A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-06-27 / 26. szám
A dominikai viszállyal szinte egyldőben más latin-amerikai országokban is megmozdultak a tömegek. Bolíviában, hét hónappal a katonai junta kormányának hivatalba lépése után ismét színre léptek az elégedetlenkedő tömegek. A bolíviai munkásosztály élosztagát alkotó ónbányászok nagyméretű tömegsztrájkot szerveztek a junta szakszervezet-ellenes Intézkedéssel és több baloldali politikus, köztük Juan Lechln volt alelnök deportálása ellén. A sztrájkoló ónbányászok fegyverrel a kezükben ellenszegültek a mozgalmuk leverésére kiküldött kormánycsapatoknak. Ezzel bebizonyították, hogy ápolják az 1952. évi nagy népi felkelés szellemét, hívek a forradalomhoz, melyet a junta által hét hónappal ezelőtt megbuktatott Fáz Estensorro volt elnök elárult. A bányászsztrájk — a szegények lázadása a munkanélküliség, a gazdasági bizonytalanság és az amerikai befolyás ellen. Az alábbiakban Rlbalkln szovjet újságíró útijegyzetel hű képet adnak a forrongó ország életéből és fő problémáiról. Santa Cruz peremén, a Cochabambába vezető út szélén benzinkút áll. A Latin-amerikai országokban megszokott ESSO, SHELL, TEXACO cégtáblák helyett csupán négy betű díszeleg rajta: JPFB. Ez a bolíviai állami kőolajtársaság rövidítése. — A kőolajiparnak nálunk nagy jövője van — mondja mellettem ülő bolíviai Ismerősöm. Fejlődése sok valuta megtakarítását tenné lehetővé országunknak. Sajnos, a kormány sok észak-amerikai társaságnak engedélyezte a lelőhelyek feltárását nagy kiterjedésű területekre adott nekik koncessziókat ... Az országúttól jobbra és balra cukornádültetvények terülnek el. Az aszfaltúton szabályos Időközökben ez a felirat Ismétlődik: „A nemzeti forradalom építménye". Bolíviában az 1952. áprilisi népi felkelést követő polgári demokratikus reformok sorozatát nevezik nemzeti forradalomnak. Akkoriban erős csapás érte az önbárókat és a feudális oligarchiát. Államosították a három legnagyobb bányatársaságot, földreformrendeletet adtak ki és bevezették az általános választójogot. A hazai reakció és a külföldi monopóliumok azonban megbénították a nemzeti forradalom kibontakozását, így számos feladat megoldatlan maradt. La Paz La Paz verőfényben fogadott. A repülőtér magasan a város fölött egy fennsíkon terül el, s az érkezőknek az az érzésük, mintha a felhők között szálltak volna le. A hegy lábánál terülnek el a főváros negyedei. Felülről nézve a házak teteje fehéren Izzik a napfényben. A város alsó részében, egy horpadás fenekén magas eukaliptuszok közül a gazdagok villái kandikálnak ki. Simon Bolivar, Pedro Domingo Murillo és más nemzeti szabadságharcosok szobrai díszítik ezt a városrészt. A város felső részében, keskeny kanyargós utcákban kietlen helyen laknak a főváros dolgozói. A városban sok az utcai üzlet. A széles Mint ni Osldfikben, matt 1* faokével szánt az Indián paraszt Az Indiának már gyerekkorukban megtanulnak nádcsánaknkon evezni a Tltlcaca-tavon Bolíviában vulkán tetején táncol a junta karimájú kalapot és színes házlszőttes sálat viselő Indián utcai árusok a járda szélén ülnek. Oruro Az ónbányák Oruro várostól kétóral járásra vannak. A bányásztelepen szinte egymáshoz tapadva sorakoznak az agyagházak, törpe udvaraikkal. A legtöbbnek szalmából ven a teteje. Leereszkedünk a Catarlcao bányába. Libasorban haladunk, vlllanylámpával megvilágítva az utat. Nehéz a lélegzés, a gáz fojtogat, rossz a szellőztetés. Az egyik vájatban elbeszélgettünk a munkásokkal. — Nyolcórai munkáért 9500 bollvianót (nem egészen egy dollárt] kapunk — mesélik. — Ennyiből nem tudunk kijönni. Sokan kénytelenek vagyunk túlórázni, másfél-két műszakot is vállalni, hogy javítsuk a keresetet, de egy hónapban 30—35 dollárnál többet nem sokan keresnek. — S mennyit kap a bányaigazgató? — Vagy hatszáz dollárt. — A baj oka a bányaipar nehéz helyzete — mondja egy munkás. Sok bányát bezártak. A berendezésük elavult. Nincs elég szerszám, pótalkatrész és egyéb szükséges anyag. így aztán gyakran vesztegelnek. Egyes tisztviselők minket hibáztatnak, azt mondják, a szakszervezetek elégedetlenséget szítanak, pedig ml csak normális munkafeltételeket akarunk. Parasztmllicla A völgyben fekvő Cochabambától alig húsz kilométernyire van Qulllacollo falu. Az úton több helyen akadályokba ütközünk. Nem tudtuk mire vélni, a magyarázatra később jöttünk rá: Így állítják meg az autókat, hogy útipénzt szedjenek, amit az utak karbantartására fordítanak. Megismertük a „világ tetején" élő indián parasztok keserves sorsát. A földeket Amerikaiak allen tflntetfi La Pai-i diákok előbb meg kell tisztítaniuk a kövektől. Aztán körülkerítik, búzát, zabot vetnek, burgonyát ültetnek, esetleg lámákat és más hegyi háziállatokat tartanak. ?ő eledelük a csunyo — azaz a szárított burgonya. A faluban Slmforoso Rivas, a parasztszövetség vezetője fogadott. Tiszteletünkre négy Indián parasztmiliclstából álló dlszklséretet vezényelt ki. A sorkatonaság mellett húszezer főnyi parasztmlllclája van Bolíviának. Bár fegyverzetük sörétes vadászpuska, a milíciák olyan erőt képviselnek, amellyel mindenkinek számolnia kell. Még a forradalom Idején alakultak meg. A földreformtörvényt még 1953-ban elfogadták. Hivatalosan 85 ezer parasztcsalád jutott földhöz. A földreform azonban sohasem valósult meg egészében, a kezdetleges földművelési módszerek és a félfeudális bérleti rendszer miatt nem sokat Javult a parasztság helyzete... A katonai vezetők most elérkezettnek látták az Időt, hogy megkíséreljék visszahódítani az 1952-ben elvesztett hatalmat. A harc tovább folyik. A munkástömegek nem adják ki kezükből a fegyvert, s a jobb élethez való Jogért folytatott küzdelmükben még sok gondot fognak okozni a washingtoni bajkeverőknek. 5
