A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-06-13 / 24. szám
c I# zlcllla északi partjáról több lapos kúpot látni, amint a Tlrrenl-tenger szürkéskék vizéből kiemelkednek. A kis hajó azonban, amely a Llparl-szlgetekre szállít bennünket, két óra alatt lényegesen nagyobb távolságot hagy maga után, mint harminc kilométer. Olyan távolság ez, amely két korszakot választ el egymástól. Az ódon Liparl városka kopott, szűk utcáiban és a várhegyen emelkedő komor spanyol erőd fölött mintha megállt volna az Idő. A Liparl szigetcsoportot hét nagyobb és vagy egy tucat kisebb sziget alkotja. 15 000 ember él itt, ebből 11 000 az egyetlen városban, Liparlban. Valamennyi sziget vulkanikus eredetű. Valamennyin ott vannak még a kráterek, két sziget pedig, Vulcano és Stromboli, még működő tűzhányókkal „dicsekedhet“. A Stromboli ma is szüntelenül füstölög. Napközben 900 méter magas csúcsa fölött magas füstoszlopot látni. Éjjel bíborvörös fényben lángol a kráter torka. Fenséges látványosság a turisták számára. De a kirándulók rendszerint beérik azzal, hogy egy hajó fedélzetéről nézzék meg a csodás természeti színjátékot. Az útikalauzok tájékoztatása is igen szűkszavú. Nincsenek Itt sem exkluzív szállók, sem penziók, vagy éjjeli szórakozóhelyek. Stromboli szigetén az első világháború előtt a hasonló nevű városkának 5000 lakosa volt. Ma a városka romokban hever. összedőlt falak, beszakadt tetők, gyommal benőtt utcák. Nem a vulkán űzte el lakóit, hanem a nyomor, nem volt miből élnlökl A hajók ma is majd minden útjukon kivándorlók kisebb-nagyobb csoportjait szállítják Szicília partjaira, akik aztán az Egyesült Államokban, Latln-Amertlkában, Ausztráliában vagy a Nyugat más országaiban próbálnak szerencsét. Az egész szigetcsoporton egyetlen ipari üzem található, egy horzsakőbánya. De az Is több mint 1000 embert bocsátott el az utóbbi években, mert gépesítették a termelést. Van még egy ok, amiért a turisták elkerülik a Lipari-szigeteket: ez a múltja. A régi görögök hiedelme szerint itt lakott a vihar és a szél Istene. A karthagólak ide szállították a foglyaikat. A rómaiak Is megtartották ezt a hagyományt és Ide száműzték a gonosztevőket, a császárság idején pedig főként á politikai foglyokat. Egymást váltották a kis szigetcsoport birtokosai, évszázadok múltak el, de a szigetek rendeltetése változatlan maradt. A spanyolok később hatalmas erődöt építették a város fölötti lombon. A tizenkilencedik században ide zárták Garibaldi szabadságharcosait. Végül a fasiszta uralom idején Mussolini a régi erőd falai között létesítette az első koncentrációs tábort. 300—800 .politikai fogoly volt állandóan a cellák és kazamaták lakója. Az erőd kapuján egy tábla örökíti meg a fasiszták által meggyilkoltak nevét. De hiába keresi az ember a meggyilkoltak sírját a város mögötti temetőben. Senki sem hallott semmit, senki sem tud semmit. Végül is megjelenik egy kövér szerzetes és felszólít, hogy azonnal hagyjuk el a temetőt. Arról, hogy ml történt a szigeten és a koncentrációs táborban, a kikötői kocsmák kis sötét szobáiban hallhat az ember. Ott gyűlnek össze a mezítlábas teherhordók, a munkanélküliek, halászok és öszvérhajcsárok. De a beszélgetők elnémulnak, amikor megjelennek a ivóban a csillogó carablnileri-szuronyok. A szigetek egy más világihoz tartoznak. Nem hallani autómotorok zaját. A halászok ódon bárkáikkal ugyanúgy futnak ki a tengerre, mint évszázadokkal ezelőtt. De a látszólagos nyugalom alatt az emberi harag vulkánja fortyog, mely húsz évvel ezelőtt, a felszabadulás napján, elemi erővel tört ki. Akkor Llpari lakói megrohanták az erődöt, letépték a rácsokat, kiszabadították a foglyokat, megsemmisítették a berendezést, mintha féltek volna, hogy az erődből újra börtön lehet. Valóban, senkit sem deportálnak ma már a várba. Archeológiái múzeumot létesítettek benne. Ez azonban még nem elégítette ki a szigetiakókat. Túlságosan is érzik még a régi gazdasági rendszer béklyóit. Akárcsak azelőtt, ma sincs munka ezrek és ezrek számára. Sokan vándorolnak ki, hogy idegenben találjanak munkát. Az itteni „elit“, egy maroknyi boltos és kereskedő, az általános nyomorhoz viszonyítva szinte fejedelmi módon él; ezek monarchisták, vagy neofasisztáik. De azok, akik idénymunkáról térnek haza a kontinensről, már hozzák a híreiket a szakszervezetek sikeres harcáról. Láttuk a llpari gyerekeket az utcán Játszani. Itt megtehetik, mert egyetlen autó sem veszélyezteti őket. Csak ők látszanak egyedüli boldognak itt, hála a csodálatos napfénynek és mert mindenki barátságos hozzájuk. De rájuk is ugyanaz a sors vár, mint apáikra, a munkanélküliek és a kivándorlók sorsa. Ha csak apáik nem változtatnak rajta... Szöveg és képek: P. SUCHARD 19
