A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1965-06-06 / 23. szám

Az Irodalmi Szemle és a Hét irodalmi pályázatának eredménye

Ä'z Irodalmi Szemle és a Hét által a felszabadulás 20. évfordulója alkalmából kiírt közös irodalmi pályázat bíráló bizottsága több előzetes összejövetel után 1965.

V. 10-én tartotta meg záróülését.

A pályázatra összesen 70 munka érkezett be, amelyek az alaki feltételeknek megfelelve mind elbírálásra kerültek. A pályaművek között akadtak olyanok, amelyek tartalmi-tematikai vonatkozásban nem voltak összhangban a pályázat által támasztott követelményekkel, a bíráló bizottság ezeket a pályaműveket — a publicisztikai s tudományos jellegű munkák és műfordítások kivételével — akkor sem javasolta díjazásra, ha művészi színvonaluk megfelelő volt.

A bíráló bizottság a pályaművek értékeléseinek megvitatása után a következű határozatokat hozta:

1. A szépprózára (regény, elbeszélés)

kiírt pályadíjak közül a bizottság az első díjat nem adja ki. A második díjat 3000,— Kcs-t Delfinek című novellás kötetéért Duba Gyula kapja. Harmadik díjban fejenként 2000,— Kcs összegben — ketten részesülnek: Mács József Megbillen az ég című novellás-kötetéért és Szőke József Katicabogár című regényéért.

2. A publicisztikára, irodalomtörténetre és történettudományra kiírt 4000,— Kcs összeget a bizottság egyenlő arányban —

fejenként 1000,— Kcs-ban — a következő pályamunkák között osztja meg: Dobos László: Riportok, dr. Csanda Sándor: Petőfi és a szlovákok, dr. Fogarassy László:

Adalékok a magyarországi román hadszíntér történetéről, Mártonvölgyi László: Haladó hagyományaink nyomában.

3. A költői művekre kiírt pályadíjak közül az első díjat 5000,— Kcs-t Bábi Tibor kapja a Tízezer év árnyékában és A forrás éneke című versesköteteiért. Második díjban — fejenként 2000,— Kcs összegben — hárman részesülnek: Cselényi László az Erők, Monoszlóy M. Dezső a Töltésszimetria és Ozsvald Árpád a Földközelben című verseskötetért. A harmadik díjat — 1000,— Kcs összegben — Csontos Vilmos kapja az Oj szerelem című versgyűjteményért.

4. A pályázatra beérkezett drámai művek színvonalát a bíráló bizottság nem találta megfelelőnek, s ezért pályadíjat ebben a műfajban nem ad ki.

5. A prózai műfordítás kategóriájában a bizottság Bábi Tibor pályaművét Frantiäek Svantner elbeszélésgyűjteményének fordítását (A havasok menyasszonya) 2000,— Kcs díjban részesítette.

A versfordítás kategóriájában a bizottság Monoszlóy M. Dezsőnek Laco Novomeskj Vila Tereza című művének fordításáért 2000,— Kős-t, Kovács-Farsky Vladimírnak a mai cseh köttök (Skácel, Satola, Siktanc, Brousek, Oldfích Mikulások, Holan) verseiből készített fordításgyűjteményéért 1000,— Kcs-t juttat.

6. A bíráló bizottság egyhangúlag elhatározta, hogy az egyes kategóriákban kiadott pályadíjakon kívül még két díjat ad ki: in memóriám dr. Sas Andornak egész életművéért és főképp A diéták városa a bécsi kongresszustól a nagy márciusig című posthumus művéért 5000,— Kös-t és in memóriám Tóth Tibornak magas színvonalú műfordítói munkásságáért 3000,— Kős-t.

7. A bíráló bizottság a díjazásban nem részesült művek közül többet egészben vagy részben közlésre alkalmasnak tart, s ezekre a pályázatot kiíró folyóiratok szerkesztőségének figyelmét konkrétan fel is hívta.

Bratislava, 1965. V. 10.

Dr. Turczel Lajos, sk. a bíráló bizottság elnöke Fonod Zoltán sk., dr Gály Iván sk., Roncsol László sk., dr. Milan Pisút sk., dr. Szabó Rezső sk., Szeberényi Zoltán sk., Tolvaj Bertalan sk., Buda Zúbek sk. a bíráló bizottság tagjai

rfSSSSSSSSSS/SSSSSSSS/SSSSS/SS//S//S/S/SSSS/SSSS////SSS/SS///S/SSS//SSSS//S/SSS//S//////////fSSSSSSSSSSSSS/SSSSSS//S/S/SSSS///SS///SSSSSSrSSSS/SSSSSS/'SS/SSSS/SSSSSSSS/SSSSS/SSSSSi

Bábi Tibor: Könny a mikroszkóp alatt

A változó

közömbös ég alatt barázdás, fekete föld, ükapám elnyűtt, óriás tenyere.

Nézem a tájat. Alszik. A szemem egy parasztház vaksi ablaka. Fekete felhők - sárga Hold, fekete felhők - sárga Nap, így múlik az idő,

Tengerként árad, árad —

a temető.

A vályogházak, rogyó,

fekete kazlak, kerítések, csapzott fák az elmúlás vizében áznak; fuldoklik,

hörög a kolomp s a harangszó. A pásztorok, parasztok, növények, barmok húsa lassan

fekete sárrá foszlik. Fuvatlan, irgalmatlan fú a szél, s közömbös, szörnyű fények pásztáznak át a halál

vibráló, áttetsző közegén.

Fejem fölött,

szivem alatt a roppant űr, fekete por és pára száll, vagy hó esik, s belevegyül a bujdosó

Nap, Hold, porzó csillagfény. Micsoda látvány, istenem - túl a szem borzongó, hártyás üvegén - parányi kozmosz! Egy végtelenbe táguló vízcsepp - vagy könny a mikroszkóp alatt, tenger gyanánt habzó

akvárium.

Nézem és nézem, álmában is

öldöklő hazai táj, roppant idegenség. Itt élek - vagyok, szétmálló percnyi tény,

egy kis sziget a permanens dúlás és elmúlás kellős közepén - belül csontváz, vajúdó fájdalom, akár a sir. Őrlik az életet szünetlen sötétben őrlő, rágó zsigereim. Őröl a világ engem, én is azt teszem vele; teszi a fű, a lomb, a féreg,

S épp ebbe hal bele.

Kispadokon,

ereszek alján üldögélnek, fáradt legyek az őszi napsütésben^ fehér hajukat —

tar koponyájuk szél simogatja. Bütykös ujjuk, szikkadt, sovány karjuk, inaik,

akár a fák cserzett gyökere, ága. Gomolygó pipafüst mögül bámul szemük

az egyre táguló, mindinkább üres világba, vagy befelé fordul, s vigasztalan,

vallató pillantással faggatják, megidézik még a múltat — mert nincs jövőjük már,

csak múltjuk van.

Valahol

szuronyok élén, csákóik hegyén csillan még a nap. Kassa és Prága felé indulóban

énekelnek, ragadja, viszi őket egy csodálatos páncélvonat;

kereke gyémánt szikrát vet a visszafelé futó síneken, robognak máig, mindhalálig, s szegény emlékük

veretlen vonul be a semmibe. Zászlóik vörös rongyait, ki tudja, merre hordta szét a szél?

Ülnek a kispadon, ereszek alján, megrokkant zsellérek, volt vörös katonák, s oly keserű fogatlan szájukban a

dohány ize.

Egy nap

lebuknak majd a föld alá. Csomós inuk, vén csontjaik összefonódnak a fák gyökerével, sirjuk felett a fűben olykor felszikrázik még a kankalin szerény virága;

Ínyük fekete földet őröl, s fenn sovány, idétlen tőgyű kecske rág - telek, nyarak múltán leroskad majd a

korhadt fejfa.

Volt egyszer,

vagy sose volt, meghalt a legenda. Maradt utánuk egy penészes szalmazsák,

egy pár lyukas bakancs, kopott nadrág, s a lom között egy megbámult cseréppipa - szólj hozzá valamit,

boldog utókor... I

11