülőket, testvéreket, és ott van Edison és Chaplin. Elég hát egy kapcsolás az agyból a szívbe, s beszélgethetek az erek kék telefondrótjain. Most éppen Petőfit hallani: — Tudom, Segesvárt elbiiktuk. Az ágyúk torka néma, mint a halott rigóké. A feleségűmről semmi hír. Júliáról semmi hír. Júlia is forradalmár volt. Halálod után felmérte helyzetét, gondosan, mint a hajósok és forrón, mint az élniszeretok. Rádöbbent, hogy szive apró kazánja egy élet folyamán mindössze egyszer fűti fel a combokat, melleket. Felismerte, hogy az emberi élet nem ismétlődő. Az egyszer eliramlott perc soha többé nem tér vissza. Az első nő volt Magyarországon, akinek cigaretta-cső füstölgött szájában. Szeretni akart még, mielőtt szeme két lámpája örökre kiég. Sejtette, hogy minden változó és a felbukkanó fehér hajszálak nem egyebek, mint finom koporsó-leeresztő kötelek. S a koporsóból nincs visszatérés a fák, madarak, házak, a pocakos és keszeg, kékszemű és zöldszemű emberek közé. A varázslat csak egyszer tart. Aztán kihunynak a szemek, megdermed a test, s nem szikrázik fel a gondolat nyomán az agy. Szeretni akart még. Férfiak oldalán lebegett é» a zenére könnyedén lejtett. De azért hidd el, nekem is nagyon fáj, hogy ilyen hamar felejtett. 9
